Figaro lakodalma (opera)

A Figaro lakodalma (régebben Figaro házassága) Wolfgang Amadeus Mozart 1786. május 1-jén Bécsben bemutatott négyfelvonásos vígoperája. ISWC azonosítója T-919.807.026-7

A betiltott színdarab A Figaró lakodalma Mozart első közös munkája volt Lorenzo Da Ponte szövegkönyvíróval. Az opera szövegkönyvének alapjául szolgáló eredeti vígjátékot Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais francia drámaíró írta. Mozart operája ma a szerző legtöbbet játszott, sőt talán az egyetlen rendszeresen repertoáron lévő színdarabja a világ szinte valamennyi nagy színházában. A maga korában viszont nem örvendett nagy népszerűségnek, ugyanis eléggé kényes témát érint: az első éjszaka kegyúri jogát. A konfliktus az úr és a szolga között bontakozik ki (illetve később a gróf és a grófnő, vagyis férj és feleség között) a végeredmény pedig az, hogy a szolgák megszégyenítik urukat.

Ez a téma nagyon nem tetszett a korabeli cenzúrának, ezért Beaumarchais darabját Franciaországban, majd több más európai országban is tiltó listára tették. Szalonképtelen darabnak minősítették, és egyetlen, zártkörű vidéki előadástól (Vaudreil gróf kastélyában) eltekintve hosszú éveken át sehol nem került színpadra egész Franciaországban. Végül a király engedélyezte a vígjáték párizsi bemutatóját, így az elindulhatott diadalútjára. Bécsben azonban még 1785-ben is tiltott darabnak számított, a párizsi ősbemutató pedig akkora botrányt kavart, hogy a király lecsukatta a drámaírót. Mindenki meglepődött hát, amikor Lorenzo Da Ponte engedélyt kapott arra, hogy opera szövegkönyvet készítsen a Figaro lakodalmából.

Az opera története Lorenzo Da Ponte 1783-tól a bécsi olasz opera udvari költője volt, maga II. József császár nevezte ki e posztra. A Burgtheaterben ekkoriban az olasz operáknak szánták a főszerepet, ezzel is emelve a császári udvar pompáját. Előtte a színházban túlsúlyban voltak a német nyelvű Singspiel előadások, de az 1780-as évek közepétől átrendeződés kezdődött a repertoárban. Mozart tisztában volt azzal, hogy a korszak Bécsben működő olasz mestereivel csakis sikeres olasz operával tudja felvenni a versenyt. A jó operához pedig elengedhetetlen a jó librettó. A Szöktetés a szerájból című daljátékkal (1782) áttörést ért el a német mesterekkel szemben, most pedig meg kell ismételnie akkori sikerét. bélyeg|bal|A librettó prágai kiadásának címlapja, 1786 Da Ponténak nem volt valami jó híre. Elsősorban azért érdemelte ki a császári udvar bizalmatlanságát, mert áttért (régiesen: kikeresztelkedett) zsidó volt, illetve gyorsan telekürtölték a várost azzal, hogy az olasz költő veszélyes kalandor, igazi Casanova. Hozzájárult mindehhez, hogy a korszak messze földön leghíresebb opera-szövegkönyvírója, Pietro Metastasio posztját foglalta el, pedig előtte senki sem hallott irodalmi sikereiről. Ehhez járult még az a tény is, hogy II. József annak ellenére nevezte ki erre a kényes posztra, hogy tisztában volt azzal, hogy Da Ponte korábban még egyetlen librettót sem írt. Tehát semmi gyakorlata nem volt az opera világában. Azonban minden szóbeszéd és intrika ellenére a császár kegyeibe fogadta a költőt, és bizalma töretlen maradt. Da Ponte csak II. József halála után (1790) hagyta el Bécset.

Da Pontéval szemben Mozart helyzete korántsem volt ennyire stabil és biztos ezekben az években. A Szöktetés a szerájból sikere óta nem tudott igazán nagy közönségsikert elérni, furcsa, bohém társaságba zárkózott, hiányzott belőle minden alázat és tisztelet, ami karrierje építéséhez kellett volna. Ráadásul mindjárt lehetetlennek tűnő kijelentéssel fordult Da Pontéhoz: írjon neki szövegkönyvet, mert ő most meg fogja írni Az operát! Nem egyet a sok közül, hanem a műfaj igazi remekművét, amely halhatatlanná teszi mindkettőjük nevét. És nem is akármilyen témát választott: egyenesen a korszak nagy botránykövét, a Figaro lakodalmát. Ha figyelembe vesszük, hogy birodalmában II. József is betiltotta Beaumarchais színdarabját, akkor nyugodtan kijelenthetjük: Mozart a lehetetlent kérte Da Pontétől. A költő azonban nem hátrált meg, sőt még biztatta is a zeneszerzőt. De mivel botrányos életű darab adaptálásáról van szó, ezért azt javasolta, hogy titokban kezdjék el a munkát.

Ezután mindössze hat hétre volt szükségük és az opera el is készült. Az olasz opera számára pedig épp ekkoriban kapóra jött az új bemutató lehetősége. De a darabnak még meg el kellett nyernie a cenzúra engedélyét is. Da Ponte sietett kihallgatást kérni a császártól. II. József fogadta is, de eleinte nem tetszett neki az ötlet. Mozart eddig csak egy darabot írt Bécsben, ez is német Singspiel (daljáték) volt, ami voltaképpen nem is számított igazi operának (ezt II. József azután látta így, miután szembesült vele, hogy az olasz operával szemben az eleinte általa is támogatott német nyelvű operajátszás nem tudja felvenni a versenyt az olasz darabokkal). Tehát ez alapján Mozartnak ez lenne az első igazi darabja, amit színre visznek a császári színházban. Da Ponte erre azt felelte, hogy eddig ő sem működött közre opera megírásában, tehát neki is ez lesz az első operabemutatója.

Ezután biztosította arról az uralkodót, hogy azokat a részeket, amelyek illetlenek, vagy sérthetnék az uralkodói hatalmat, kivágta az eredeti darabból, tehát személyesen is megtekintheti az előadást. A zene pedig igen jól sikerült, remekbe szabott muzsika. II. József ezek után beleegyezett, hogy néhány részletet előadjanak neki az operából. Amint erre sor került, minden kétsége szertefoszlott, de ekkor meg az udvari intrikával kellett szembeszállniuk Mozartéknak.

A színházi vezetőség saját pozícióit féltette, míg a többi zeneszerző is saját pozícióinak megrendülésétől tartott az esetleges átütő siker esetén. Dühítette őket az is, hogy az opera sikerét a császár megelőlegezte azzal, hogy kinyilvánította tetszését a darabbal kapcsolatban. II. József tulajdonképpen lelkesedett a felvilágosodás eszméiért, és minél előbb véghez akarta vinni birodalma megújítását, nehogy neki is szembe kelljen néznie a forradalommal. De néha engedményekre kényszerült a trón támaszát jelentő konzervatív körök irányában. Ezért is engedett sokszor Mozarttal szemben a zenei lobbinak. bélyeg|bal|Lorenzo Da Ponte Rosenberg gróf, a Burgtheater igazgatója volt az első, aki kifogással állt elő: a darabban értesülései szerint balettjelenet is szerepel, márpedig az opera keretein belül előadott balettet korábban maga a császár ellenezte. Az igazgató értésére adta Da Ponténak, hogy operában nem lehet balettjelenet, ezután egyszerűen kitépte a balettzenét a partitúrából és tűzbe dobta azt. Igen ám, de az opera főpróbáján olyan történt, ami előtte soha. Teljesen váratlanul megjelent a császár.

Az első felvonás végén következett volna a balett: miközben a zenekar a balettzenét játssza és a tánckar táncol, Almaviva és Susanne között némajáték játszódik le. A főpróbán mindez zene nélkül zajlott le. II. József állítólag hangosan elszólta magát, hogy mégis mi ez? Erre a szövegkönyvíró átnyújtotta neki a Figaro partitúráját, amelyből hiányzott a balettzene. A császár nem értette a dolgot. A színházigazgató kínjában azt mondta, hogy azért nincs balettzene a műben, mert a színházban jelenleg nincsenek táncosok. Az uralkodó erre azt kérdezte: más színházban vannak? A válasz: igen. Ezután II. József utasítást adott, hogy akkor más színházakból hívjanak meg táncosokat az előadásra.

Az ősbemutató végül 1786. március 1-jén zajlott le. Vegyes sikerrel. Az arisztokrácia egyes tagjai megbotránkoztak, a zeneértők lelkesedtek. De mivel a császár önfeledten tapsolt, ezért a legtöbben követték példáját. A premier után azonban beindult az ellenkampány, amelynek az lett az eredménye, hogy előadást mindössze nyolcszor játszották az osztrák fővárosban, majd lekerült a repertoárról.

1787-ben azonban sor került az opera monzai ősbemutatójára, ahol akkora sikert ért el, hogy rögtön utána további tizenöt dalszínház tűzte műsorra. A következő évben elkészítették az opera német nyelvű fordítását, így német nyelven került sor a frankfurti ősbemutatóra. Bécsbe német nyelven tért vissza az opera, de már csak a szerző halála után, 1793-ban. Ekkor már osztatlan sikert aratott. Általában a német nyelvű verziót játszották, egészen a 20. század közepéig. Ekkor tértek vissza a világ operaházai az eredeti olasz nyelvű előadáshoz.

A Figaro lakodalmát Magyarországon 1795. szeptember 28-án mutatta be a budai Várszínház német nyelven. A magyar nyelvű premierre 1858-ban került sor a Nemzeti Színházban. A Magyar Királyi Operaház pedig már a megnyitását követő első évadban műsorra tűzte a darabot.

Az opera szereplői és helyszínei

SzereplőHangfekvésAlmaviva grófbaritonRosina grófnészopránSusanne, a szobalányaszopránFigaro, a gróf komornyikjabasszbaritonCherubino, a gróf apródjamezzoszoprán vagy altMarcellina, házvezetőnőmezzoszopránBasilio, zenemestertenorBartolo, orvosbasszusAntonio, kertészbasszusBarbarina, a lányaszopránDon Curzio, bírótenorElső lányszopránMásodik lánymezzoszoprán

Kórus: parasztok, szolgák, vendégek Történik: Almaviva gróf kastélyában és a kastély parkjában Sevilla közelében, a 18. században Színhely: I. felvonás: Figaro és Susanne szobája, II. felvonás: egy szoba a kastélyban, III. felvonás: a kastély díszterme, IV. felvonás: a kastély parkja Játékidő: kb. 2 óra 45 perc

Az opera cselekménye I. felvonás bélyeg|Susanne és a gróf jelenete az I. felvonásból Figaro és Susanne az esküvőjükre készülődik. A gróf már előtte lemondott az első éjszaka jogáról, de mivel tetszik neki a menyasszony, azt a szobát ajándékozza az ifjú párnak, amely az ő hálószobája mellett fekszik. Susanne hamar átlátja a helyzetet, és feltárja azt párja előtt is. Figaro pedig nyomban hozzálát, hogy emlékeztesse a grófot ígéretére. Ezután kiderül, hogy Marcellina korábban pénzt kölcsönzött Figarónak, azzal a feltétellel, hogy ha az nem tudja megadni tartozását, elveszi őt feleségül. Ezzel újabb akadály gördült a szerelmesek elé. Marcellina házassági tervét természetesen Bartolo is készségesen támogatja: bosszúból, amiért annak idején Figaro meghiúsította, hogy a doktor feleségül vegye nevelt lányát (lásd: A sevillai borbély).

Ezután Cherubino adja elő bánatát Susannénak. A grófnő rajtaakapta egy lánnyal, ezért most biztosan el fogja űzni a kastélyból. Ekkor váratlanul betoppan a gróf. Az apród a szék háta mögé rejtőzik, Susanne pedig gyorsan takarót dob rá. Almaviva – amint belép a szobába – hevesen udvarolni kezd a szobalánynak. Ekkor kívülről Basilio hangja hallatszik. A gróf ekkor gyorsan ugyanazon szék mögé rejtőzik, ahol Cherubino lapul. Az énekmester szintén azért jött, hogy a szépet tegye a menyasszonynak. Félreérthetetlen célzásokkal adja Susanne tudtára, hogy gyengéd érzelmeket táplál iránta.

A gróf nem tudja tovább türtőztetni magát és előlép a szék mögül, de az énekmester nem esik zavarba. Rögtön elkezdi feszegetni: vajon miért bujkál a méltóságos úr a szék mögött szép komornája szobájában? Ezt biztos senki sem tudja megmagyarázni. Hamarosan Cherubino is előkerül a szék mögül, majd Figaro jelenik meg egy csapat fiatal élén, hogy megköszönje a gróf nagylelkűségét, aki lemondott a kedvéért az első éjszaka jogáról. Cherubino komolyabb büntetés nélkül ússza meg a dolgot, de azonnal el kell hagynia a kastélyt: ugyanis a gróf egyik ezredének tisztjévé nevezi ki.

II. felvonás