RodoszA város nevének szabatosan átírt formája ma Ródosz volna, de az ÚNMH. a Rodoszt mint hagyományos alakot megtartani rendeli. (ógörögösen: Ῥόδος [Rhodosz]; újgörögösen: Ρόδος [Ródosz]) városa Rodosz szigetének északkeleti csücskén helyezkedik el. 2001-ben 53 709 lakosa volt. A több kultúra emlékét hordozó óváros rendkívül jó állapotban maradt fenn; 1988-ban a világörökség részévé avatták.
Éghajlat
Történet Kr. e. 408-ban a szigeten levő három városállam, Lindosz, Jalüszosz és Kameirosz elhatározta egy közös főváros létesítését. Az új várost a milétoszi Hippodamosz tervei szerint építették fel. A következő három évszázad a város fénykorát jelentette; ekkoriban kb. 100 000 lakosa volt. A fejlett tengeri kereskedelem és a hajóépítő műhelyek megteremtették azt a gazdasági alapot, amely lehetővé tette a kultúra virágzását is. Kr. e. 304-293 között készült, Hélioszt ábrázoló kolosszust az ókori világ hét csodájának egyikeként tartották számon.
A korai kereszténység időszakában a város a Bizánci Birodalom része volt, és püspöki székhelyként működött.
1306-ban a johannita lovagrend foglalta el a szigetet, és a bizánci városfal felhasználásával felépítették a jelenleg látható várfalat. A várost egy belső fal két részre osztotta. Az északi részen a lovagok lakoztak, itt építették fel az egyes rendek házát, az ispotályt, a nagymester palotáját. A déli részen laktak a közrendű emberek, itt volt a piac is.
1480-ban II. Mehmed szultán ostromolta a várost, de nem járt sikerrel. 1522. december 22-én azonban I. Szulejmán hat hónapos ostrom után bevette a várost (Rodosz ostroma (1522)). Ezután épült a mecset és a közfürdő, megerősítették a várfalakat, saját ízlésüknek megfelelően átalakították a templomokat és a lakóházakat.
1912-ben az olaszok hódították meg a várost a Dodekanészosz szigetcsoporttal egyetemben. 1923-ban ezeket Isole Italiane del Egeo (Égei-tengeri olasz szigetek) néven külön közigazgatási egységbe szervezték. A lovagkori épületeket restaurálták, a Nagymester Palotáját újjáépítették. Az olasz uralom idején épült ki a város infrastruktúrája (utak, kikötők, elektromos áram).
A második világháború elején a szigeten lakó 6000 zsidó kétharmada elhagyta a várost. A német megszállás után 1673 főt az Auschwitzba hurcoltak, közülük csak 151-en élték túl a holokausztot.
1944-ben az angol légierő bombázta a szigetet. Több ember meghalt, házak dőltek össze. A háború után az új görög kormányzat egyik első intézkedése a védett ásatási területek és a védett műemlékek kijelölése volt. 1960-ban a Kulturális Minisztérium a teljes középkori várost műemlékké nyilvánította.
Látnivalók Óváros thumb|150px|A Várkapu thumb|150px|A Szulejmán-mecset thumb|150px|A Nagymesteri Palota bejárata thumb|150px|Szélmalom az Emborio-kikötőben
A középkori városfal teljes hossza kb. 4 km, a fal vastagsága átlagosan 12 méter. Az Amboise-kapu 1512-ben épült, Emery d’Amboise nagymester idején. Az Amboise-kapu és a Szent György-kapu közötti falszakaszt a német lovagok, a következő szakaszt az 1489-ben épült Spanyol kapuig az auvergne-i lovagok védték. A Spanyol kapu és a Szent Athanasziosz-kapu között a védelem a spanyolok feladata volt. Innen a Szent János-kapuig az angolok őrködtek, utána a provance-i lovagok következtek a Del Caretto-toronyig. A következő szakaszt a Szent Katalin-kapuig az olaszok védték. A kereskedelmi kikötővel szembeni szakaszt egészen az Arzenál-kapuig a kasztíliai lovagok ellenőrizték. A Várbeli Miasszonyunk-templom a 13. században épült, ezt a johanniták gótikus katedrálissá alakították át. A törökök minaretként használták a tornyot, majd ismét keresztény templom lett. Jelenleg a bizánci művészet múzeuma. A johanniták régi rendkórháza, más néven Palazzo dell'Armeria a 14. század derekán, Roger de Pins nagymester alatt kezdett épülni. Később fegyverraktárként szolgált. Az új rendkórházat 1440-ben Jean de Lastic nagymester kezdte építtetni, de csak 1489-ben, Pierre d’Aubusson alatt fejezték be. Jelenleg a Rodoszi Archeológiai Múzeum működik benne. A Szulejmán-mecset 1523-ban a város elfoglalása után épült. Ma is imaházként működik, turisták nem látogathatják. A török negyedben található egyéb látványosságok: Musztafa pasa fürdője, Hafiz Ahmed Aga Könyvtára (1793) és a város legrégibb török épülete, a Redjab pasa mecset. A zsidónegyedben található a 16. századi Kal de Shalom zsinagóga. A Nagymesteri Palota a sziget legismertebb épülete. A Lovagok utcája is itt található.
Újváros A városnak három kikötője van: az Akandia-kikötő a teherhajóké, az Emborio-kikötő a nagy komphajóké és szárnyashajóké, a Mandraki-kikötő a kis komphajóké, halászhajóké és jachtoké. Az Emborio-kikötő mólóján három középkori szélmalom áll. Az Mandraki-kikötő bejáratánál, a rodoszi kolosszus feltételezett helyén áll a 15. századi Szent Miklós-torony. Murad Reis-mecset mellett található a muszlim temető. A 20. század elején, az olasz korszakban épült a városháza, a bíróság, a főposta, a kormányzósági palota a Nea Agora és a színház.
A város környéke Az ókori város akropolisza a várostól kb. 2 km távolságra délnyugatra, a Monte Smith nevű dombon áll. Itt láthatók a Zeusz- és Athéné-templomok maradványai, valamint az ókori színház és stadion is. A Rodoszból Lindoszba vezető út mentén, a várostól 2 kilométernyire látható a Rodini park, a johanniták hajdani gyógyfüves kertje.
Közlekedés A várostól mintegy 14 km-re délnyugatra található a Diagórasz nemzetközi repülőtér. A városba több közvetlen hajójárat érkezik Szími, Kosz, Kalki és Kasztelórizo felől.
Testvérvárosok Conches, Franciaország Mallorca, Spanyolország Braunfel, Németország Limassol, Ciprus Visby (Gotland), Svédország Roses, Spanyolország Valletta, Málta Jalta, Krím-félsziget Ávila, Spanyolország Perth, Ausztrália Rhode Island állam, USA Greece, USA Puebla, Mexikó
Híres emberek Rodoszon születtek Savoyai Hugó (Henrik) ciprusi királyi herceg és trónörökös, Savoyai Lajos ciprusi király és I. Sarolta ciprusi királynő egyetlen gyermeke (1464)
Rodoszon éltek Jacques de Milly, a Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Lovagrend Rodoszon 37. nagymestere
Rodoszon megfordultak I. Sarolta ciprusi királynő (1461; 1464)
Rodoszon hunytak el Jacques de Milly, a Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Lovagrend Rodoszon 37. nagymestere (1461) Savoyai Hugó (Henrik) ciprusi királyi herceg és trónörökös (1464)
Források
Rodosz város honlapja
Jegyzetek
További információk A város honlapja Rodosz az Unesco világörökségi oldalán Rodoszinfo: magyar nyelvű útikalauz Rodosz.lap.hu - linkgyűjtemény
Kategória:Kulturális világörökségi helyszínek Kategória:A Dél-Égei-szigetek régió települései Kategória:Görögország világörökségi helyszínei Kategória:Rodosz