Anna Lacková-Zora (születési név: Anna Domková, asszonynév: Anna Lacková, álnév: Anna Lacková-Zora, Anna Zora Lacková, Zora néni, Zora, Zora Lacková; Mosóc, 1899. augusztus 7. – Miava, 1988. szeptember 8.) szlovák költő, regény- és drámaíró, gyermekkönyvek szerzője.

Élete bélyegkép|250px|jobbra|A ház Mosócon, ahol Anna Lacková felnőtt A tanulmányait Mosócon, Turócszentmártonban és Písekben folytatta. 1917-ben Nagylévárdon dolgozott, mint banktisztviselő, majd 1918-tól Miaván. 1919-ben feleségül ment P. Lacka, evangélikus lelkészhez, akivel együtt élt a Miaván. Három gyermekük született: Rastislav, Bohuslava és a filmrendező Ján Lacko.Myturiec, 2019. október 4. Ezután kizárólag irodalmi tevékenységnek és a vallásos újságírásnak szentelte az idejét. 1954 óta Modorban élt.

Munkássága Az első világháború alatt kezdett el irodalmi tevékenységgel foglalkozni. A verseskötete (Tavaszi dal) után női témájú regényes és újszerű műveket írt. (Myšacia bundička, Pútnice idú žitím). A szerelem motívumait, egy szerelmi háromszöget, a női emancipáció kortársi megítélését használja, de munkáiban leírja a lélek és a test, az érzések és a szexualitás ellentmondásait is. Gyakran a miszticizmusra, a szellemiségre, Sigmund Freudra utalva, miközben az élet értelmére keresi a választ. A történelmi regényei az Anička Jurkovičová és a folytatása, a Z čírej lásky.

Művei

Versek Jarné spevy (1921) Tavaszi dalok

Prózai művek Za cieľom života (1924) Az élet célja Obrázky zo starých časov (novellák, 1925) Képek a régi időkről Zahodené diamanty (regény, 1928) Eldobott gyémántok Myšacia bundička. Povesť z našich časov (regény, 1938) Egérkabátok Pútnice idú žitím, zbierka piatich noviel (novellák, 1942) A zarándokok életük szerint járnak Anička Jurkovičová (regény, 1948)A fia, Ján Lacko szlovák rendező a regényt feldolgozta tévéjátéknak. Z čírej lásky (regény, 1958)Az Anička Jurkovičová regény folytatása. Tiszta szeretetből

Gyermekek és fiatalok számára

Konvalinky, kytka rozprávok a básničiek (1925) Gyöngyvirág, tündérmesék és versek Sviatok slovenských detí (versek különféle ünnepekre, 1932) A szlovák gyermekek ünnepe Čertík (komédia, 1932) Ördög

Jegyzetek

Fordítás

Források Anna Lacková-Zora Irodalmi Információs Központ

További információk Mošovčania nezabudli na spisovateľku, ktorá sa venovala i štúrovcom (A mosóci emberek nem felejtették el az írót, aki a Štúr családnak szentelte az életét) Myturiec, 2019. október 4.

Kapcsolódó szócikkek Szlovák költők, írók listája

Kategória:Szlovák költők, írók Kategória:Szlovák nők Kategória:1899-ben született személyek Kategória:1988-ban elhunyt személyek Kategória:Miavaiak Kategória:Mosóciak