A Filter amerikai indusztriális/hard/alternatív rock együttes.

Története 1993-ban alapította Richard Patrick és Brian Liesegang Clevelandben. Patrick saját együttest szeretett volna alapítani, miután elhagyta a Nine Inch Nails-t. Első nagylemezük 1995-ben jelent meg. Az erről a lemezről származó Hey Man, Nice Shot című dal nagy sikert aratott. Az album után az együttes hullámzó felállással rendelkezett, egyedül Patrick maradt a zenekarban a kezdettől fogva.

Liesegang 1997-es kilépése után Patrick elkészítette az együttes második nagylemezét. Harmadik nagylemezük 1999-ben jelent meg. Éppúgy, mint az első album, a Short Bus, ez a lemez is platinalemez lett, a Take a Picture című dal sikere miatt. Negyedik albumuk 2002-ben jelent meg, azonban Patrick elvonóra ment alkohol- és drogproblémái miatt. Emiatt a Filter szünetet tartott. Ezután Patrick új együttest alapított Army of Anyone néven, amely egy nagylemezt jelentetett meg. Az Army of Anyone ezután szintén szünetre vonult, a Filter pedig újraalakult. Azóta négy nagylemezük jelent meg. Az együttes új albumon dolgozik, amely előreláthatóan 2021-ben jelenik meg.

Hangzásukat az indusztriális rock, alternatív rock, hard rock, elektronikus rock, indusztriális metal és post-grunge műfajokba sorolják.

Tagjai

Richard Patrick – ének, gitár, basszusgitár, programozás, billentyűk (1993–) Jonathan Radtke – gitár, vokál (2011–2015; 2018-) Bobby Miller – billentyűk, ritmusgitár (2014–2019), basszusgitár (2019-) Greg Garman – dob (2019-)

Korábbi tagok Brian Liesegang – ritmusgitár, billentyűk, programozás (1993–1997; 2018–2019) Matt Walker – dob (1995–1997) Geno Lenardo – gitár (1995–2002) Frank Cavanagh – basszusgitár, vokál (1995–2002) Steve Gillis – dob (1999–2002) Mitchell Marlow – gitár (2008–2010) John Spiker – basszusgitár (2008–2010) Mika Fineo – dob (2008–2012) Rob Patterson – gitár (2010–2011) Phil Buckman – basszusgitár, vokál (2010–2013) Elias Mallin – dob (2012-2013) Jeff Fabb – dob (2013–2014) Tim Kelleher – basszusgitár (2013–2015) Oumi Kapila – gitár (2015-2017) Chris Reeve – dob (2015-2019) Ashley Dzerigian – basszusgitár (2015-2019)

Ideiglenes/koncertező tagok Alan Bailey – gitár (2002) John 5 – gitár (2008) Josh Freese – dob (2008) Yogi Allgood – basszusgitár (2011-2013) Jeff Friedl – dob (2012-2013)

Diszkográfia

Short Bus (1995) Title of Record (1999) The Amalgamut (2002) Anthems for the Damned (2008) The Trouble with Angels (2010) The Sun Comes Out Tonight (2013) Crazy Eyes (2016) Murica (2021)

Jegyzetek

Kategória:Amerikai rockegyüttesek Kategória:1993-ban alakult együttesek Kategória:Clevelandi könnyűzenei együttesek