Michael Ebenezer Kwadjo Omari Owuo Jr., művésznevén Stormzy (Croydon, London, 1993. július 26. –) brit rapper, énekes és dalszövegíró. 2014-ben a Wicked Skengman sorozata után lett egyre ismertebb.
Stormzy "Shut Up" című száma, amely eredetileg YouTube-on jelent meg freestyleként, nyolcadik helyig jutott a Brit kislemezlistán. 2014-ben és 2015-ben Stormzy megnyerte a MOBO Awards Best Grime Act díját és a BBC Sound of 2015 listáján megnevezték feltörekvő előadónak. A debütáló albuma, a Gang Signs & Prayer (2017) az első grime album volt, ami első helyet ért el a UK Albums Chart-on és megnyerte a Brit Év Albuma díjat a 2018-as Brit Awardson. 2019-ben érte el először a Brit kislemezlista első helyét a "Vossi Bop"-pal és fellépett a 2019-es Glastonbury Fesztiválon, ahol egy Union Jack mellényt viselt, amelyet Banksy tervezett. A második albuma, a Heavy Is the Head 2019. december 13-án jelent meg.
A kzedetek Michael Ebenezer Kwadjo Omari Owuo Jr. 1993. július 26-án született Croydonban, Londonban. Anyja ghánai és Nadia Rose rapper unokatestvére. South Norwoodban nőtt fel, anyjával és három testvérével. Stormzy nem egy zeneileg művelt környezetből jön, de ő maga szerette a zenét. A Stanley Tech iskolába járt, South Norwoodban. 11 évesen kezdett el rappelni.
Iskolai éveiről Stormzy a következőket mondta: "Csintalan gyerek voltam, többször is a kirúgás határán, de nem voltam rossz gyerek, mindent a saját szórakoztatásomra csináltam. De amikor bementem egy vizsgára, mindig jól teljesítettem." Azt mondta, hogy hat A*-t, három A-t és öt B-t ért el a GCSE vizsgáin, de az A Level szinten már csak ABCDE-t tudott "Mint egy gyerekként, aki káromkodott órán, az A level kellett, hogy megmutassa: munkamorál is kell az életben." Tanulóidejét Leamington Spaban (Warwickshire) töltötte és minőségbiztosításban dolgozott egy olajfinomítóban Southamptonban.
Zenei pályafutása
2014-2015: a Dreamers Disease és a "Shut Up" balra|bélyegkép|164x164px|Stormzy 2015-ben egy koncertje közben A Wicked Skengman freestyle-sorozata után lett egyre ismertebb az underground zenében. A debütáló EP-jét, a Dreamers Disease-t függetlenül adta ki 2014 júliusában. 2014. október 22-én Stormzy megnyerte a Best Grime Act díjat és később a hónapban ő lett az első független rapper, aki megjelent a Later... with Jools Holland-ben és előadta a "Not That Deep"-et.
2014 novemberében Stormzy együttműködött Chippel és Shaloval az "I'm Fine"-on és megjelent a videóklipben.
2015. január 7-én Stormzy harmadik lett a Radio 1 "BBC Introducing top 5" listáján. Márciusban kiadta a "Know Me From"-ot, ami a Brit kislemezlistán 49. helyen debütált. Szeptemberben kiadta az utolsó részét a Wicked Skengman sorozatnak "WickedSkengMan 4" címen a "Shut Up" stúdióverziójával együtt az XTC Functions on the Low alapjára. A dal 18. helyen debütált a Brit kislemezlistán szeptember 24-én, amivel Stormzy első top 40-es helyezése lett és az első freestyle az Egyesült KIrályságban, ami elérte ezen helyek egyikét.
2015. december 12-én Stormzy előadta a "Shut Up"-ot Anthony Joshua Dillian Whyte elleni boxmeccse előtt. A "Shut Up" eredetileg a "WickedSkengMan 4" EP részeként jelent meg szeptemberben és az 59. helyig jutott. A fellépés után elkezdett felfelé kúszni a slágerlistákon és az iTunes top 40-be. Ennek eredményeként Stormzy indított egy Christmas number 1 kampányt, hogy az első helyig juttassa a dalt. Sokan támogatták és december 18-án lépett be először a legjobb 10-be a Brit kislemezlistán, a 8. helyen, egy héttel a "Christmas number-1 week" előtt, megelőzve a "WickedSkengMan 4"-t.
2016–napjainkig: Gang Signs & Prayer, Glastonbury és a Heavy Is the Head bélyegkép|Stormzy 2019-ben 2016 áprilisában Stormzy kiadta a "Scary"-t és hiátusra vonult. Egy évvel később közösségi médiáján tért vissza 2017 februárjában egy plakát-kampány keretei között, amelyek London-szerte a #GSAP 24.02 felirattal voltak ellátva. Az album címe Gang Signs & Prayer lett és 2017. február 24-én jelent meg. Első helyen debütált a UK Albums Chart-on március 3-án.
Stormzy fellépett a 2019-es Glastonbury Fesztiválon a Pyramid Stage-en, amely teljesítményét méltatták. David Lammy politikus felszólalt a fellépés közben és a feketék és egyéb kisebbségek helyzetéről beszélt, majd Stormzy felszólította a közönséget, hogy kántálják vele, hogy "Fuck the Government and fuck Boris", amellyel London polgármestere, Boris Johnson és a Konzervatív Párt kampányára utalt. Vendégszerepelt még itt a Black Ballett tánccsapat és Chris Martin. Stormzy egy Union Jack védőmellényt viselt, amit Banksy tervezett neki, a Londonban emelkedő késelések számát követően.
Háromszor ért el első helyet a Brit kislemezlistán. Először az Artists for Grenfell tagjaként 2017 júniusában a "Bridge Over Troubled Water"-rel, majd a saját "Vossi Bop"-jával, amely Taylor Swift "Me!"-je előtt debütált és végül az "Own It"-tal, amelyen Ed Sheerannel és Burna Boy-jal dolgozott együtt. Később kiadta a "Crown"-t, a "Sounds of Skeng"-et és a "Wiley Flow"-t, mielőtt bejelentette a második albumát, a Heavy Is the Head-et, amely 2019. december 13-án jelent meg. Az album egy napon jelent meg Harry Styles Fine Line-jával, amely után a két előadót folyamatos összehasonlításokban részesítette a média. Stormzy december 19-én csatlakozott Styleshoz egy koncerten az Electric Ballroomban, hogy megmutassák csak barátság van köztük és nem rivalizálás.
Elismerték a munkáját és aktivizmusát a 2020-as Powerlist listán. A Heavy Is the Head jelölve volt a 2020-as Mercury Prize-ra. A 2021-es Powerlisten a harmadik legbefolyásosabb fekete britként rangsorolták, Lewis Hamilton és Kevin Fenton mögött.
Stílusa Stormzy a "grime fia"-ként írja le magát, akit Lethal Bizzle, Bruza, D Duble E és Flirta D befolyásolt, de szintén inspirációjának jelölte Frank Ocean-t és Lauryn Hill-t.
Egyéb munkái
Politikai aktivitás 2016 májusában támogatta Jeremy Corbyn-t, a brit Munkáspárt vezetőjét. Egy The Guardiannel készült interjúban méltatta a politikus aktivizmusát.
2017. június 24-én Stormzy előadta az "Oh, Jeremy Corbin"-t a The White Stripes "Seven Nation Army" dalának ritmusára a Glastonbury Fesztiválon. Szintén előadott egy rap számot, amit a Grenfell tragédia áldozatainak írt és elmondta, hogy a "kormányt felelősségre kell vonni" a történtekért. Szeptemberben, miután Corbyn átadta neki a Solo Artist of the Year díjat a GQ Men of the Year díjátadón, Stormzy Theres May-t "paigon"-nek nevezte, amely egy patois szó, ami egy semmittevő, nem megbízható embert ír le. Később ugyanebben a hónapban konzervatív televíziós személyiség, Iain Dale a "Baloldal 100 Legbefolyásosabb Embere" listáján a századik helyre helyezte a "Corbs kedvenc grime előadója" leírással.
2018. február 21-én Stormzy előadott egy freestylet a Brit Awardson, amelyben kihívta Theresa May-t, hogy nem tett eleget a Grenfell Torony katasztrófája után. Másnap a Downing Street 10. kiadott egy közleményt, amelyben a miniszterelnököt védte.
2019 novemberében, más zenészekkel együtt Stormzy kifejezte támogatását Jeremy Corbynnak a 2019-es brit parlamenti választásokon. A következőt mondta: "egy emberek által vezetett változás elérhető egy Corbyn és a Munkáspárt által vezetett kormány alatt." A vezetőt így jellemezte: "az első ember, aki hatalmon az embereknek adná vissza a hatalmat" és Boris Johnson-t pedig "sötét, gonosz ember"-nek nevezte. A George Floyd meggyilkolása és az azt követő tüntetések után Stormzy kiadott egy közleményt, hogy évente egy millió fontot fog adományozni 10 évig jótékonysági szervezeteknek és mozgalmaknak, amelyek a rasszizmus ellen és az igazságügyi reformok mellett küzdenek. Egy BBC-vel készített interjúban elmondta, hogy "Fekete emberek egy egyenetlen pályán játszottak túl sokáig és folytatni kell a küzdelmet, hogy kiegyenlítsük azt."
Kiadó 2018 júliusában bejelentették, hogy a Penguin Random House William Heinemann divíziója Stormzyval együtt fog indítani egy kiadót #Merky Books néven. Stormzy első könyvével, a Rise Up-pal indították el a kiadót 2018 őszén. A könyvet Chelsea Kwakye és Ore Ogunbiyi Taking Up Space: The Black Girl's Manifesto for Change. Majd Derek Owusu novellái 2019 novemberében That Reminds Me címen.
Ösztöndíjak Stormzy megalapította a "Stormzy Scholarship for Black Students" alapítványt a Cambridge-i Egyetemen, amely lét diáknak fizeti ki taníttatását és megélhetését négy évig. Megkereste az Oxfordi Egyetemet is, akik nem akartak részt venni.
Magánélete Stormzy keresztény, a BBC karácsonynapi műsorában 2019-ben elmondott egy részletet Lukács evangéliumából. Korábban Maya Jama, televíziós személyiséggel volt kapcsolatban.
Botrányok 2017 novemberében kiderült, hogy Stormzy 2011-ben homofób üzeneteket posztolt Twitterre. Ezek között az EastEnders sorozat egyik szereplőjét "fucking fag"-nek (angolul: kibaszott buzi) nevezte. Ezen kívül megkérdezte egy hajvasaló használatáról beszélő felhasználótól, hogy "Buzi vagy?" és a követőit arra ösztönözte, hogy a "BBC1-ra juttassátok el, hogy ez a kis fekete fiú egy kibaszott buzi". Később ezekre tweetek sorozatában reagált:
2020. október 7-én Chip kiadott egy videót Stormzyról és sok másokról Chip házában azon év júniusból. A videó Twitteren jelent meg "Június... Mikor kapsz egy videót Stormzyról és barátairól, ahogy megrohamozzák a házad." Az esemény után kihívtál a rendőrséget. Chip pár órán belül letörölte a videót, de Stormzyt kritizálták, mert veszekedett Chip családjával és nem volt hajlandó elhagyni az épületet. Mindez egy reakció volt Chip "Waze" dalára.
Díjai +Stormzy által elnyert díjakÉvDíjátadóDíjJelölt/Jelölt munkaFor.2014MOBO AwardsBest GrimeStormzy2015Best GrimeBest MaleBET AwardsBest International Act: UKRated AwardsBest Video"Know Me From"2016South Bank Sky Arts AwardsThe Times Breakthrough AwardStormzyAIM Independent Music AwardsInnovator Award2017Most Played New Independent ActIndependent Album of the YearGang Signs & PrayerMOBO AwardsBest AlbumBest GrimeStormzyBest MaleBET AwardsBest International Act: EuropeBBC Music AwardsArtist of the YearGQ Men of the Year AwardsSolo Artist of the YearMTV Europe Music AwardsBest Worldwide ActRated AwardsArtist of the YearBest Video"Big For Your Boots"Q AwardsBest Solo ArtistStormzy2018Best Solo ArtistBrit AwardsBritish Male Solo ArtistBritish Album of the YearGang Signs & PrayerIvor Novello AwardsAlbum AwardSouth Bank Sky Arts AwardsBest Pop AlbumGlobal AwardsBest Song"Power" (a Little Mix-szel)Best RnB, Hip Hop or GrimeStormzy2019GQ Men of the Year AwardsSolo Artist of the YearUK Music Video AwardsBest Urban Video"Vossi Bop"Video of the Year2020Brit AwardsBritish Male Solo ArtistStormzyBET Hip Hop AwardsBest International Flow
Diszkográfia +TípusÉvCímSlágerlistákMinősítésekUKAUSIRDENMixtape2013. 03. 20.168: The Mixtape - - - - -EP2014. 06. 20.Not That Deep (The HeavyTrackerzzel) - - - - -2014. 07. 20.Dreamers Disease - - - - -Stúdióalbum2017. 02. 27.Gang Signs & Prayer111112 BPI: Platinalemez IFPI DEN: Platinalemez2019. 12. 13.Heavy Is the Head11136 BPI: Aranylemez IFPI DEN: Aranylemez2022. 11. 25.This Is What I Mean
Turnék
Gang Signs & Prayers Tour (2017) Heavy is the Head Tour (2020)
Jegyzetek
További információk
Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Brit rapperek Kategória:Angol dalszerzők Kategória:Londoniak Kategória:Brit Awards-győztesek