I. (Utószülött) János a középkori Franciaország és Navarra királya (szintén I. János néven), X. (Civakodó) Lajos és Magyarországi Klemencia fia, Navarrai Johanna féltestvére volt. A tizenharmadik Capeting-uralkodó volt, az egyetlen, aki már születése előtt viselte Franciaország királyi címét, és emiatt az egyetlen, aki ezt a címet egész életében viselte. Uralma a legrövidebb volt a francia királyok között.Noha 1830-ban XIX. Lajos mindössze 20 percig uralkodott, a trónöröklés szabálytalansága miatt ezt hivatalosan nem ismerik el. Noha a mai történetírás egyértelműen királyként tekint rá, az ő korában ez nem volt egészen egyértelmű, csak II. (Jó) János trónra lépésétől kezdve, miként második királyként hivatkoztak rá.

Atyja június 5-én bekövetkezett halála után született, ám alig öt napig élt. A Capetingek közül egyedülálló módon Jánosnak keresztelték. Ekkor nagybátyja, az addig régensként uralkodó Hosszú Fülöp örökölte a trónt.

A legenda A középkori Európában meglehetősen magas volt a csecsemőhalandóság, így János halálának oka sokféle lehetett, mégis, már nem sokkal ezt követően mérgezésről kezdett el terjedni a szóbeszéd. Ezt azzal támasztották alá, hogy sok embernek érdekében állhatott a gyermek halála, és az apja is váratlanul halt meg. A halál okát mind a mai napig nem ismerjük.

Jóval komolyabb problémát vetett fel, hogy a Capetingek hosszú sora megszakadt. Az uralkodóház történetében most először fordult elő, hogy az apát nem a legidősebb fiú követi a trónon. Mivel már maga X. Lajos is úgy halt meg, hogy nem hagyott hátra élő fiúutódot, a trónöröklés kérdésessé vált. Így aztán eldöntötték, hogy megvárják Magyarországi Klemencia özvegy királyné szülését, s arra az időre Lajos öccsét, Poitiers-i Fülöpöt nevezték ki régensnek. Miután a gyermek János meghalt, Fülöp a száli frankok törvényére hivatkozva királlyá koronáztatta magát, és ezzel elütötte Lajos lányát, Johannát a francia tróntól.

János haláláról az idők folyamán számos bizonyíthatatlan szóbeszéd terjedt el, melyeket legjobban Maurice Druon foglalja össze regényciklusában, Az elátkozott királyokban. Eszerint Jánost egy idegen csecsemővel helyettesítették, így nem ő esett áldozatul a hatalomvágyó Fülöp, jobban mondva Fülöp nagyravágyó anyósa, gyilkosságának. Az is táplálhatta ezt a hiedelmet, hogy míg a százéves háborúban elszenvedett poitiers-i vereség során foglyul ejtett II. Jánost a britek rabságban tartották (1356–1360), egy bizonyos itáliai, Giannino Baglioni, X. Lajos fiának adta ki magát.

Baglionit Cola di Rienzo támogatta és segítette a kezdet kezdetén, hogy franciaországi hátország kiépítésével saját római pozícióit erősítse. Rienzo 1354-es halála után két évvel János fel is lépett trónkövetelőként. Először Magyarországra ment, ahol Nagy Lajos elismerte Civakodó Lajos fiának – Klemencia révén saját unokatestvérének –, de az avignoni pápa, IV. Ince már nem volt erre hajlandó 1360-ban. Baglionit végül bebörtönözték Nápolyban, ahol 1363-ban halt meg.

Származása

Források

Kategória:Francia uralkodók Kategória:Capeting-ház Kategória:Utószülött uralkodók Kategória:Gyermek uralkodók Kategória:1316-ban született személyek Kategória:1316-ban elhunyt személyek Kategória:A Saint-Denis-székesegyházban eltemetett személyek