Lewis Singwah Tan (Salford, 1987. február 4.–) brit színész, modell és harcművész.

Leginkább a Vasököl, az Into the Badlands, a Wu Wei: Az öt elem küzdelme és a Cobra Kai című televíziós sorozatokból ismert.

Ő alakította Csillagtörőt a Deadpool 2. (2018) és Cole Youngot a Mortal Kombat, illetve a Mortal Kombat II. című filmekben.

Fiatalkora Az angliai Salfordban született, és elsősorban Los Angelesben nevelkedett, Franciaországban, Thaiföldön, Spanyolországban és Kínában is élt. Tan félig kínai, félig brit nemzetiségű. Édesapja, Philip Tan harcművész, színész és kaszkadőr-koordinátor, aki Kínai származású Szingapúr. Édesanyja a nyugdíjas divatmodell, Joanne, aki Nagy-Britanniából származik. Családja Los Angelesbe költözött, amikor apját felvették harckoordinátorként a Tim Burton 1989-es Batman című filmjébe. Négy testvér közül ő a legidősebb. Öccse, Sam Tan szintén színész. Legfiatalabb testvére, Evan Tan, egy Los Angelesben élő fotógráfus, akinek műveit olyan művészek dalai díszítik, mint Kali Uchis és Zack Villere. Tan apja fiatal korától kezdve harcművészetre tanította. Fiatal tinédzserként színházi oktatásokban is részt vett, melynek során sok darabban játszott szerepet. Előadóművészetet John Kirby edzőnél tanult.

Pályafutása

2018-ban Csillagtörő szerepét játszotta a Deadpool 2. szuperhősfilmben. Ugyanebben az évben bejelentették, hogy Tan Lu Xin Lee-t alakítja a Wu Wei: Az öt elem küzdelme netflixes krim-dráma sorozatban. 2019 augusztusában Tan szerepet kapott a Mortal Kombat remakejében, mint Cole Young. A filmet 2021. április 21-én mutatták be.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2006 Halálos iramban: Tokiói hajsza The Fast and the Furious: Tokyo Drift kaszkadőr Mini beindul Mini's First Time skatepunk 2007 A Karib-tenger kalózai: A világ végén Pirates of the Caribbean: At World's End kaszkadőr 2008 Red Velvet Maniac 2013 Támadás a Fehér Ház ellen Olympus Has Fallen koreai kommandós Másnaposok 3. The Hangover Part III börtönőr 2015 Sacrifice Ben Kittman 2018 Gengszterzsaruk Den of Thieves titkosszolgálati őr Deadpool 2. Deadpool 2 Csillagtörő Hajdu Tibor 2019 Ji Ji 2021 Mortal Kombat Mortal Kombat Cole Young Ember Márk 2022 Egy ökölnyi bosszú Fistful of Vengeance Lu Xin Lee Szatory Dávid A sorsról About Fate Kip Szatory Dávid Babylon Babylon parti résztvevő Orosz Gergely 2024 Deadpool & Rozsomák Deadpool & Wolverine Csillagtörő Hajdu Tibor 2025 Safe House Choi ügynök A vadmacska Wildcat Roman Szatory Dávid 2026 Mortal Kombat II. Mortal Kombat II Cole Young Ember Márk Mike & Nick & Nick & Alice Mike & Nick & Nick & Alice kokszos Ryan Farkas Dénes

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzés 2006 CSI: New York-i helyszínelők CSI: New York Kym Tanaka 1 epizód 2007 Daybreak – Időbe zárva Day Break Jimmy Yan 1 epizód 24 24 kaszkadőr 2010 CSI: Miami helyszínelők CSI: Miami Aiko Okanagi 1 epizód 2011 NCIS: Los Angeles NCIS: Los Angeles Hiro Yakuza 1 epizód The Protector Zachary 1 epizód 2013 The Girlfriend Bruce Wayne / Batman rövidfilm 2014 10,000 Days Jiro Farnwell tévéfilm 2015 Hawaii Five-0 Hawaii Five-0 Luke Nakano 1 epizód 2016 Csúcsformában Rush Hour Chen 1 epizód 2017 Vasököl Iron Fist Zhou Cheng 1 epizód 2018–2019 Into the Badlands Into the Badlands Gaius Chau visszatérő szerep 2019 Wu Wei: Az öt elem küzdelme Wu Assassins Lu Xin Lee 2023 Shadow and Bone – Árnyék és csont Shadow and Bone Tolya Yul-Bataar főszereplő (2. évad) 2024–2025 Cobra Kai Cobra Kai Feng Xiao / Wolf szenszej visszatérő szerep (6. évad)

Jegyzetek

További információk

Kategória:Brit színészek Kategória:1987-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kínaiak