Az Ausztrál Védelmi Erők Afganisztáni Főfelügyelőjének Vizsgálati Jelentése (Brereton-jelentés) az Ausztrál Védelmi Erők főfelügyelőjének egyik jelentése volt, mely az Ausztrál Védelmi Erők által Afganisztánban 2005–2016 között elkövetett háborús bűncselekményekről szól. A független tanácsot 2016-ban hozták létre, végső jelentését pedig 2020. november 6-án tette le, ennek átdolgozott változatát pedig 2020. november 19-én hozták nyilvánosságra. A jelentés 39 ember törvénytelen megölésére talált bizonyítékot, akiknek a többsége börtönben ült. Ezen kívül kiderült, hogyan fedezték a történteket. A jelentést Paul Brereton dandártábornok jegyezte.

A jelentés A jelents három részre oszlik. Az első rész az előzményekkel és a vizsgálat körülményeivel foglalkozik, és leírja annak előtörténetét. A jelentés túlnyomó részét a második fejezet teszi ki, mely 57n incidenst részlete alaposan, és mindegyikkel kapcsolatban ajánlásokat fogalmaz meg. A harmadik rész a rendszer hibáival foglalkozik, ami olyan környezetet hozhatott létre, melyben a jelentésben foglalt esetek egyáltalán megtörténhettek. A második rész egészét átdolgozták.

Eldobottak A jelentés részletesen foglalkozik az „eldobottak” kivégzésével, ahol ausztrál katonák olyan fegyvereket használtak, melyeket az ADF nem azért adott ki, hogy azokkal civileket öljnek meg összecsapásokban. Később a fegyvereket olyan helyeken használták fényképes bizonyítékok készítése céljából, ahol ahol azt az illúziót kelthették, hogy a polgári lakosokat harc közben érte lövés. A jelentés azt feltételezi, hogy a "kevésbé kirívó, de még mindig tisztességtelen" célból indított bukások az ellenőrzés elkerülése érdekében kezdődtek, amikor a törvényes harcosokról később kiderült, hogy nem fegyveresek, de később szándékosan úgy állították be őket. Valószínűleg elesetteket használtak a kiszivárgott Afghan Files-ban tárgyalt törvénytelen kivégzések fedezésére is.

Vérengzés A vizsgálat arra jutott, hogy a parancsnokuk gyakran arra utasította a beosztottjaikat, hogy öljék meg a bebörtönzötteket, így esve át az első gyilkosságon, amit ők „vérengzésnek” hívtak. Brereton így írja le a gyakorlatot: „Általában a vezető parancsnok ellenőrzése alá vesz egy embert, majd egy beosztottjának megparancsolja, hogy ölje meg az ellenőrzése alatt állót.” A történtek elrejtésére egy fedősztorit találtak ki. Egy passzív hadifogoly megölése háborús bűncselekménynek számít.

Fogadtatás A jelentés megjelenéskor az országos újságok címlapjára került és nemzetközi visszhangot is kiváltott. A közvélemény a történteket negatívan fogadta. Erre válaszul a Speciális Légi Ezred 2. repülőszázadát megszüntették. Morrison kormánya egy új, Speciális Vizsgálati Irodát nyitott, ahol tovább elemzik az így megszerzett információkat, és ajánlást tesznek egyes emberek bíróság elé állítására.

Jegyzetek

Kategória:Ausztrália Kategória:Afganisztáni háború