Alekszandr Alekszandrovics Avgyejev (cirill betűkkel Александр Александрович Авде́ев) oroszországi politikus, az Állami Duma képviselője, az Egységes Oroszország párt tagja.
Pályafutása Avgyejev Kalugában született, és itt végezte iskoláit is. Az érettségi után a Bauman Moszkvai Állami Műszaki Egyetem kalugai kihelyezett karára iratkozott be, ahol 1998-ban gépészmérnöki, 1999-ben közgazdász-menedzseri diplomát szerzett. Már az egyetemi évek alatt a kalugai turbinagyárban dolgozott technikusként, majd 1996-tól gyakornokként egy bankban helyezkedett el. 1999-től Kalugai terület állami kisvállalkozás-támogatási alapjának pénzügyi elemzőjeként dolgozott, 2001-től 2006-ig az Elikor Csoportnál dolgozott, előbb pénzügyi elemzőként, később a pénzügyi és elemzési osztály vezetőjeként. Ezzel párhuzamosan 2003–2004-ben részt vett az elnöki vezetőképző programban. 2006-ban a Jaroszlavli területen a Szlavics nevű cégnél pénzügyi igazgatói állást kapott, de a következő évben kinevezték Kaluga alpolgármesterévé és egyben a Gazdasági és Tulajdonosi Kapcsolatok Főosztályának vezetőjévé.
2010-től Obnyinszkban vállalt egyre jelentősebb szerepet a városvezetésben, és 2010. június 29-én a városi tanács határozatával kinevezték Obnyinszk polgármesterévé. Ezt a tisztséget 2015-ig töltötte be. Ezután a Kalugai terület kormányzó-helyettese lett. 2018-ban sikerrel indult a törvényhozási választáson, és a kalugai 99-es számú egyéni választókerület képviselőjeként bejutott az Állami Dumába. Az Egységes Oroszország-frakció tagja.
Magánélete Szabadidejében kosárlabdázik, futballozik és úszik. Házas, egy fiúgyermek apja.
Jegyzetek
Kategória:1975-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kalugai terület Kategória:Egységes Oroszország-tagok Kategória:Az oroszországi Állami Duma tagjai (2016–2021)