Földes Pál, születési nevén Friedmann Pál (Kisvárda, 1911. július 25. – Budapest, 1965. január 21.) orvos, mikrobiológus.
Élete Friedmann Mór és Klein Ilona fiaként született. Tanulmányait Berlinben, Bécsben, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, s ez utóbbin 1936-ban szerezte meg orvosi oklevelét. 1936 és 1942 között a Pesti Izraelita Hitközség Szabolcs Utcai Kórházában, illetve a budapesti Maros utcai zsidó kórházban dolgozott. 1942 és 1945 között munkaszolgálatra hívták be. 1945-től az Országos Közegészségügyi Intézet tudományos munkatársa volt. 1953-tól a Budapesti Orvostudományi Egyetem Mikrobiológiai Intézetének tudományos munkatársaként, majd főmunkatársaként működött. Az immunitás mechanizmusával, mikrobiológiával és a virológia kérdéseivel foglalkozott.
Felesége Bóta Mária (1922–1989)
A Farkasréti temetőben nyugszik.
Főbb művei Adatok a vírus hepatitis kísérletes vizsgálatához. Radnai Bélával. (Orvosi Hetilap, 1952, 36.) Poliomielitisz vírustörzs izolálása szövetkultúrában, identifikálása majom kísérletben. (Orvosi Hetilap, 1955, 52.) Vírus izolálási kísérletek az 1954. évi hazai Heine-Medin járvánnyal kapcsolatban. (Orvosi Hetilap, 1956, 39.) A gamma-globulin prophylaxis szerepe a poliomyelitis elleni küzdelem jelenlegi helyzetében. Szeri Ilonával. (Orvosi Hetilap, 1959, 3.) Adatok a poliomyelitis elleni intrakután védőoltás kérdéséhez. Szeri Ilonával és Bognár Szilárddal. (Orvosi Hetilap, 1959, 38.) Törzsizolálási és szerológiai vizsgálatok az 1957. évi hazai poliomyelitis járvánnyal kapcsolatban. Szeri Ilonával és Bános Zsuzsannával. (Orvosi Hetilap, 1960, 9.) Hazai és külföldi termelésű Salk vaccina antigén értékére és szobahőn való tárolhatóságára vonatkozó összehasonlító vizsgálatok. Szeri Ilonával és Bános Zsuzsannával. (Orvosi Hetilap, 1960, 30.) Az immunitás mechanizmusának klónelmélete (Orvosi Hetilap, 1961, 49.) Allergiás bőrpróbával igazolt macskakarmolási betegség. Nagyiványi Rezsővel és Kneiszl Ferenccel. (Orvosi Hetilap, 1963, 8.) Újszülöttkorban thymusirtott egerek lymphocytás choriomeningitis vírusfertőzése. Többekkel. (Orvosi Hetilap, 1964, 45.) Adatok az újszülöttkori thymectomiát követő „wasting syndroma” pathogenesiséhez. Többekkel. (Orvosi Hetilap, 1967, 22.)
Díjai, elismerései Markusovszky-díj (1962)
Jegyzetek
Források
Gergely András: Jeles magyar zsidó orvosok lexikona. Budapest, Makkabi, 2001
Kategória:Magyar mikrobiológusok Kategória:1911-ben született személyek Kategória:1965-ben elhunyt személyek Kategória:Kisvárdaiak Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Markusovszky-díjasok Kategória:Munkaszolgálatosok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek