Éneklő forradalom (észt nyelven laulev revolutsioon, lett nyelven dziesmotā revolūcija, litván nyelven dainuojanti revoliucija) a neve annak az eseménysorozatnak, amely a hidegháború végén a balti országok, Észtország, Lettország és Litvánia függetlenségéhez vezetett. A kifejezést Heinz Valk észt aktivista és művész alkotta meg egy cikkében, amely egy héttel az 1988. június 10–11-i tallinni énekes tömegtüntetés után jelent meg.

Az éneklő forradalomnak jelentős állomása volt mindhárom országban az 1989. augusztus 23-án felállt balti lánc, egy élőlánc, amelyet két millió ember alkotott Tallinntól Rigán át Vilniusig.

Észtország bélyegkép|A balti lánc egyik szakasza Észtországban A szovjet kormány 1987. februárban tette közzé, hogy foszforitot terveznek bányászni Lääne-Viru megyében, ami potenciális környezeti és társadalmi katasztrófához vezethetett. Ez elindította a foszforitháború néven ismert kampányt, amelyhez Alo Mattiisen zeneszerző és Jüri Leesment költő írtak egy dalt. A dalt, amely az összes észt összetartozását hangsúlyozta, számos népszerű popsztár énekelte, így hamar elterjedt. 1987. augusztus 23-án, a Molotov–Ribbentrop-paktum évfordulóján a MRP-AEG csoport gyűlést tartott Tallin óvárosában azt követelve, hogy hozzák nyilvánosságra és ítéljék el a paktum titkos záradékát.

1988-tól szokássá vált tömegrendezvényeken a hazafias dalok éneklése; többek között a régi észt himnuszt énekelték. 1988. májusban a Tartui popfesztiválon tartották Mattiisen és Leesment Öt hazafias dal című sorozatának bemutatóját; ez a dalciklus szintén nagyon népszerűvé vált. Júniusban a tallinni Óvárosi Fesztivál hivatalos részének a befejezése után a résztvevők átvonultak a Dalfesztivál helyszínére, és spontánul hazafias dalokat kezdtek énekelni. Mattiisen és Leesment Öt hazafias dalát ismét elénekelték a tallini Nyári Rockfesztiválon, amelyet 1988. augusztus 26–28 között tartottak. Szeptember 11-én tartották az Észtország Dala fesztivált; itt Trivimi Velliste, az Észt Örökség Társaság elnöke elsőként fogalmazta meg a függetlenség visszanyerésének közös gondolatát. Az Észt SZSZK Legfelső Tanácsa november 16-án adta közzé Észtország szuverenitási nyilatkozatát. A balti lánc résztvevői szintén hazafias dalokat énekeltek.

Az éneklő forradalom több mint négy évig tartott különböző tiltakozásokkal. Az ország függetlenséget 1991. augusztus 20-án késő este kiáltották ki.

Lettország bélyegkép|A balti lánc egyik szakasza Lettországban 1987. június 14-én, az 1941-es deportálás évfordulóján az egy évvel korábban alapított Helsinki-86 csoport szervezésében virágokat helyeztek el a rigai Szabadság emlékműnél, Lettország függetlenségének szimbólumánál. Általában ezt az eseményt tartják a nemzeti ébredés kezdetének. Néha azonban az 1985-ös Lett Dal- és Táncfesztivált nevezik meg kezdetként, ahol Haralds Mednis vezényletében elénekelték a Gaismas pils (A fény kastélya) című dalt. A dalt, amely a szabad lett nép újjászületéséről szól, a szovjet korszakban több fesztiválon betiltották, de a kórus kikövetelte, hogy Mednis jöjjön a színpadra, és vezényelje el.

1988-ban megalakult a Lett Népfront és a Lett Nemzeti Függetlenség Mozgalom, melyeknek közös célja a demokrácia és függetlenség helyreállítása volt. 1988. október 7-én tömegdemonstrációra került sor, ahol mintegy és 200 kórus vett részt, akik Lettország függetlenségéért szólaltak fel.

A lett rádió Mikrofona aptauja című versenye, amely 1968-ban indult, és fontos helyet foglalt el a lett popzenében, szintén a függetlenségi mozgalom egyik helyszíne lett; az 1988-ban győztes Pie laika dal például a haza szabadságát követelte.

A Reuters szerint a balti lánc lettországi szakaszát mintegy félmillió ember alkotta.

1990. május 4-én a Lett SZSZK újonnan választott Legfelső Tanácsa elfogadott egy indítványt a Lett Köztársaság függetlenségének helyreállításáról. 1991. januárban fegyveres kísérlet történt a szovjet uralom visszaállítására, ezt azonban a lett tüntetők megakadályozták. (Az esemény "Barikádok" néven vált ismertté.) 1991. augusztus 21-én Lettország kikiáltotta függetlenségét.

Litvánia bélyegkép|A balti lánc egyik szakasza Litvániában Litvániában az éneklő forradalom kezdetét az 1987-es Roko maršas (Rockmenet) jelezte. A Rockmenet Litvánia nagyobb városaiban turnézó show volt; melynek jellegzetességét nem csak a nemzeti dalok előadása adta, hanem az is, hogy protestálásként átvették a nyugati műfajokat (heavy metal, punk, straight rock stb). A turnék egyik különleges szereplője az Antis együttes volt, melynek a szovjet elnyomásról szóló parodisztikus, szatirikus dalai bővelkedtek metaforákban, célzásokban, kétértelműségekben. A turnékon lett és észt együttesek is felléptek.

Utóbb az éneklő forradalom a Sąjūdis köré csoportosult, amelyet 1988-ban 35 értelmiségi és művész alapított a peresztrojka és a glasznoszty támogatására, hamarosan azonban a nemzeti függetlenség követeléseinek a szószólójává vált. A mozgalom első elnöke Vytautas Landsbergis zongorista és muzikológus lett. Másik fontos erő a radikálisabb Litván Szabadság Liga volt; ők szervezték az 1988. szeptember 28-i (erőszakosan feloszlatott) tüntetést. A tüntetés után lemondott a Litván Kommunista Párt első titkára, Ringaudas Songaila és a párt vezetésében számos változás történt.

A kommunista pártban bekövetkezett vezetőváltás után 1988. október 21-én a szépművészeti múzeumként működő vilniusi székesegyházat visszaadták a katolikus közösségnek; ezt követte a nemzeti szimbólumok fokozatos helyreállítása. A litván himnuszt és a hagyományos litván zászlót 1988. november 18-án tették hivatalossá.

1989 végén a Litván Kommunista Párt lemondott hatalmi monopóliumáról, és beleegyezett, hogy 1990-ben szabad választást tartsanak, amelyet aztán el is vesztett. Litvánia 1990. március 11-én nyilvánította ki függetlenségét a Szovjetuniótól, elsőként a balti államok közül.

Nevezetes tiltakozó dalok

Ébred a Baltikum (litván nyelven Bunda jau Baltija, lett nyelven Atmostas Baltija, észt nyelven ''Ärgake, Baltimaad) (LIT/LAT/EST) Brīvību Baltijai (LAT) Dzimtā valoda (LAT) Lāčplēsis (LAT) Manai Tautai (LAT) Gaismas pils (LAT) Pūt, Vējiņi!(LAT) Saule, Pērkons, Daugava (LAT) Ei ole üksi ükski maa (EST) Eestlane olen ja eestlaseks jään (EST) Isamaa ilu hoieldes (EST) Sind surmani (EST) Mingem üles mägedele (EST)

Palaimink Dieve mus (LIT)

Pabudome ir kelkimės (LIT) Kokia nuostabi, Lietuva esi (LIT)

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Észtország történelme Kategória:Lettország történelme Kategória:Litvánia történelme