Gustav Anton Kolm (Bécs, 1865. október 12. – Bécs, 1922. október 11.) osztrák fotográfus, az osztrák filmtörténet egyik első rendezője és producere.
Pályafutása 1897-ben kezdett filmfelvételekkel kísérletezni, és 1906-tól kezdve készített rövidfilmeket, amelyeket azonban még nem szánt bemutatásra. A fejlesztéshez 1910-ben feleségével, Luiséval és Jacob Fleckkel együtt megalapította az Erste österreichische Kinofilms-Industrie céget, amely egy évvel később a Wiener Kunstfilm-Industrie nevet kapta, és amely hosszú időn át az Osztrák–Magyar Monarchia, majd Ausztria vezető produkciós cége volt. Anton Kolm elsősorban a pénzügyekkel és a vég vezetésével foglalkozott, és csak kevés produkcióhoz járul hozzá személyesen; felesége volt az, aki a kreatív munkáért felelt.
1919-ben feleségével banki támogatással újjáalapította a Wiener Kunstfilm-Industrie-t Vita-Film néven. Egyúttal elkezdte a Rosenhügel-Filmstudios építését, amely 1923-ban lett kész, de már azelőtt használatba vették. Ez a filmgyártó vállalat többek között olyan monumentális filmeket forgatott, mint az 1922-es Sámson és Delila, de 1924-ban több más európai filmgyárhoz hasonlóan csődbe jutott az amerikai filmek által támasztott hatalmas verseny miatt.
Fia, Walter Kolm-Veltée, szintén a filmiparban tevékenykedett.
Filmjei
Rendezőként 1910: Die böse Schwiegermutter 1911: Die Glückspuppe (társrendezők Jacob Fleck, Luise Kolm és Claudius Veltée) 1911: Hoffmanns Erzählungen (társrendezők Jacob Fleck, Luise Kolm és Claudius Veltée) 1911: Die Volkssänger 1912: Karl Blasel als Zahnarzt 1912: Trilby (társrendezők Jacob Fleck, Luise Kolm und Claudius Veltée)
Producerként 1911: Der Müller und sein Kind 1913: Johann Strauß an der schönen blauen Donau 1914: Frau Gertrud Namenlos 1914: Svengali 1915: Életünket és vérünket 1915: Der Meineidbauer 1916: Nyári idyll 1916: Auf der Höhe 1916: Der Landstreicher 1916: Mit Gott für Kaiser und Reich 1917: Mir kommt keiner aus 1917: Im Banne der Pflicht 1917: Der rote Prinz 1917: Der König amüsiert sich 1917: Der Schandfleck 1918: Gespenster 1918: A zsidónő 1918: Don Cäsar, Graf von Irun 1918: So fallen die Lose des Lebens 1919: Der ledig Hof 1919: Die Zauberin am Stein 1919: Die Ahnfrau 1920: Lasset die Kleinen zu mir kommen 1920: Der tanzende Tod 1920: Wildfeuer 1920: Winterstürme 1920: Eva, die Sünde
Jegyzetek
Fordítás
Források
Kategória:1865-ben született személyek Kategória:1922-ben elhunyt személyek Kategória:Bécsiek Kategória:Osztrák fotográfusok Kategória:Osztrák filmrendezők