Miroslava Ábelová (Bajmóc, 1985. január 31. –) szlovák költő, rádiószerkesztő, dalszövegíró.

Élete, munkássága Újságírást tanult a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán. Az RTVS - Szlovák Rádió szerkesztője. A költeményei először magazinokban jelentek meg. 2010-ben megkapta a Rudolf Fabry-díjat. 2011-ben a Sólo pre 9 hlasov antológiában debütált. Első önálló verseskötete a Striptíz szintén 2011-ben jelent meg. Egy évvel később a szlovákiai BÁSNE 2012 Asseco Solutions (Versek 2012) elnevezésű irodalmi verseny 4. évfolyamának nyertes írója. 2014-ben a Na!, 2016-ban a Versek a háziasszonyok számára, 2018-ban A vasárnap örök érzése köteteit adták ki.

Tagja a Vítrholc költők, zenészek és előadóművészek irodalmi-zenei csoportjának. A Rádio_FM-en a Költészet_FM költői tízperc műsorvezetője. A cseh David Koller zenész dalszövegeinek szerzője (ČeskosLOVEnsko album), amelyre megkapták a cseh Anděl-szobrot. A Greenpeace Slovakia környezetvédelmi szervezet szóvivője.Természetvédők túl általánosnak tartják a kormányprogram környezetvédelmi fejezetét Hírek, 2016. április 17. 2017. július 3-án Pozsonyban megszületett fia, Viliam Bielený.

Művei Verseskötetek Sólo pre 9 hlasov (antológia, 2011) Szóló 9 szavazatért Striptíz (2011) Sztriptíz Na! (2014) Itt van, vigyed! Básničky pre domáce paničky (2016) Versek háziasszonyok számára Večný pocit nedele (2018) A vasárnap örök érzése

Esszé Pulz Vyšehradskej štvorky. Almanach 2012, 2013 – A visegrádi négyek érverése

Műfordítás Rupi Kaur: Mlieko a med (2018) Tej és méz

Jegyzetek

Fordítás

Források Miroslava Ábelová Irodalmi Információs Központ Mirka Ábelová: Tipy na knihy (Mirka Ábelová: Tippek a könyvekhez) Heroes, 2020. március 1. Ábelová, Mirka Magyarul Bábelben

További információk Riport Miroslava Ábelovával Hemnet, 2014. november 9. Ábelová, Mirka Visegrad Literature és Mirka Ábelová Instagram oldala

Kategória:Szlovák költők, írók Kategória:Szlovák nők Kategória:1985-ben született személyek Kategória:Bajmóciak Kategória:Pozsonyiak Kategória:Élő személyek