A Detroit 2017-ben bemutatott amerikai bűnügyi filmdráma, melyet Mark Boal forgatókönyvéből Kathryn Bigelow rendezett. A főbb szerepekben John Boyega, Will Poulter, Algee Smith, Jason Mitchell, John Krasinski és Anthony Mackie látható.
Világpremierje 2017. július 26-án volt a detroiti Fox moziban. Korlátozott számú moziban július 28-án, szélesebb körben augusztus 4-én mutatták be az Amerikai Egyesült Államokban. Magyarországon DVD-n jelent meg szinkronizálva.
A film pozitív kritikákat kapott, melyek főként Bigelow rendezését, Boal forgatókönyvét, valamint Boyega, Poulter és Smith alakításait méltatták. Bevételi szempontból azonban megbukott, mindössze 26 millió dollárt termelt 34 milliós költségvetésével szemben.
Háttértörténet A nagyvándorlás az első világháború előtt kezdődött, és 6 millió afroamerikait késztetett arra, hogy elhagyja a déli gyapotföldet. Érdekelte őket a gyári munka és az északi polgári jogok. A második világháború után kezdődött a fehérek vándorlása a kertvárosokba, kivonván a munkát és a pénzt az egyre inkább szegregálodó városi körzetekből.
A 60-as évekre a faji feszültség forrpontra jutott. Lázadások törtek ki Harlemben, Philadelphiában, Wattsban és Newarkban. Detroitban az afroamerikaiakat néhány túl zsúfolt kerületbe szorították, amelyeket fehér rendőrök felügyeltek különös agresszivitással. Kiderült, hogy az egyenlő jogokat mindenkinek jelszó csak illúzió. Elkerülhetetlen volt a változás. Csak idő kérdése volt, hogy mikor és hogyan.
Miután halálos fenyegetéseket kapott, Melvin Dismukes kiköltözött a kertvárosba és olyan cégek biztonsági őre lett, mint a Sears Roebuck. Azonban a három rendőrt minden vád alol felmentették, és többé nem tértek vissza az aktív szolgálatba. Évekkel később az egyiküket elítélték egy polgári perben. Arra kötelezték, hogy kárpótlást fizessen Audrey Pollard családjának 5000 dollár értékben.
Fred Temple családja beperelte Detroit városát, megegyezés részeként a várost nem marasztalták el.
Carl Cooper start pisztolya sosem került elő. Julie Ann Hysell elhagyta Detroitot, négy gyereket nevel és fodrászként dolgozik. A Dramatics a 70-es években előadott néhány slágert és a mai napig is koncerteznek. Larry Cleveland Reed sosem tért vissza közéjük. A mai napig Detroitban él és egy templomi kórusban énekel.
1967. július 25-én az Algiers Motelban történt gyilkosság körülményeit sosem tisztázták hivatalosan.
Cselekmény
Szereplők Szerep Színész Magyar hang Melvin Dismukes John Boyega Varga Rókus Philip Krauss Will Poulter Penke Bence Larry Reed Algee Smith Baráth István Fred Temple Jacob Latimore Carl Cooper Jason Mitchell Moser Károly Julie Ann Hysell Hannah Murray Bogdányi Titanilla Karen Malloy Kaitlyn Dever Csuha Borbála Demens Jack Reynor Flynn Ben O'Toole Hamvas Dániel Aubrey Pollard, Jr. Nathan Davis Jr Lee Forsythe Peyton Alex Smith Molnár Levente Michael Clark Malcolm David Kelley Morris Joseph David-Jones Auerbach John Krasinski Karl Greene Anthony Mackie Papp Dániel John Conyers Laz Alonso Jimmy Ephraim Sykes Darryl Leon Thomas III Aubrey Pollard, Sr. Gbenga Akinnagbe Frank rendőrtiszt Chris Chalk Attorney Lang Jeremy Strong Jack Roberts határtiszt Austin Hébert
A film készítése
A filmet a tervek szerint 2016 nyarán forgatták volna, hogy 2017-ben bemutathassák az 1967-es detroiti zavargások 50. évfordulója alkalmából. 2016. június 21-én John Boyega csatlakozott a stábhoz. 2016. augusztus 3-án Jack Reynor, Will Poulter és Ben O'Toole is a készülő film szereplője lett. 2016. augusztus 4-én Anthony Mackie, 2016. augusztus 5-én pedig Jacob Latimore és Algee Smith csatlakozott a szereplőgárdához.
2016. július végén arról számoltak be, hogy az előző héten megkezdték a forgatást Bostonban. A jeleneteket a massachusettsben található Dedham-i kerületi bíróságon (Dorchester), valamint a massachusettsi Brocktonban forgatták. Ezenkívül 2016 októberében Detroitban is forgattak.
2017 májusában James Newton Howardot felvették a film zeneszerzőjévé. 2017 júliusában a detroiti rapper, Tee Grizzley kiadott egy dalt "Teetroit" címmel a filmzene részeként. The Roots és Bilal szintén kiadott egy dalt "It Ain't Fair" címmel.
Bemutató
2017. július 28-án, 10 helyszínen nyitott limitált kiadásban; New York City, Los Angeles, Chicago, Dallas, Washington DC, Detroit, San Francisco, Houston, Atlanta és Baltimore. Az Annapurna Pictures ezt követően 2017. augusztus 4-én országosan kiadta a filmet, mint első forgalmazó. Az Annapurna kezelte a film észak-amerikai forgalmazását, míg a Metro-Goldwyn-Mayer és az Entertainment One a nemzetközi megjelenéseket.
Fordítás
Jegyzetek
További információk
Kategória:2017 filmjei Kategória:Amerikai bűnügyi filmek Kategória:Amerikai filmdrámák Kategória:Amerikai történelmi filmek Kategória:Detroitban játszódó filmek Kategória:Annapurna Pictures-filmek