Pavel Koyš (Lédec, 1932. január 8. – Pozsony, 1993. július 22.) szlovák költő és szerkesztő. Műveiben a társadalom megújításáért harcolt, és szerelmi témájú verseket írt.

Élete Munkáscsaládból származott, Lédecen és Prágában tanult. A Politikatudományi Egyetemen végzett 1966-ban, megszerezte a társadalmi és politikai tudományok doktora címet. A lédeci cementgyárban alkalmazták, a Kommunista Párt politikai funkcionáriusa volt, 1960 és 1962 között a Mladá tvorba magazin főszerkesztőjeként dolgozott, 1962-től pedig a Smena Kiadó főszerkesztője. 1966 és 1968 között a Szlovák Nemzeti Tanács irodájának sajtótitkára, 1968 és 1969 között a Szlovák Írók Szövetségének titkára, 1969 és 1971 között a Szlovák Film rendezője. 1971-től 1988-ig kulturális miniszterhelyettes, az 1988 és 1989 közötti időszakban Szlovák Szocialista Köztársaság kulturális minisztere. 1990 januárjáig maradt a Szövetségi Közgyűlésben, a bársonyos forradalom után lemondott.

Munkássága 1959-ben debütált a Csillagok a Földön politikailag elkötelezett versgyűjteményével. A műveiben kifejezte kommunista hozzáállását. Több témával foglalkozott, mint például a szerelem, az ifjúság, az emberi boldogság, a társadalomban történő változások, a világgal, az emberekkel, az élettel és az erkölccsel való kapcsolatával. 1975-ben a Költészet díjával tüntették ki.

Művei Hviezdy na zemi (1959) Csillagok a Földön Čakám ťa, láska (1963) Várok rád, szerelmem Srdce (1965) A szív Rozmrazovanie slnka (1966) A nap elolvadása Ukrutná vernosť (1968) Kegyetlen hűség Koľko krokov je k úsmevu (1970) Hány lépésre van a mosoly Je taký človek (1972) Olyan ember Večné leto (1973) Örök nyár Pieseň o Slovensku (1973) Dal Szlovákiáról (társszerző, fényképek: Karol Kállay) Načo je človeku dom (1974) Miért van egy embernek háza? Vyznanie lásky (1975) A szerelem nyilatkozata Spolu (1976) Együtt Tvŕdze (1977) Erőd Nie (1977) Nem Krídla (1978) Szárnyak Všade (1978) Mindenhol Pozdrav ostrovu slobody (1978) Köszöntés a szabadság szigetének Rosa (1979) Plač za láskou (1984) Sír a szerelem Moralizmy (1986) A moralizmus Rozmýšľanie (1987) Gondolkodás Magyarul 1 vers (L. Gály O., Új Szó, 1968, 64.) 1 vers (Dénes Gy., Új Szó, 1978, 36.) Válogatott versek''; vál. Rácz Olivér, ford. Dudás Kálmán et al.; Európa–Madách, Bp.–Bratislava, 1980

Jegyzetek

Fordítás

Források

Pavel Koyš Irodalmi Információs Központ

További információk Koyš, Pavel művek Magyarul Bábelben és

Kategória:Szlovák költők, írók Kategória:1932-ben született személyek Kategória:1993-ban elhunyt személyek Kategória:Pozsonyiak