Pólus Károly (Cegléd, 1937. október 30. – 2021. március 24.) magyar orvos, onkológus, fül-orr-gégész.
Életrajza Édesapja dr. Pólus Károly (1905–1984) körzeti orvos Kocséron majd Nagykőrösön. Édesanyja, Máthé Róza (1903–1974) festőművésznek tanult a Magyar Képzőművészeti Egyetemen 1927-től 1931-ig http://www.mke.hu/about/hallgatoi_adatbazis.php/m , házasságkötésük után feleségként és családanyaként élt. A középiskolát a nagykőrösi Arany János Gimnáziumban, majd az orvosi egyetemet a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Karán végezte, ahol 1962-ben diplomázott.Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Végzett hallgatók - 1962
1962-től a Ceglédi Városi Kórház röntgen osztályán volt segédorvos. 1964-től 1974-ig a Pest Megyei Tanács Semmelweis Kórházának (a mai Szent Rókus Kórház) gége-osztályára került, ahol a nemzetközileg is elismert prof. Réthi Aurél, dr. Götze Árpád sen., dr. Székely Tamás, dr. Jasper Antal és dr. Bánhidy Ferenc professzorok szakmai irányítása alatt tanult és dolgozott. Eközben 1968-ban fül-orr-gégészet szakvizsgát is tett jeles eredménnyel. 1974-ben jött létre az első magyar fej-nyak sebészeti osztály az Országos Onkológiai Intézetben professzor dr. Bánhidy Ferenc vezetésével, ahová ebben az évben került adjunktusként.
Több külföldi tanulmányúton is részt vett. 1979-ben a Szovjetunió Orvostudományi Akadémiájának Onkológiai Intézetében, majd 1981-ben a Stockholmi Karolinska Egyetem Fül-orr-gége Klinikáján, 1987-ben az Esseni Szájsebészeti Klinikán. 1980-ban klinikai onkológiai szakképesítést is szerzett. 1981-ben meghívott előadóként vett részt a IV. Cryotherapiás Világkongresszuson, amely után, még ebben az évben megszervezte a Magyar Onkológus Társaságon belül a Cryotherapiás Szekciót. 1984-ben A fej-nyaki daganatok cryotherapiája című értekezésével kandidátusi fokozatot nyert el, amelyet 1993-ban PhD-re módosítottak.
1988-ban az Orvostovábbképző Egyetem Tanácsának javaslatára címzetes egyetemi docens címben részesítették. Dr. Pólus Károly, Bánhidy professzor úr utódaként 1998-tól 2010-ig vezette az Országos Onkológiai Intézet Fej-nyaksebészeti Osztályát és honosította meg Magyarországon a fej-nyak- sebészeti krioterápiát, fejlesztette rutin eljárássá a lézer alkalmazását, a gégészeti mikrosebészetet és tanított több fej-nyak sebész generációt az anatómiai alapú, ablasztikus daganatsebészetre. A szakma igényeinek megfelelően nyitott a pajzsmirigysebészet felé, vezetése alatt vált az osztály az ország egyik kiemelkedő pajzsmirigydaganat sebészeti központjává. https://onkol.hu/betegeknek/fekvobeteg/fej-nyak-sebeszeti-osztaly/ 2013-ig aktív orvosként tevékenykedett, majd 2019-ig önkéntes segítőként dolgozott.
Első házasságából két fia, a másodikból, nevelt fia mellett egy lánya született. Tizenkét unokája vette körbe, és okozott számára sok örömet. Szerette a színházat, a zenét, de az igazi szenvedélye mindig is a szakmája és a betegei voltak, akiken segíthetett. 48 tudományos közleménye jelent meg hazai és külföldi szaklapokban.
Művei, publikációi Kásler Miklóssal 1991-ben megjelentették „A gége, a légcső és az algarat sebészeti műtéttana” című. könyvet. https://www.antikvarium.hu/konyv/kasler-miklos-polus-karoly-a-gege-a-legcso-es-az-algarat-sebeszeti-mutettana-9586 Részletet írt „Az Onkologia Alapjai” című, Kásler Miklós által 2011-ben szerkesztett egyetemi tankönyvben. https://www.medicina-kiado.hu/kiadvanyaink/szak-es-tankonyvek/onkologia/az-onkologia-alapjai-egyetemi-tankonyv-2-javitott-bovitett-kiadas/
Elismerései, kitüntetései 1990 Kiváló orvos (Minisztertanácsi határozat alapián) 2000 Réthi Aurél-emlékérem (Magyar Fül-orr-gégeorvosok Fej-nyaksebészeti Szekciója) 2006 Pro Patiente díj (Országos Onkológiai Intézet Főigazgató) 2013 Pro Patiente díj (Országos Onkológiai Intézet Főigazgató)
Tudományos társasági tagságai
Magyar Fül-orr-gége Orvosok Egyesületének, 1994-től több cikluson át vezetőségi tagja Magyar Onkológus Társaságnak Magyar Orvosi Laser Társaságnak International Society of Cryosurgery-ne American College of Cryosurgery-nek, International Union Against Cancer (UiCC) Magyar Tudományos Akadémia Klinikai I. Orvostudományi Szakbizottságának
Jegyzetek
Források MTI ki kicsoda 2009. Kortársaink életrajzi lexikona. Főszerk. Hermann Péter, összeáll., vál. Ambrus Gábor et al. Bp., MTI, 2008. XVI, 1225 o.
További információ Ex libris Dr. Pólus Károly
Kategória:1937-ben született személyek Kategória:2021-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar fül-orr-gégészek Kategória:Magyar onkológusok Kategória:Ceglédiek