A 2020-as horvátországi parlamenti választás volt a 10. parlamenti választás a horvát többpártrendszer történetében, melyet 2020. július 5-én tartottak meg. Az eredeti tervek szerint 2020 decemberében rendezték volna a választást, de a Covid19-pandémia második hullámától való félelem miatt a választás dátumát előrehozták nyárra.
Előzmények 2020 áprilisában a jobboldali kormánypárt, a Horvát Demokratikus Szövetség (HDZ) olyan javaslatra szánta el magát, hogy 2020 nyarán előrehozott választások legyenek, a koronavírus-járvány miatt. Végül kb. egy hónappal később a horvát parlament 2020. május 18-án 105 szavazattal, kilencvenkettő igennel kilenc ellenében és négy tartózkodással feloszlatta magát, így előrehozott választásokat írták ki az országban.
Választási rendszer A horvát parlament 151 tagját 10 földrajzi és két külön választókerületből választják meg:
10 földrajzi 14 mandátumú választókerületben 140 képviselőt választanak meg, a parlamenti küszöb 5 százalék. A mandátumokat D’Hondt-módszerrel osztják szét. 3 mandátumot osztanak szét egy speciális, 11. választókerületben a külföldön élő horvát állampolgárok számára. 8 mandátum jut a horvátországi kisebbségeknek.
Induló pártok A Miroslav Škoro – Haza Mozgalom (DPMŠ) koalíciót épített maga köré, egyes baloldali pártok pedig az Újrakezdés Koalíció színében indultak.
Közvélemény-kutatások Az egyes pártok közvélemény-kutatási eredményei százalékban: +Közvélemény-kutatás nyilvánosságra hozatalának dátuma CégPárt neveHDZRestart KoalicijaDPMŠMostLBŽZHNSBM 365IDSPSIPSTARTNHRegyéb pártok2020. május 10. Promocija Plus30,231,510,74N/A1,11,61,11,910,90,50,51,92020. május 20. Promocija Plus29,732,89,94,3N/A0,81,411,61,71,1N/A0,61,92020. május 25.IPSOS2824,913,54,82,61,90,70,71,82,42,42,2N/A3,82020. június 7.Promocija Plus26,628,613,54,12,41,71,11(Újrakezdés Koalíció)1,81,4N/AN/A42020. június 26.IPSOS26,724,611,16,84,53,30,61,1(Újrakezdés Koalíció)4,1(Emberi Pajzs)(Pametno)N/A3,8 bélyegkép|A 2020-as választás eredményei járásonként bélyegkép|A Szábor összetétele 2020-tól
Eredmények A választási részvétel 46,44 százalékos volt. +Párt neveSzavazatok számaSzavazatok arányaMandátumok számaNövekedés/csökkenésHorvát Demokratikus Közösség koalíciója621 03537,26%665Újrakezdés Koalíció414 64524,87%414Miroslav Škoro – Haza Mozgalom koalíciója181 49310,89%1616 (új)Függetlenek Hídja123 1947,39%85Zöld Baloldal116 4836,99%77 (új)Pametno koalíciója66 3993,98%33 (új)Emberi Pajzs37 6282,26%08Horvát Néppárt - Liberális Demokraták21 7271,30%19Reformisták - HSS Braće Radić - Nyugdíjasok16 9001,01%1 -BM 36598970,59%01Horvát Polgári Párt73990,44%0 -Jobboldali Liga72660,44%0 -Demokraták - Munkáspárt - Fiume Listája65940,40%0 -Autentikus Horvát Jogok Pártja53430,32%0 -Nyugdíjasok Együtt Blokk52680,32%0 -Horvát Demokratikus Párt24650,15%0 -Szlavónia és Baranya Ereje22940,14%0 -Horvát Szocialista Munkáspárt21490,13%0 -Kvarner Unió20440,12%0 -Modern Horvátországért Mozgalom13070,08%0 -Szeretem Horvátországot9780,06%0 -Autentikus Horvát Parasztpárt9580,06%0 -BDSH - HBPS7680,05%0 -Horvát Jövő Pártja7320,04%0 -Horvát Civil Egyeztetés Pártja7140,04%0 -Bura Független Listája6260,04%0 -Szabad Horvátország6050,04%0 -Horvát Perspektív Párt5760,03%0 -Horvát Közösség Párt4050,02%0 -Horvát Rend Pártja3380,02%0 -A Demokrácia Alfabétája2190,01%0 -Függetlenek85240,51%01Nemzeti kisebbségek - -8 -Érvénytelen szavazatok38 713 - - -Szavazatok1 705 6861001510Választópolgárok3 672 55546,44%-- A választásokat az addig is kormányzó HDZ nyerte, több mint 37 százalékot szerzett.
Jegyzetek
Kapcsolódó szócikkek Horvátországi parlamenti választások 2016-ban
Kategória:2020-as választások Kategória:Horvátország politikai élete