A Mirage 2000 negyedik generációs, deltaszárnyú, szuperszonikus francia vadászbombázó, melyet az 1980-as években állítottak rendszerbe, a korábban gyártott Mirage III és Mirage F.1 vadászbombázók, majd később a Mirage IV közepes bombázók leváltására.
A program története thumb|300px|A Mirage G változtatható szárnynyilazású repülőgép két prototípusa a levegőben thumb|300px|A Mirage 2000 prototípusa Le Bourget-n kiállítva
A Mirage 2000 program gyökerei az 1960-as évek közepéig nyúlnak vissza, az angol-francia Anglo-French Variable Geometry (AFVG, angol-francia változtatható geometriájú repülőgép) programhoz, melynek célja egy változtatható szárnynyilazású repülőgép létrehozása lett volna, de amiből a franciák 1967-ben kiszálltak, az Egyesült Királyság pedig új partnerekkel (Olaszországgal és a Német Szövetségi Köztársasággal) folytatta a programot, melynek eredménye a Panavia Tornado lett.
A Dassault egyedül folytatta a vadászrepülőgépek következő generációjának fejlesztését, melynek első eredménye a két példányban megépült, szintén változtatható szárnynyilazású Mirage G lett, majd a nyilazott szárnyú Avion de Combat Futur (ACF, A jövő harci repülőgépe), mely túl drágának találtatott, így a programot, az első prototípus megépítésének befejezése előtt, 1975. december 18-án törölték.
Az ACF programmal párhuzamosan a Dassault saját költségére kutatásokba kezdett egy egyszerűbb és olcsóbb repülőgép fejlesztésével kapcsolatos előtanulmányokba, mert az ACF-et magas ára miatt nehéz lett volna exportálni. A Mini-Mirage (Mimi) programot már 1972-ben elkezdték, a Mirage III-ból továbbfejlesztett Super Mirage III, Delta 1000, Delta 2000 és Super Mirage 2000 koncepciók már készen álltak az ACF program törlésének idejére. Időközben négy európai NATO-tagállam (Hollandia, Belgium, Dánia és Norvégia) az akkor gyártásban lévő Mirage F.1 helyett az amerikai F–16-os rendszeresítése mellett döntött, ami nem vetett jó fényt a Mirage F.1-re, így a Dassault is érdekeltté vált egy új, viszonylag olcsón előállítható és jelentős számban exportálható repülőgép gyártásában, amellyel a korszerűbb F–16 által fenyegetett piacokat vissza tudja hódítani, és amely költségeit minél nagyobb arányban a francia állammal tudja megfizettetni.
Az ACF SNECMA M53 hajtóműve és az előtanulmányok rendelkezésre álltak, így Marcel Dassault az első prototípus felszállását már másfél éven belül, a típus hadrendbe állását 1982-re ígérte. Kisebb késés után a négy prototípus közül az első 1977 végére készült el, 1978. március 10-én repült Jean Coreau berepülőpilótával. A Mirage 2000B kiképzőgép első példánya 1980. október 11-én, a Mirage 2000C vadászváltozat első sorozatgyártású példánya 1982. november 20-án repült először. A típus 1984-ben állt hadrendbe, a Francia Légierő 124 példányra adott megrendelést.
Gyártása Szerkezeti felépítés és tervezési sajátosságok A Mirage 2000 alsó deltaszárnyas, egyhajtóműves, megjelenésében nagyon hasonló az 1960-as évekre kifejlesztett Mirage III-ashoz. A félszárnyak kilépőélein kombinált csűrő és magassági kormányok, a belépőéleken automatikusan működő orrsegédszárnyak vannak. A félszárnyak alsó és felső felére egy-egy előre kinyitható féklapot építettek. Az egyetlen függőleges vezérsíkon helyezték el az oldalkormányt. A nagy állásszögű, kis sebességű repülés elősegítése érdekében a hajtómű levegő-beömlőnyílásainak két oldalára örvénygenerátort szereltek, nagy állásszögön az általuk generált örvény-felhajtóerő segít a gép stabilizálásában. A repülőgép építésénél elsősorban alumíniumötvözeteket, kis mennyiségben titánt, illetve a kormányfelületeknél kompozit anyagokat használtak fel.
A SNECMA M53 típusú utánégetős gázturbinás sugárhajtóművet a törzs hátsó részébe építették, a félkör alakú levegő-beömlőnyílásokat a törzs két oldalán, a pilótakabin mögött helyezték el. Keresztmetszetük, egy-egy kúp alakú elemmel, szabályozható, ez kedvezően befolyásolja a szuperszonikus repülési tulajdonságokat. A pilótakabint a törzs első részében helyezték el, a pilóta SEMB Mark 10, vagy az exportváltozatok esetében Martin-Baker Mark 10 katapultülésben ül. A pilótakabin teteje belesimul a gép törzsébe, így alulra és hátrafelé viszonylag rossz a pilóta kilátása. A gép orrában helyezték el az RDM, RDI, vagy RDY típusú rádiólokátort. A gép futóműve hárompontos, tricikli elrendezésű, a kétkerekes orrfutó a törzsbe hátra, az egykerekes főfutók a szárnyakba oldalra húzhatók be.
Deltaszárny A deltaszárnyas, vízszintes vezérsík nélküli kialakítás hátrányos tulajdonságait számítógépes irányítórendszerrel (fly-by-wire) és instabil aerodinamikai kialakítással ellensúlyozták. A Mirage 2000-en alkalmazott deltaszárny fő tulajdonsága viszonylag nagy húrhossza és kis fesztávolsága. A nagy szárny nyilazási szöge és a kis fesztáv miatt légellenállása - egyenes vonalú repülés esetén - kicsi, belső térfogata viszont nagy, így bőven jut hely a tüzelőanyagnak. Szemből nézve a repülőgép a kis radarkeresztmetszet miatt viszonylag nehezen fedezhető fel. Mivel a szárny által generált erők viszonylag nagy felületen adódnak át a törzsre, így repülőgép kevésbé hajlamos az anyagfáradásból adódó problémákra.
A deltaszárny hátránya, hogy intenzív manőverezés közben -a nagy szárnyfelület miatt, mely nagy állásszögön erősen fékez- a repülőgép gyorsan veszít sebességéből. A nagy szárnyfelület miatt a gép érzékeny földközeli repülésnél különösen intenzív turbulenciára. További hátrány, hogy a deltaszárny kis sebességnél kevés felhajtóerőt termel, emiatt a deltaszárnyú repülőgépek fel- és leszállásához hosszú futópályára van szükség. A Mirage 2000 esetében a felhajtóerő középpontja felszálláskor a gép súlypontja előtt van, így felhajtóerő a gépet az „orránál fogva” igyekszik felhúzni, ehhez a magassági kormánnyal - vagy a Mirage 2000 esetében az elevonnal - nem kell a gép farkát a föld felé nyomni, amely egyébként ellene dolgozna a levegőbe emelkedésnek.
Hajtómű A SNECMA M53–P2 kis kétáramúsági fokú, egy forgórészes utánégetős gázturbinás sugárhajtómű, tolóereje 64,7 kN, utánégetéssel 95,1 kN. Az első néhány példányba az M53–5 hajtóművet építették (tolóereje 54,0 kN, utánégetéssel 86,3 kN). A hajtómű kompresszora nyolcfokozatú, turbinája kétfokozatú. 12 modulból áll, ezek cseréje esetén nem szükséges a beszabályozás. Üzemeltetése állapot szerint történik, 300 óránkénti boroszkópos ellenőrzéssel. Az indítóhajtómű Noelle 180 típusú.
Avionika A repülőgép irányítását kétcsatornás analóg számítógépes irányítórendszer (Fly by wire) végzi, mely maximálisan 9g-s túlterheléssel és 270°/sec szögsebességgel végrehajtott manővereket enged, az állásszöget pedig 29°-ban maximálja. A pilóta ezt felülbírálhatja, a botkormányt 30 kilogrammnak megfelelő erővel húzva az engedélyezett maximális túlterhelés 11g-re nő. A botkormány HOTAS (Hands on Throttle and Stick, kezek a gázkaron és a botkormányon) kialakítású, azaz a fontosabb berendezések kezelőszervei a botkormányba vannak építve, üzemeltetésükhöz nem kell azt elengedni.
A repülőgépbe LMT Deltac TACAN rádiónavigációs rendszert, SOCRAT 8900 VOR/ILS navigációs és leszállító rendszert, TRT ERA 700 UHF és TRT ERA 7200 VHF rádiókat, TRT gyártmányú rádió-magasságmérőt, LMT NRAI-7A transzpondert, Dassault Electronic 2084 típusú központi számítógépet, és egy Sextant Avionique 90 repülésvezérlő számítógépet, SFENA robotpilótát, Sagem ULISS 52 inerciális navigációs rendszert építettek.
Típusváltozatok Mirage 2000C Együléses vadász-alapváltozat, a Francia Légierő 124 gépet vásárolt. Thales SERVAL (Systeme d'Ecoute Radar et de Visualization de l'Alerte) radar-besugárzásjelzővel (melynek antennái a törővégeken és a függőleges vezérsík tetején vannak) és Dassault SABRE (Systeme de Autoprotection par Brouillage Electromagnetiques) beépített rádióelektronikai zavaróberendezéssel (a függőleges vezérsík tetején előre-hátra néző antennákkal) szerelték fel. Földi célok ellen csak nem irányított fegyverzetet hordozhat.
A függőleges vezérsík tövébe épített Dassault Eclair infracsapda-szóró berendezést később a szárnytő kilépőélébe épített, 114 infracsapdát tartalmazó Matra Spirale berendezésre cserélték. A gépek alkalmazhatják az újabb Mica IR légiharc-rakétát, egy részüket átépítették a Mirage 2000–5F változatra.
Összesen öt gyártási sorozat létezett. S1: Rádiólokátora a Thomson-CSF RDM (Radar Doppler Multifunction), mely a Mirage F.1 Cyrano–4 továbbfejlesztett változata, Cyrano–5 néven is ismert, hatótávolsága 60–70 km. Kizárólag Matra Magic kis hatótávolságú irányított irányított légiharc-rakétákat alkalmazhatott. S2: Javított (Doppler-üzemmóddal) rádiólokátorral felszerelt változat. S3: A Matra R.530F közép-hatótávolságú légiharc-rakéták indítására alkalmas első változat, a korábbi gyártású gépek közül 37 darabot erre a szintre korszerűsítettek 1987 előtt. S4, S5: A korszerűbb, 150 kilométeres hatótávolságú Thomson-CSF RDI (Radar Doppler Impulse) lokátorral felszerelt változatok, alkalmasak a Super 530D légiharc-rakéta indítására.
Mirage 2000B Kétüléses kiképzőváltozat, mely először 1980. október 11-én repült Michel Porta irányításával. Az oktató pilótakabinját a másik kabin mögé, a 19 centiméterrel meghosszabbított törzsbe építették be. A két gépágyút elhagyták, a tankolható tüzelőanyag mennyisége mintegy 100 literrel csökkent. A Francia Légierő összesen 30 gépet vásárolt, az első 1984 júliusában állt hadrendbe.
Mirage 2000E Exportváltozat, melyet a megrendelők különböző igényeinek megfelelően sokféle változatban, eltérő felszereléssel gyártottak. Mindegyik hajtóműve M53–P2, lokátoruk RDM+, és hordozhatják az ATLIS II lézeres célmegjelölő konténert. A gépekből Egyiptom, India, Peru, Görögország és Abu-Dzabi vásárolt.
Mirage 2000N thumb|300px|Mirage 2000N
Mivel a Mirage 2000-et az eredetileg csapásmérő ACF helyett tervezték, viszonylag hamar felmerült az igény egy, a Mirage IV közepes bombázókat az atomcsapásmérő szerepkörben felváltó repülőgép gyártására. Az új változat fejlesztése 1978-ban kezdődött, a kétüléses Mirage 2000B alapján, a Francia Hadügyminisztérium 1979-ben adott megrendelést a Mirage 2000P (Penetration) két prototípusának építésére. Az időközben Mirage 2000N-re (Nucléaire) átkeresztelt repülőgép első repülésére 1983. február 3-án, Michel Porta irányításával került sor. A 75 darabos sorozat első gépe 1986 márciusában repült először, a változat 1988-ban állt hadrendbe.
A repülőgép A Mirage 2000B-re hasonlít, a törzse alatti középső fegyverfelfüggesztő csomóponton hordozva fő fegyverét, a 100 kilométer hatótávolságú ASMP robotrepülőgépet. Félszárnyai alatt egy-egy 2000 literes ledobható tüzelőanyag-póttartályt hordoz, önvédelemre a Matra Magic légiharc-rakétákat lehet függeszteni. A földközeli repülésre optimalizált repülőgép szárnyait megerősítették, orrába a földközeli terepkövető repülés kiszolgálására és navigációra optimalizált Antelope–5 rádiólokátort építették. A repülőgép műszerezettsége hagyományos, de a pilótakabin már az éjjellátó berendezésekkel kompatibilis megvilágítást kapott. A Mirage 2000 ULISS 52 INS, SERVAL besugárzásjelző, Eclair, majd Spirale zavarótöltet-szóró berendezéseit megörökölte, a SABRE helyett a Chamaeleon zavaróberendezéssel.
A repülőgép Mirage 2000N–K1 alapváltozatából 31 darabot építettek, ez csak atomcsapás-mérésre volt alkalmas. A második gyártási sorozat, a Mirage 2000N–K2 már hordozhatja a Mirage 2000C által is hordozható (jellemzően nem irányított) földi célok elleni fegyvereket.