A Graduation Kanye West, amerikai rapper és producer harmadik stúdióalbuma, amely 2007. szeptember 11-én jelent meg a Def Jam Recordings és a Roc-A-Fella Records lemezkiadókon keresztül. 2005 és 2007 között vették fel az albumot New Yorkban és Los Angelesben. Az album első számú producere West, bár mások is dolgoztak az albumon. Közreműködött a lemezen Dwele, T-Pain, Lil Wayne, Mos Def, DJ Premier és Chris Martin (Coldplay). Az albumborítót a japán kortárs művész, Murakami Takasi tervezte.
A koncertturnék, house zene és indie rock által inspirált Graduation eltávolodik West korábbi soul-központú albumaitól. Az albumon West főleg szintetizátorokat, elektronikus hangszereket használt, különböző zenei stílusokból, amely megváltoztatta rap-stílusát. Visszatekint újonnan szerzett hírnevére és a médiára, miközben inspiráló üzenetet ad át hallgatóinak. Ez West utolsó oktatás tematikájú albuma, a The College Dropout (2004) és a Late Registration (2005) után.
A Graduation első helyen debütált a Billboard 200-on, több, mint 957 ezer példány kelt el belőle a megjelenés utáni első héten. Összesen 5 milliót adtak el belőle az Egyesült Államokban és ötszörös platinalemez minősítést kapott az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetségétől (RIAA). Öt kislemez jelent meg az albumról, a Stronger, a Good Life és a Homecoming nemzetközi sikert aratott, míg a korábbi a Billboard Hot 100 első helyére jutott. Az albumot pozitívan fogadták a zenekritikusok, az albummal West elnyerte harmadik Grammy-díját a Legjobb rapalbum kategóriában és a harmadik jelölését Az év albuma kategóriában. Több magazin is az év egyik legjobb albumának nevezte, mint a Rolling Stone és a USA Today, míg több évtizedes listán is szerepelt. Helyet kapott a Rolling Stone Minden idők 500 legjobb albuma listáján és az NME Minden idők 500 legjobb albuma listáján.
Annak következtében, hogy az albummal egyidőben jelent meg 50 Cent Curtis című lemeze, nagy versengés alakult ki a két rapper között, amely megemelte mindkét album eladási számait. A Graduation jelentette a gengszter rap dominanciájának a végét a mainstream hiphopban.
Háttér A Graduation West tervezett oktatás tematikájú tetralógiájának harmadik része, amelyből végül csak három jelent meg az 808s & Heartbreak (2008) megváltozása miatt. Az album ismét bemutat egy egyértelműen hallható stílusváltozást West zenéjében és a produceri munkához való hozzáállásában. Miután az előző évet turnézással töltötte a U2-val a Vertigo Tour turnén, Westet inspirálta Bono és ahogyan megnyitott minden koncertet, amelynek következtében a rapper himnusszerű dalokat kezdett írni, hogy nagy stadionokban és arénákban is tudjon az ír énekeshez hasonlóan nyitni. Ahhoz, hogy ezt elérhesse, elektronikus szintetizátorokat, lassabb tempót kezdett beilleszteni hiphop alapjaiba, míg inspirálta az 1980-as évek zenéje és elkezdett kísérletezni az elektronikus zenével. Kifejezetten inspirálta a house, a dance zene egy alműfaja, amely szülővárosából, Chicagóból származik. Ugyan nem sokat hallgatta a műfajt, úgy érezte, hogy fontos szerepe kulturális hátterének.
Ezen kívül tovább bővítette zenéjét azzal, hogy nem limitálta hangmintáinak választását, sokkal elektronikusabb műfajokból is szerzett inspirációkat. A Graduation felhasznál hangmintákat és részleteket olyan műfajokból, mint a euro-diszkó, a hard rock, az electronica, a lounge, progresszív rock, szintipop, electro, krautrock, dub, reggae és a dancehall. A harmadik stúdióalbumának nagy részére megváltoztatta rappelési stílusát, hogy Bono énekléséhez hasonlítson. Megváltoztatta szókincsét és kiejtését is, jobb harmóniák érdekében. A U2 mellett olyan aréna rock együttesek is inspirálták, mint a Rolling Stones és a Led Zeppelin. Szövegírását tekintve leegyszerűsítette rímjeit, miután együtt turnézott a The Rolling Stonesszal A Bigger Bang turnéjukon.
Sokkal kevesebb dal és közreműködő előadó volt az albumon, mint korábban, egyetlen egy vendég rap-versszak szerepelt a Graduation számlistáján. West elmondása szerint a legnagyobb befolyása az album hangzásán a The Killersnek, a Keane-nek, a Modest Mouse-nak és Feistnek volt. A rapper szerint albuma más irányba vitte a hiphop műfaját.
Felvételek balra|bélyegkép|West élményei a U2 Vertigo Tour turnéján (képen) nagyban befolyásolták a Graduation hangzását. West azonnal elkezdett dolgozni a Graduationön a Late Registration megjelenése után. 2005 szeptemberére már három dal kész volt az albumra, amelyen a tervek szerint 12 lett volna. Az album felvételének idején olyan folk és country dalszerzőket és énekeseket hallgatott, mint Bob Dylan és Johnny Cash, hogy fejlessze szókincsét, történetmesélését és szójátékát. Dylant West barátai ajánlották neki, mert úgy érezték, hogy úgy kezelte a médiát, mint a zenész. Ezek mellett hallgatta kedvenc alternatív rock együtteseit is, mint a The Killers, a Radiohead, a Modest Mouse és a Keane, hogy rájöjjön, hogyan tehetné hiphop dalait stadionbarátabbá. Ezek mellett gyakran tesztelte dalait iPodokon, klubokban, irodájában és bárhol, ahol emberek esetleg hallgathatnák zenéjét. Ezen a folyamaton annyiszor végighaladt, ahányszor szükségesnek érezte.
Korábbi albumaival ellentétben a Graduationön nem működött közre sok vendégelőadó. Erről West azt mondta, hogy teljesen tudatos volt, hogy minimumon tartsa a közreműködések számát: „Mikor hallom a kedvenc együtteseimnek lemezeit – a The Killers vagy a Coldplay – a kezdettől a végéig egy hangot hallasz”. R&B-énekesek T-Pain és Dwele, rapperek Mos Def és ALBe, illetve DJ Premier az egyetlen közreműködő előadók az albumon, akik leginkább csak refréneken szerepeltek. West eredetileg egyáltalán nem akart rappert, mint vendég, de végül meghívta Lil Wayne-t a Barry Bonds című dalra. Ebben az időben a páros egyébként is együtt dolgozott, West volt a Tha Carter III album producere. West a megszokott jelenetek helyett felvett két közjátékot, de ezek végül nem kerültek rá az albumra.Graduation (Médiajegyzetek). Kanye West. Roc-A-Fella Records. 2007. bélyegkép|Connie Mitchell az albumnak több dalán is énekelt. A Graduation több dalán is énekel az ausztrál Connie Mitchell (Sneaky Sound System). 2006 novemberében találkozott együttesének tagjaival, Daimon Downeyval és Angus McDonalddal West Sydneyben. Ők ajánlották Mitchellt. Mikor megérkezett a Studios 301-ba, ahol a turné alatt vett fel zenét, West készített pár dalt Mitchellel és azonnal megkedvelte hangját. Bono és The Edge is méltatták az énekest, mikor meglátogatták a stúdiót. Nem sokkal később West felhívta Mitchellt, hogy meghívja a Los Angeles-i The Record Plant stúdióba. Mitchell azt nyilatkozta, hogy korábban nem hallott Westről és nem tudta ki ő, mert nem kifejezetten érdekelte a hiphop. A közreműködésük megváltoztatta véleményét.
Egy, a Billboarddal készített interjúban West elmondta, hogy dolgozott Chris Martinnal, a Coldplay frontemberével, a Homecoming című dalán és megemlítette, hogy lehetséges, hogy az album első kislemeze lesz. A közreműködés egy évvel ezelőtt született, mikor Martin és West találkoztak az Abbey Road Stúdióban, Londonban. West éppen végzett egy koncerten az Abbey Roadon, az együttes pedig pont akkor vett fel zenét a stúdióban. A dal egy újrafeldolgozása a Home (Windy) című dalnak, amelyet West 2001-ben készített el. 2003-ban megjelent a Get Well Soon... mixtape részeként és szerepelt volna a The College Dropouton, de kiszivárgott és így West végül nem adta ki. Az eredeti verzión John Legend énekel, Martintól eltérő dalszöveget. Martin kérte Westet, hogy megváltoztassák a dal tartalmát.
A Good Life a leginkább rádióbarát dal a Graduationön. Közreműködik rajta az R&B-énekes T-Pain, akinek hangján felhasználták az Auto-Tune technológiát. A dal feldolgozza Michael Jackson P.Y.T. (Pretty Young Thing) dalát. West korábban próbálkozott a technológia használatával a The College Dropout háttérvokáljain, a Jesus Walks és a Never Let Me Down dalokon. Miközben Svédországban tartózkodott, tizenhat különböző verzióját készítette el a Good Lifenak. Bevallotta, hogy nem kifejezetten érdekelte a kislemez, a kiadója kényszerítette rá, hogy kiadja. Ez nem vezetett konfliktushoz. balra|bélyegkép|301x301px|DJ Premier közreműködött az Everything I Am című dalon. A Graduation a Stronger videóklipjének forgatásának idején kezdett el összeállni, addig West csak „céltalanul készített dalokat.” A videóklipet Hype Williams rendezte. A klip sci-fi képvilága vezette arra West-et, hogy az album is futurisztikusabb legyen. A videóklip forgatása után (amely még az előtt kezdődött, hogy West elkészült volna a dal második versszakával), visszatért a stúdióba és újradolgozta a Stronger és további dalok részeit, miközben olyan filmeket nézett inspirációként, mint a Total Recall. Hetvenötször keverte újra a dalt, mert nem tudott a lábdobokkal olyan hangot elérni, amit szeretett volna. Nyolc különböző hangmérnök és tizenegy különböző keverő dolgozott a dalon világszerte és összesen több, mint ötven verziója készült el. Elégedetlen volt, mikor meghallgatta a dalt egy klubban Timbaland The Way I Are című dalához hasonlítva, ezért felvett egy producert, aki segített neki felvenni a dobokat.
A harmadik stúdióalbumon ismételten közreműködött vele Jon Brion a Drunk and Hot Girls című dalon, aki kulcsfontosságú szerepet játszott West Late Registration című albumán executive producerként. West azt mondta, hogy a dal az után született, hogy félreértette a német rockegyüttes, a Can Sing Swan Song című dalának szövegét. Rap helyett West énekel a dalon. A refrénen közreműködött Mos Def.
Az I Wonder volt a leginkább befolyásolva a U2 által. West egyik kedvenc dala az albumról. A rapper elmondta, hogy el akarta készíteni az együttes City of Blinding Lights című dalának rap változatát. West elmondta, hogy a dobokat bevásárlás közben hallotta és hetekig dolgozott rajta. Azt nyilatkozta, hogy miközben írta a dalt, elképzelte, hogy 50 ezer ember előtt lép fel. Ennek következtében a szöveget staccato stílusban adja elő, koncentrálva a hangerőre. Eredetileg ez a dal lett volna az album negyedik kislemeze, de végül a Flashing Lights mellett döntöttek.
A The Glory zenei alapját eredetileg Commonnak készítette el, akinek a hetedik stúdióalbumán West a Graduationnel egyidőben dolgozott. Mint az korábbi albumaikkal is volt, a Common által elutasított dalokat West felhasználta saját lemezén. Az Everything I Am is Common dala lett volna, ezt West meg is említi a dal első soraiban. A dalon közreműködött DJ Premier, miután West megmutatta azt neki. DJ Premier a dal hét különböző verzióját vette fel.
Ugyan West írta, a Big Brother, amelyet Jay-Z-nek ajánlott, az egyetlen dal, amelynek nem West a producere az albumon. Helyette DJ Toomp dolgozott rajta egyedül. A dal feldolgozza Prince It's Gonna Be Lonely című dalát. Tony Williams szerint Jay-Z elérzékenyült, miután először hallotta a dalt a stúdióban. Egy, a Rolling Stone-nal készített interjúban West elmondta, hogy egy nagyon komoly pillanat volt. Jay-Z azt mondta, hogy véleménye szerint a Big Brother tökéletesen leírja a helyzetet egy kistestvér szempontjából, hogy zseniálisan volt megírva és West legjobb dala a Jesus Walks óta, struktúráját és érzelmeket tekintve.
Ugyan a Bittersweet Poetry bónuszdalként volt elérhető Japánban, az egyik első dal volt, amit a rapper a Late Registrationre elkészített. Miután megnézte a 2004-es Ray filmet John Mayerrel, úgy döntöttek, hogy együtt fognak dolgozni egy dalon és megírták a Bittersweetet. Nem ez volt az első alkalom, hogy a két előadó közreműködött, Common Go! című dalán szerepeltek együtt először. Végül nem került fel West második stúdióalbumára, mert úgy érezte nem illett a hangzásába.
Albumborító