A The Perfect Name egy magyar, alternatív rockot játszó zenekar, mely 1989-ben alakult Budapesten. Alapító tagok: Losonczy Pál, Baradlay Richárd (ének), Sándor Zsolt, Szászy Zoltán, Belányi István. Utóbbi két tag helyére Varga Zsolt (dob) és Molnár László (gitár) léptek, majd Molnár 2008-as távozása után visszatért Belányi István a gitáros posztra.
Indie, britpop alapokon nyugvó, friss gitárzenéjük évről évre egyre kifinomultabb. Eddigi hét albumukon a borongós gothic rocktól a nyugati alternatív rockig húzódó tág téren belül sokféle zenét játszottak, de mindig egyedi és felismerhető stílusban, köszönhetően – többek közt – a míves, filozófikus mondanivalójú szövegeknek.
Története
A zenekar már az első években országos ismertséget szerzett, rendszeresen lépett fel ma már kultikusnak számító helyeken (például Fekete Lyuk), és 1990-ben a The Mission előzenekaraként a Budapest Sportcsarnokban. 1993-ban léptek fel először a Sziget Fesztiválon.Sziget Fesztivál 1993 Setlists - setlist.fm Negyedik lemezüket követő rövid szünet után, 2005-ben megjelent legutóbbi lemezük anyagával azóta is rendszeresen koncerteznek Budapesten és a nagyobb fesztiválokon (például VOLT Fesztivál, Sziget Fesztivál).
Tagjai Losonczy Pál – billentyűsök Baradlay Richárd – ének Sándor Zsolt – basszusgitár Belányi István – gitár (2000-ig, 2008-tól) Varga Zsolt – dobok (2000-től) Szászy Zoltán – dobok (2000-ig) Molnár László – gitár (2000-2008-ig) Debreceni Dániel – ének (2019-) Erdős László – gitár (2019-) Székeli Dalma – billentyűsök, vokál (2019-) Héri Attila – dobok (2019-)
Diszkográfia Nagylemezek 1991 Könnyek és Virágok – kazetta (Nagyferó Produkció, Fekete Lyuk) 1992 Isis – kazetta (Human Telex) 1994 Ragyogás – kazetta (Human Telex) 1999 Száz év magány – CD (PolyGram/Universal) 2005 A belső oldalakon – CD (Private Moon/EMI) Maxik 1997 Z magazin melléklete 1999 Hello 1999 Hideg, mint a jég 2005 A belső oldalakon (promo)
Válogatások 1995 Collection (válogatás az első 3 albumról) – CD (Razzia Records) Koncertlemezek 2006 Zöld Pardon Live – CD (magánkiadás)
Videóklipek Édes élet Mi ez a csend? Hello Város
Jegyzetek
Források https://web.archive.org/web/20160304142728/http://www.theperfectname.hu/ (hivatalos oldal) https://www.myspace.com/theperfectnameband A The Perfect Name az Allmusic.hu oldalain A The Perfect Name a MusicBrainz oldalain
Perfect Name Kategória:1989-ben alakult együttesek