bélyeg|Toldi Miklós illusztráció 1800-ból

Toldi Miklós (1320 körül – 1390. november 22.) bihari birtokos nemes, alakját mint legendásan erős vitéz emberét őrizte meg a néphagyomány.Toldi Miklós utódai Erdélyben éltek, azonban a család gr. Toldi Lőrinccel 1856-ban kihalt. Hagyatéka közt találtak egy Toldi Miklóst ábrázoló tizenkét hüvelyknyi olajfestményt. Készítőjének neve nem ismert, azonban kéznyoma jártas festőre vall. A rajta lévő évszám (1512) vélhetően a készítés évére vonatkozik. A gróf leszármazottai egy mellvérttel együtt az Erdélyi Múzeumban helyezték el, azonban annak megszűnte után sorsuk ismeretlen. Forrás: Dr. Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája

Élete 1320 körül született Bihar megyei vagyonos nemesi családban. Legfiatalabb fiúként nem kezdett gazdálkodni, hanem főúri szolgálatba lépett, ahol elsajátította a bajvívást, a páncélos lovagi kultúra elemeit. Minden valószínűség szerint latinul is tanult, s ezt később Itáliában is kamatoztatta.

Ura, Megyesi Simon, pozsonyi ispán lett, és 1354-ben Toldi Miklóst familiárisát pozsonyi alispánná és várnaggyá tette. 1355-ben azonban Toldi átlépett Vásári Miklós esztergomi érsek szolgálatába, érseki lovag (miles) lett. 1359-ben ura megbízásából Firenzéből két oroszlánkölyköt kellett elhoznia. Az 1360-as évek elején a királyi udvar lovagja (miles aulae regiae) lett.

Nagy Lajos király 1363–1364-ben őt küldte a pápa megsegítésére indított had vezetőjeként Itáliába. Feladata elvégzése után Toldi itáliai zsoldos megbízatást vállalt, és az angol vezetés alatt álló „Fehér csapat” (Alba societas) egyik alvezére lett.

Zsoldosnak lenni anyagilag kifejezetten előnyös volt. Egy pápai szolgálatban álló zsoldos hadnagy havonta húsz forintot, az egyszerű lovas havi hét forintot kapott, míg az egyházi állam kincstárnokának a havi illetménye nyolc forint volt. 1365-ben az ötezer főből (köztük háromezer jól felszerelt lovasból és ezer gyalogosból) álló egység hat hónapra állt az egyházi állam és I. Johanna nápolyi királynő szolgálatába. A sereg harmada, mintegy 1600 ember lehetett magyar, nekik parancsolt Toldi Miklós. A Fehér sereg azonban 1365 nyarán vereséget szenvedett, Toldi is fogságba került. Onnan szabadulva, 1366-ban, Magyarországon bukkant fel, és Gömör vármegye főispánja és a királyi udvar lovagja lett. Honor-bírtokosként igazgatta Gömört, miközben elsősorban a királyi udvarban tartózkodott, s részt vehetett Nagy Lajos király későbbi háborúiban. 1372-ben Heves vármegyében, három évvel később Biharban, 1383-ban pedig Szabolcs vármegyében volt ispán.Papp Gábor: Toldi Miklós legendás vitézsége. In.: BBC History – A világtörténelmi magazin. I. évf., 2. sz., 47. p. – 2011. május

Emlékezete Legkorábbi és legrészletesebb forrása Ilosvai Selymes Péter széphistóriája: Az híres nevezetes Toldi Miklósnak jeles cselekedeteiről és bajnokosodásáról való história (Debrecen, 1574).

A néphagyományban Toldi Miklós alakja Nógrád és Bihar vármegyében maradt fenn legtovább, hangsúlyozzák hatalmas testi erejét, de életét Mátyás király korába helyezik.

A Toldi Miklósról szóló legismertebb alkotás Arany János Toldi-trilógiája (Toldi, Toldi szerelme, Toldi estéje). Megírásában az is motiválta a költőt, hogy a szülővárosában, Nagyszalontán álló Csonkatorony a hagyomány szerint a Toldi családé volt.

Fadrusz János szobrászművész 1903-ban készítette el Toldi Miklós a farkasokkal című szobrát.

1936-ban Horthy Miklós kormányzó a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére, sportsikerek elismerésére megalapította a Toldi Miklós-érdemérem kitüntetést.

Jegyzetek

Források A Pallas nagy lexikona

További információk Mályusz Elemér: A Toldi-monda történeti alapja Mályusz Elemér: A gróf Klebelsberg Kuno Magyar Történetkutató Intézet Évkönyve IV. 126–149. Móser Zoltán 2004: Toldi Sienában. Magyar Nemzet 67/102, 39 (2004. április 24.)

Kategória:Az Anjou-kor főurai Kategória:Nagyszalontaiak Kategória:Szabolcs vármegye főispánjai Kategória:Gömör vármegye főispánjai Kategória:Heves vármegye főispánjai Kategória:Bihar vármegye főispánjai Kategória:Az 1320-as években született személyek Kategória:1390-ben elhunyt személyek