Kesztner Zoltán (Rahó, 1875. – Makó, 1942. január 22.)Délmagyarország 1942. január 24-i számaGyászjelentése a makói villanytelep igazgatója, József Attila makói évei alatt egyik barátja.

Életpályája A Műegyetem elvégzése után a Ganz és Társa Villamossági Rt. elektromérnöke lett. Ő irányította a pozsonyi villamosvasút építését, és 23 évesen (1897) e vasút igazgatóhelyettese lett. Hosszabb időt töltött Moszkvában. Részt vett az észak-olaszországi villamosvasút-építésben és Egyiptomban az asszuáni vízműtelep építésében. 1912-ben került a makói villamostelep élére; itt dolgozott nyugdíjba vonulásáig. 1918-ban – a polgári forradalom kikiáltásakor – a népgyűlés megválasztotta a helyi Nemzeti Tanács tagjai közé. 1919-től már semmilyen politikai szereplést nem vállalt. 1922-ben ismerkedett meg József Attilával, akit pártfogásába vett.

Még Pozsonyban nagyfeszültségű áramütés érte; másfél emelet magasságból lezuhant, medencéje eltört, haláláig bicegve járt, és sokat szenvedett.

Sírja a makói római katolikus temetőben található.Tóth Ferenc: Makói temetők. A Makói Múzeum Füzetei 83. (Makó, 1996)

Családja Szülei: Kesztner Antal (1837–1916)Édesapja gyászjelentése járásbíró és Bikfalvy Ilona (1850–1944)Édesanyja gyászjelentése voltak. Felesége, Molnár Mária Auguszta (1882–1946) volt.

Fia, ifj. Kesztner Zoltán (1912–?)Kesztner Zoltán születése bejegyezve a makói állami születési akv. 219/1912. folyószám alatt. volt, aki 1938. december 17-én Makón nőül vette Balla SaroltátMásképp: Sárika, Sára (1912–1975). Fiuk: Kesztner Zoltán (1939-).

Jegyzetek

Források Sulinet.hu Sulinet.hu

Kategória:1875-ben született személyek Kategória:1942-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar villamosmérnökök