Jonathan Drew Groff (Lancaster, Pennsylvania, 1985. március 26. –) Tony-díjas amerikai színész és énekes. Színházi, illetve televíziós szerepeiért többek között Grammy-díjban részesült és háromszor jelölték Tony-díjra, melyből egyet el is nyert.
Élete Lancasterben, Pennsylvaniaban született, Julie és Jimm Groff második gyermekeként. Egy bátyja van, David. Német és svájci ősökkel is rendelkezik. Mikor hároméves volt, beleszeretett Julie Andrews Mary Poppins-alakításába. A filmet újra és újra megnézte, és egyszer Halloweenkor is Mary Poppinsnak öltözött.
2003-ban végzett a Conestoga Valley High School nevű iskolában, majd a Carnegie Mellon Egyetemre járt, amit azonban később ott hagyott, hogy elvállalhassa Rolf szerepét A muzsika hangjában. Utána már nem ment vissza az egyetemre, hanem helyette New Yorkba költözött.
Groff nyíltan vállalja homoszexualitását. Erről először a 2009-es National Equality Marchon beszélt. Ugyanebben az évben együtt volt Gavin Creel színésszel, majd 2010 és 2013 között Zachary Quintóval volt kapcsolatban. 2018 óta az új-zélandi koreográfussal, Corey Bakerrel van együtt. Bakerrel akkor találkoztak, amikor Új-Zélandon együtt tanítottak egy nyári színjátszótáborban.
Az LMBTQ+ közösségért való küzdelméért több díjban is részesült.
Húszas éveiben melanomával diagnosztizálták.
Karrier Groff 2005-ben debütált a Broadwayen. Első fontosabb szerepe Melchior Gabor volt a Tavaszébredés c. musicalben. 2006-2008-ig játszotta a főszerepet, melyért Tony jelölést is kapott. 2015-ben a Hamilton c. musicalben tért vissza a Broadwayre, amelyben III.Györgyöt játszotta. Ezért a szerepért kapta második Tony jelölését, illetve Grammy-díjat nyert a darabbal legjobb zenés színházi album kategóriában. Az egyik előadásról profi felvétel is készült, melyet 2020 nyarán tett közzé a Disney+. Fontosabb szerepei közé tartozik még a Rémségek kicsiny boltja, mejben 2019-2020-ban Seymour szerepét játszotta.
Színházi szerepei mellett jelentős a televíziós munkássága is. 2010 és 2015 között visszatérő szereplő volt a Glee – Sztárok leszünk! című sorozatban. 2012-ben a Boss című amerikai krimisorozatban játszotta Ian Todd szerepét, majd 2014-2015-ben főszerepet játszott a HBO Keresem... című tragikomédiájában. 2017 óta Holden Ford FBI-ügynök szerepét játssza a Netflix MINDHUNTER – Mit rejt a gyilkos agya című krimisorozatában.
A filmes szerepei közül a legjelentősebbek a Jégvarázs és Jégvarázs 2. című Disney animációs filmek, melyekben Kristoff és Sven hangját adja.
Filmográfia Filmek +FilmÉvCímEredeti címSzerepMagyar hang2009Woodstock a kertembenTaking WoodstockMichael LangCzető Roland2010Twelve ThirtyJeffA cinkosThe ConspiratorLouis WeichmannSzatory Dávid2014C.O.G.DavidJégvarázsFrozenKristoff (hang)Magyar Bálint2014Russian Broadway Shut DownNikolai the AthleteSophieBenAmerikai mesterlövészAmerican SniperVet Mads fiatalon2015Jégvarázs: Party LázFrozen FeverKristoff (hang)Magyar Bálint2017Olaf karácsonyi kalandjaOlaf's Frozen AdventureMagyar Bálint2019Jégvarázs 2.Frozen 2Magyar Bálint2021Mátrix: FeltámadásokThe Matrix: ResurrectionsSmith ügynökMészáros Béla2023Kopogás a kunyhóbanKnock at the CabinEricSzatory DávidVolt egyszer egy stúdióOnce Upon a StudioKristoff (hangja)Magyar Bálint
Televíziós szerepek
ÉvCímEredeti címSzerepMegjegyzés2007One Life to LiveHenry Mackler11 rész2010-2015Glee – Sztárok leszünk!GleeJesse St. Jamesmellékszereplő2012A férjem védelmébenThe Good WifeJimmy Felneregy epizódBossIan Toddfőszereplő2014-2015Keresem…LookingPatrick Murrayfőszereplőmagyar hangja Fehér Tibor2014Igaz szívvelThe Normal HeartCraig Donnertévéfilmmagyar hangja Magyar Bálint2016Keresem… – A filmLooking: The MoviePatrick Murraytévéfilmmagyar hangja Fehér TiborJégvarázs: Északi fényLEGO Frozen Northern LightsKristoff (hang)különkiadásmagyar hangja Magyar Bálint2017-Mindhunter – Mit rejt a gyilkos agyaMindhunter'x |Holden Ford |főszereplőmagyar hangja Szatory Dávid |- |2018 |A Simpson család |The Simpsons|Színész (hangja)|egy epizód |- |2020 |Hamilton |Hamilton|III. György király |tévéfilm |- |2018 |Legyőzhetetlen |Invincible|Rick Sheridan (hangja)|egy epizódmagyar hangja Pál Tamás |- |rowspan="4"|2022 |És egyszer csak… |And Just Like That...|Dr. Paul David |egy epizód |- |Az élet és Beth |Life & Beth|Travis |egy epizód |- |Ollie hazatalál |Lost Ollie|Ollie (hangja)|főszereplőmagyar hangja Czető Roland
|Spring Awakening: Those You've Known''önmagadokumentumfilm
Színház +ÉvCímSzerep2002Honk!Ugly2004Bat Boy: The MusicalBat Boy2005FameNick PiazzaIn My LifeSwing2006-2008Spring Awakening (Tavaszébredés)Melchior Gabor2007-2008HairClaude Hooper Bukowski2008Prayer for My EnemyBilly Noone2009The Singing ForestGray Korankyi, Walter RiemanThe BacchaeDionysus2010-2011DeathtrapClifford Anderson2011The SubmissionDenny Larsen2012-2013RedKen2013The Pirates of PenzanceFrederic2015How to Succeed in Business Without Really TryingJ. Pierrepont FinchA New BrainGordon Michael Schwinn2015-2016HamiltonIII.György2017HairClaude Hooper BukowskiSondheim on SondheimPerformer2018The Bobby Darin StoryBobby Darin2019-2020Little Shop of Horrors Seymour Krelborn
Fordítás
Jegyzetek
További információ
Kategória:1985-ben született személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Élő személyek Kategória:Pennsylvaniaiak Kategória:Grammy-díjas zenészek Kategória:Tony-díjasok