Aaron Christopher Ramsdale (Chesterton, 1998. május 11.) angol válogatott labdarúgó kapus, a Southampton játékosa.
Pályafutása Klubcsapatokban Sheffield United 2013-ban csatlakozott a Sheffield United akadémiájához. A 2015–2016-os szezonban kétszer is bekerült a felnőtt csapat keretébe a Coventry City és a Scunthorpe United elleni bajnoki mérkőzéseken. 2016 májusában aláírta első profi szerződését a klubbal.
A felnőtt csapatban egy Leyton Orient elleni FA-kupa-mérkőzésen mutatkozott be, kapott gól nélkül. A Sheffield 6–0 arányban nyerte meg a találkozót. A kupa következő fordulójában szintén ő állt a kapuban a Bolton ellen 3–2-re elveszített mérkőzésen.
Bournemouth 2017. január 31-én a Premier League-ben szereplő Bournemouth szerződtette, sajtóhírek szerint 800 000 font körüli összegért.
2018 januárjában a 2017-2018-as idény hátralevő részére a Chesterfieldhez került kölcsönbe. 2018. január 6-án debütált új csapatában az Accrington Stanley elleni bajnokin. Csapata 4–0-ra kikapott, de a következő fordulóban már sokkal magabiztosabb teljesítményt nyújtva őrizte meg kapuját a góltól, a Chesterfield pedig 2–0-ra legyőzte a Luton Town csapatát. A szezon során Ramsdale összesen 19 alkalommal kapott lehetőséget a negyedosztályban.
2019. január 4-én újból kölcsönadta őt a Bournemouth a 2018-2019-es szezon végéig, ezúttal a Wimbledonnak, a harmadosztályba. Másnap, a Fleetwood Town ellenében megnyert FA-kupa-mérkőzésen mutatkozott be a csapatban, míg a bajnokságban egy héttel később debütált. A 2018–2019-es szezonban összesen húsz bajnoki mérkőzésen lépett pályára League One-ban, a Wimbledon pedig kiharcolta a bentmaradást az idény végén.
A 2019–2020-as szezont megelőzően ő lett a Bournemouth első számú kapusa. A Premier League-ben egykori csapata, a Sheffield United elleni 1–1-es döntetlen alkalmával mutatkozott be a bajnokság első fordulójában. Január 12-ig minden bajnoki találkozón ő állt a csapat kapujában, akkor a Watford elleni találkozót sérülés miatt kellett kihagynia, de a következő körben, a Norwich elleni 1–0-s vereség alkalmával már ismét z ő nevével kezdődött a Bournemouth összeállítása. 2019 októberében új, hosszútávú szerződést írt alá a klubbal. Abban a hónapban ő lett a hónap játékosa a csapat szurkolóinak szavazatai alapján, miután a Norwich City és a Watford elleni bajnokikon sem kapott gólt. Formája az egész szezonon át kitartott, nem az ő teljesítményén múlt, hogy csapata végül kiesett a szezon végén, amikor a csapat szurkolói az év játékosának is megválasztották.
Újra Sheffield United 2020. augusztus 19-én a Sheffield United bejelentette, hogy Dean Henderson távozása után szerződtette egykori kapusát, akiért 18,8 millió eurónak megfelelő fontot fizetett a Bournemouthnak. 38 mérkőzésen védte csapata kapuját a Premier League-ben, a klub szurkolói a szezon végén az év fiatal játékosának választották.PLAYER OF THE YEAR & YOUNG PLAYER OF THE YEAR, www.sufc.co.uk., 2021. május 26. Miután a Sheffield kiesett a másodosztályba, Ramsdale az Arsenalhoz szerződött. A londoni klub 24 millió fontot fizetett érte.
Southampton 2024. augusztus 30-án a Southampton szerződtette 25 millió font ellenében, Ramsdale pedig négy évre szóló szerződést írt alá a Premier League-csapathoz.
Newcastle United 2025. augusztus 2-án egy szezonra szóló kölcsönszerződést írt alá a Newcastle United csapatával.
A válogatottban Többszörös utánpótlás-válogatott, szerepelt az angol U18-as, U19-es, U20-as és U21-es korosztályos csapatokban is.
2016 tavaszán két alkalommal szerepelt az U18-as csapatban, majd szeptemberben az eggyel idősebb korosztályban is magára húzhatta a címeres mezt. Részt vett a 2017-es U19-es Európa-bajnokságon, ahol Anglia aranyérmet szerzett. Ramsdale a torna során öt mérkőzésen állt a kapuban, ezek közül három találkozón nem kapott gólt.
2017 szeptemberében, a svájciak elleni 0–0-s döntetlen során az U20-as válogatottban is szerepet kapott.
Részt vett a 2018-as Touloni Ifjúsági Tornán, ahol az angolok szintén aranyérmet szereztek. Ramsdale a Katar ellen 4–0-ra megnyert csoportmérkőzésen védett a torna során.
A 2020-as Európa-bajnokságra eredetileg nem került be a felnőtt válogatott keretébe (Dean Henderson, Sam Johnstone és Jordan Pickford volt a három kiválasztott), de Henderson sérülését követően részt vehetett a tornán, amelyen Anglia ezüstérmet szerzett.
2021. november 15-én mutatkozott be a nemzeti csapatban, egy San Marino elleni világbajnoki selejtezőn. Tagja volt a 2022-es világbajnokságon és a 2024-es Európa-bajnokságon szereplő angol válogatottnak is, de pályára egyik tornán sem lépett.
Statisztika 2021. május 23-án frissítve. KlubSzezonBajnokságFA-kupaLigakupaEgyébÖsszesenBajnokságPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólSheffield United2015–16League One00000000002016–17League One0020000020Összesen0020000020AFC Bournemouth2016–17Premier League00———002017–18Premier League000000—002018–19Premier League00—00—002019–20Premier League3700000—370Összesen3700000—370Chesterfield 2017–18League Two190———190AFC Wimbledon 2018–19League One20030——230Sheffield United2020–21Premier League3804000—420Karrier összes11409000001230
Sikerei, díjai
Klubcsapattal Arsenal FC Emirates-kupa : 2022 Válogatottal Anglia U19 U19-es Európa-bajnok : 2017
Anglia U21 Touloni Ifjúsági Torna — győztes : 2018
Egyéni elismerés AFC Bournemouth – Az év fiatal játékosa a szurkolók szavazásán: 2019–20 Premier League – A hónap védése díj: 2023. március, 2023. április, 2026. március
Jegyzetek
További információk
Kategória:1998-ban született személyek Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:Angol labdarúgók Kategória:A Sheffield United labdarúgói Kategória:A Worksop Town labdarúgói Kategória:A Bournemouth labdarúgói Kategória:A Chesterfield labdarúgói Kategória:Az AFC Wimbledon labdarúgói Kategória:Az Arsenal labdarúgói Kategória:A Southampton labdarúgói Kategória:A Newcastle United labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:Az English Football League labdarúgói Kategória:A 2020-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2024-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:U19-es Európa-bajnok labdarúgók