Az Adzsuran Szultánság vagy Adzsuran Birodalom vagy csak Adzsuran (szomáli: Saldanadda Ajuuraan) középkori iszlám birodalom volt a mai Szomália területén, Afrika szarván. Erős erős központi kormányzással és hadsereggel rendelkezett: sikeresen ellenállt az oromó és a portugál hódításnak is, jelentős tengeri kereskedelme volt. Számos erődöt, nekropoliszt, várat építettek, fényűző udvart tartottak fent Maregben, Kelafóban és Mercában. A 17. században az ország hanyatlásnak indult, és egyre többször fordultak elő parasztfelkelések. Összeomlása után területén több utóddállam jött létre, például a Geledi Szultánság és a Mogadishui Szultánság.

A Garen-ház A Garen-ház az Adzsuran Birodalom örökletes dinasztiája volt. A dinasztia tagjai többségükben a szomáli országok és Etiópia felett uralkodtak, valamint komoly befolyással bírtak Ogaden felett. A Garen-ház politikai súlyánál fogva előnyös házasságokat kötött más családokkal, amivel még több befolyást szerzett.

A család tagjai között számos imám, emír és kádi volt. Az államvallás az iszlám volt, ennek megfelelően a jogrendszer alapjának a saríát tartották.

A régió kútjainak és vízforrásainak ellenőrzése révén a Garen-uralkodók monopóliumot tartottak fenn a vízgazdalkodásban nomád alattvalóik felett.

Gazdaság A termékeny földek egy jól működő mezőgazdaságot tettek lehetővé. Öntözéses földművelést alkalmaztak, leginkább babot, kukoricát, pamutot és gabonát termesztettek. Az állam tiszteletdíjat gyűjtött a gazdálkodóktól cirok, gabona, szarvasmarha, teve és kecske formájában.

Merca, Mogadishu és Barawa jól jövedelmező kikötőközpontok voltak, a birodalomban ide érkezett meg a legtöbb nyersanyag.

Az Adzsuran Birodalom saját pénzt, úgynevezett mogadishan érméket vert. Elterjedtségét bizonyítja, hogy hogy ilyen érmét találtak már a mai Egyesült Arab Emírségek területén is.

Ma Szomália és Afrika szarvának belsejében számos romváros bizonyítja a középkorban virágzó szárazföldi kereskedelmi hálózatot.

Jegyzetek

Kategória:Szomália történelme