Dallos Marinka (Lőrinci, 1929. február 4. – Róma, 1992. december 10.) festőművész, műfordító.

Életpályája és munkássága Gyermekkorát és fiatalságát szüővárosában töltötte. 1949-ben, a kommunista ifjúság budapesti világtalálkozóján találkozott Gianni Toti (1924–2007) olasz költővel, akit a következő évben feleségül vett, és akivel Milánóban kezdte olasz életét. 1952-ben Marinka és Gianni Rómába költözött, és együtt fordítottak le sok magyar költőt, köztük József Attilát és Radnóti Miklóst. Az 1960-as évek elejétől fedezte fel művészi képességét. Marinka ecsetet ragadott, és sok kis olasz faluban megfordult festeni. Műveit sokáig nem mutatta meg senkinek, míg a barátok meg nem győzték. 1974-ben megalapította más római festőkkel – Amelia Pardo, Graziolina Rotunnó, Alfredo Ruggeri, Maria Vicentini – a "Romanif" csoportot. Kiállításról-kiállításra ment először olasz városokban, majd Párizsba, Budapestre és Nizzába.

Számos festményét Róma ihlette: a Campo de' Fiori csillogó élete, a teknősök szökőkútja, a Tiberi szellemei, a Trinità dei Monti, a fórumok és a központ sikátorai, de folyamatosan kísérték a vidéki világ emlékei, és szülőföldje színei. 1992. december 11-én bekövetkezett halála után férje neki szentelte a VideoPoemOpera Planetopolis-t. Ma festményei szétszóródtak az egész világon. Néhány találhatók múzeumokban, mások magángyűjteményekben vannak. Festménygyűjteményét a Via dei Giornalisti eredeti házából elosztották a La Casa Totiana székháza és a római Via Tevere-i Lante della Rovere Általános Iskola között. 2010 óta Dallos Marinka könyvtárát és archívumát a Lazio régió Levéltári és Bibliográfiai Felügyelősége "különös történelmi jelentőségű értékként" ismerte el. Dallos Marinkaés Gianni Toti könyvtárát, fotógyűjteményét és archívumát 2021 óta az olaszországi Alatri székhelyű Associazione Gottifredo őrzi és nyújt hozzáférést a korábban azt ápoló La Casa Totianához hasonló módon. Az Associazione Gottifredo őrzi a művészi életmű legnagyobb egységét.

A Dallos Marinka festői életműve című katalógus, Dénes Mirjam művészettörténész munkája 2019-ben jelent meg olasz és magyar nyelven.

Kiállításai Egyéni 1970 Luzzara 1972, 1974, 1977 Róma 1977 Pavia 1980 Budapest 1985 Perbál, Kecskemét Válogatott, csoportos 1970, 1982 Budapest

Díjai Nemzeti díj (1968) Párma város díja (1970) Abrogino ezüstdíj, Milánó (1974) Mursia-díj (1977) Trastevere-díj, Róma (1978)

Fordítás

Jegyzetek

Források Artportal.hu Kieselbach.hu http://www.lacasatotiana.it

További információk Zavattini, C.: Kortárs, 1975/12. Nádor T.: "Én Itáliában is nógrádi vagyok" (Magyar Ifjúság, 1980. július 25.) Pátzay M.: Dallos Marinka kiállítása (Művészet, 1986/1.) Gyimesy Kásás Ernő – Könnyű L. László: Külföldi magyar hivatásos képzőművészek. St. Louis, American Hungarian Review, 1977 Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. [Részben 2. javított és bővített kiadás + Álnévlexikon] Budapest, Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000 Magyar festők és grafikusok adattára. A kutató-, föltáró- s gyűjtőmunkát végezte: Seregélyi György. Szeged, 1988

Tisztelet a szülőföldnek. Külföldön élő magyar származású művészek kiállítása. Szerkesztette: Baranyi Judit. Budapest, Műcsarnok, 1982

Dénes Mirjam: Dallos Marinka festői életműve. Poetronicart, 2019. Digitális kiadvány, online elérés olasz és magyar nyelven: https://www.visionimolteplici.it/marinka-dallos-2/

Kategória:1929-ben született személyek Kategória:1992-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar képzőművészek