Nuri Bilge Ceylan (Isztambul, 1959. január 26. –) török filmrendező, operatőr, forgatókönyvíró és színész. 2014-ben a cannesi filmfesztiválon elnyerte az Arany Pálmát Téli álom című filmjével. A kritikusok a török Tarkovszkijnak nevezik.
Élete Isztambulban született, de gyermekkorát részben Yenice faluban töltötte Çanakkale tartományban; vidéki élményei gyakran visszaköszöntek filmjeiben. 15 évesen kezdett érdeklődni a fotográfia iránt.
1976-ban beiratkozott az Boszporusz Egyetem vegyészmérnöki karára, de a zavaros politikai helyzet miatt az oktatás folyton megszakadt. 1978-ban újból beiratkozott az egyetemre, ezúttal a villamosmérnöki karra. Tanulmányai közben több filmes tanfolyamra is járt. Miután 1985-ben megszerezte diplomáját, több hónapra Londonba és Katmanduba utazott. Törökországba visszatérve 18 hónapig katonai szolgálatát töltötte, leszerelés után fotósként dolgozott. A Mimar Sinan Szépművészeti Egyetemen filmrendezést tanult, de két év után ezt félbehagyta. Barátja, Mehmet Eryılmaz filmjében színészként lépett fel, emellett részt vett a film technikai munkálataiban is.
Első rövidfilmjét (Koza) 1993-ban kezdte forgatni; ez volt az első török rövidfilm, amelyet beválogattak a cannes-i fesztiválra. Első három játékfilmjével, amit a kritikusok trilógiának tekintenek, nemzetközi elismerést szerzett. A 2008-ban forgatott Három majom című filmje első török filmként bekerült a legjobb nemzetközi játékfilmnek járó Oscar-díj szűkített listájára.
A Három majom bemutatása után ismét a fotóművészet felé fordult; 2009-ben jelent meg Sinemaskop Türkiye című albuma.
Témái és stílusa Filmje a magánnyal, az elidegenedéssel, az emberi élet monotóniájával, a mindennapi élet részleteivel foglalkoznak. Gyakran használ ferde beállításokat és hosszú snitteket, általában természetes beállításokban, és gyakran játszik a hangokkal, beleértve a fenyegető csendeket. A főszereplőket gyakran hátulról veszi fel, meghagyva ezzel a nézőknek, hogy találják ki a homályban hagyott arcú szereplő érzelmeit. Első filmjei alacsony költségvetésűek voltak, amelyekben amatőr színészek léptek fel, többnyire családtagjai és szomszédai.
Ceylan alkotásain jól látható nyomott hagyott fotográfusi előélete: filmjeiben számos olyan kép található, ami akár fénykép is lehetne; a fényképek és a fényképezés pedig részei a szereplők mindennapi életének.
Filmjei ÉvMagyar címTörök címKözreműködésMegjegyzésRendezőProducerForgatókönyvíró 1995 Koza rövidfilm 1997 A kis falu Kasaba első játékfilm 1999 Májusi eső Mayıs Sıkıntısı 2002 Messze Uzak 2006 Éghajlatok İklimler színészként is szerepelt 2008 Három majom Üç Maymun 2011 Egyszer volt, hol nem volt Anatóliában Bir Zamanlar Anadolu'da 2014 Téli álom Kış Uykusu 2018 A vadkörtefa Ahlat Ağacı
Díjai FIPRESCI-díj az Isztambuli Nemzetközi Filmfesztiválon (1998 – A kis falu) Arany Narancs-díj a legjobb rendezőnek (1999 – Májusi eső) FIPRESCI-díj az Isztambuli Nemzetközi Filmfesztiválon (2000 – Májusi eső) Európai kritikusok díja – FIPRESCI-díj (2000 – Májusi eső) A zsüri nagydíja a 2002-es cannes-i fesztiválon (Messze) Arany Narancs-díj a legjobb rendezőnek (2002 – Messze) Arany Narancs-díj a legjobb forgatókönyvnek (2002 – Messze) FIPRESCI-díj az Isztambuli Nemzetközi Filmfesztiválon (2003 – Messze) FIPRESCI-díj a cannes-i fesztiválon (2006 – Éghajlatok) FIPRESCI-díj az Oslói Filmfesztiválon (2006 – Éghajlatok) Arany Narancs-díj a legjobb rendezőnek (2006 – Éghajlatok) Legjobb rendezés díja a 2008-as cannes-i fesztiválon (Három majom) Asia Pacific Screen Awards a legjobb rendezőnek (2008 – Három majom) A zsüri nagydíja a 2011-es cannes-i fesztiválon (Egyszer volt, hol nem volt Anatóliában) Asia Pacific Screen Awards a legjobb rendezőnek (2011 – Egyszer volt, hol nem volt Anatóliában) Művészetek és Irodalom Érdemrendje (2011) Arany Hintó (2012) Arany Pálma a 2014-es cannes-i fesztiválon (Téli álom) FIPRESCI-díj a cannes-i fesztiválon (2014 – Téli álom) Asia Pacific Screen Awards a legjobb rendezőnek (2014 – Téli álom)
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:Török filmrendezők Kategória:Török forgatókönyvírók Kategória:Török színészek Kategória:1959-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Isztambuliak Kategória:Operatőrök