Oscar-díjas dél-koreai színésznő, aki számos hazai filmben és televíziós sorozatban játszott, nemzetközi áttörést a Minari – A családom története című filmmel ért el, melyért Screen Actors Guild-díjat, BAFTA-díjat és Oscar-díjat is kapott. Az első koreai színésznő lett, akit ezeken az átadókon díjaztak.

Élete és pályafutása ban született, Szöulban nőtt fel, édesapját korán elveszítette. Két lánytestvére van, egyikük, az LG Groupnál töltött be vezetői pozíciót. Az Lányiskolába járt, majd a Egyetemre nyert felvételt koreai nyelv és irodalom szakra 1966-ban, amikor átment a TBC tévétársaság nyílt meghallgatásán.

Otthagyta az egyetemet, és 1967-ben megkapta első szerepét a Mister (미스터 곰) című televíziós sorozatban. 1971-ben lett belőle sztár, amikor (화녀, Woman of Fire) című filmjében kapott főszerepet. Alakítását a spanyol Sitges Filmfesztivál legjobb színésznőnek járó díjával jutalmazták.

Karrierje csúcsán, 1974-ben férjhez ment énekeshez, és az Egyesült Államokba költözött. 1984-ben tért vissza Koreába és folytatta színészi karrierjét. Férjétől 1987-ben vált el.

Hosszú kihagyás után újra kamerák elé állni szokatlan dolog volt Koreában egy középkorú színésznőtől. Míg a hasonló korú színésznőket jobbára beskatulyázták az önfeláldozó anya vagy a házsártos öregasszony szerepébe, számos összetett, stílusos és független szerepet kapott.

2020-ban a Minari – A családom története című amerikai filmben kapott szerepet, mellyel számos nemzetközi díjat elnyert.

Filmográfia Filmek ÉvAngol/magyar címEredeti címSzerep Megjegyzés1971Woman of Fire1972The Insect Woman1973Love and HatredTto Sun Yi, a College Girl 1978The Day and Night of a Korean-American1985MotherEmi (에미)1990Be a Wicked Woman 1995An Experience to Die For2003A Good Lawyer's Wife2004Springtime anyja2005The President's Last Bang anyja/ epilógus narrátora2006Maundy ThursdayMonica nővér2007The Old GardenHwang Jin-yiöregasszony2008A Tale of Legendary Libidoöregasszony2009Actressesönmagaforgatókönyvíró is2010Hahaha하하하 anyjaThe Housemaid2011HindsightKang asszonyListrövidfilm2012The Taste of MoneyEgy másik országban (In Another Country)Park Sook2013Behind the CameraönmagaBoomerang Familyanya2014Szabadság-hegy (Hill of Freedom)2015Salut d'AmourIntimate EnemiescameoMa igaz, tegnap hamis (Right Now, Wrong Then)2016Nagyanyó (Canola)Egy gyilkos asszony (The Bacchus Lady)2018Keys to the Heart2019Lucky Chan-sil nagymama 2020Beasts Clawing at Straws Minari – A családom története Minari amerikai film 2021 Heaven: To the Land of Happiness Ms. Yoon 2025 Dogeudeijeuf Min-seo 2026 The Wedding Banquet Ja-Young

Televíziós sorozatok ÉvAngol/magyar címEredeti címSzerepCsatorna1967Mister GomTBC1970The Appearance of the WifeLet's Live by the RiverMBCRiver of Love and SorrowMBCMaria ParkMBC1971Jang Hui-binMBC1972RainbowHan lányaMBCDaewongun császárnéMBCStepmotherMBC1976Girl's High School DaysMBC1984MBC Bestseller Theater: GokkalMBC1985Mom's RoomMBC1986First LoveMBC1987Love and AmbitionMBC1988Sand CastleMBCPeople from Wonmi-dongMBC1989Fetters of LoveKBS2Seasonal birdMBCSleepless Treetánciskola tanáraMBC1990Geomsaengyi's MoonKBS2Betrayal of the RoseMBC1991What Is LoveMBCAnother HappinessMBC1992Bun-rye's Story anyjaSBSGwanchon EssaySBSWomen's RoomMBC1993How's Your Husband?SBSTo Live anyjaSBS1994FarewellSBS1995Men of the Bath HouseKBS2Your VoiceSBSMBC Best Theater: Hospice AjummaMBC1996TemptationKBS2GanyiyeokétteremtulajdonosMBCOpen Your HeartMBC1997The Reason I Live asszonyMBCWoman Next DoorSBSMBC Best Theater - Bok-soon's BoomerangMBC1998Firstborn Madi (맏이)MBCLove Is All I KnowMBCHong Gil-dong홍길동Inok anyjaSBSLieKBS2CrushKBS21999KAIST카이스트gépészmérnök professzorSBSDid We Really Love?MBCWho Are YouJung Shin-aeSBS허준 feleségeMBC2000Tough Guy's LoveKBS2I Want to Keep Seeing YouSBS2001Stock FlowerKBS2Blue MistKBS2Hotelier호텔리어 MBC순자SBSMBC Best Theater "Walking With II"MBCThis Is LoveKBS1I Like Dong-seoKBS22002Ruler of Your Own WorldMBC2002Affection asszonySBSWho's My Love?KBS2Dal-joong's CinderellaKBS12003Pearl NecklaceKBS2One Million RosesMBCRose Fence asszonyKBS2On the PrairieKBS22004Ireland anyjaMBCWar of the RosesMBCDrama City- Our HamNagymamaKBS22005Becoming a Popular SongKBS2Be Strong, Geum-soon! nagymamájaMBCA Farewell to Sorrow KBS2Love and Sympathy anyjaSBS2006Love TrulyMBCHearts of NineteenKBS2What's Up Fox?MBC2007The Person I LoveSBSThe Golden Age of Daughters-in-Law며느리 전성시대KBS22008Chunja's Happy EventsMBCWorlds WithinKBS22009The Road HomeKBS1Heading to the Ground MBC2010Golden FishMBCHome Sweet HomeMBC2011Listen to My HeartMBC2012My Husband Got a FamilyKBS2The King 2 Hearts더킹 투하츠Bang Young-sunMBC2013The Queen's ClassroomMBC2014Wonderful DaysKBS22015The ProducersProducer (프로듀사)önmaga (cameo, 1–2. epizód)KBS22015–2017 Sense8Min-jungNetflix2016Dear My Friends디어 마이 프렌즈tvN2017Highland TNT (próbaepizód)2019Never Twice MBC2022 A Fiúk ördögi oldala The Boys Presents: Diabolical Sun-HeeAmazon Prime2022-2024 Pacsinkó Pachinko SzundzsaApple TV+2026 Balhé Beef Park elnöknőNetflix

Jegyzetek

Kategória:1947-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Dél-koreai színészek Kategória:Koreai nők Kategória:Oscar-díjasok Kategória:BAFTA-díjasok Kategória:Screen Actors Guild-díjasok