Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézet a történettudomány különböző szegmenseit összefogó kari intézet, amely tizenegy tanszéket foglal magába, és ezzel az egész egyetem legnagyobb intézete.
Története 1870-ben megalapították a második Történeti Tanszéket a Mohács utáni magyar történelem oktatására, majd 1881-ben az ókori történeti tanszék, az újkori egyetemes történeti tanszék és a középkori egyetemes történeti tanszék jött létre.
A Bölcsészettudományi Kar kar történeti tanszékein 1919 és 1945 között a magyar történettudománynak minden irányzata képviseltetve volt, és meghatározója a volt tudományágának Magyarországon. Angyal Dávid (1909–1925) a magyar történelem, 1925–1929 között az újkori egyetemes történelem tanára, Lukinich Imre, az új alapítású Kelet-Európa Története tanszék professzora (1929–1949), az oklevéltan szakterületen kiváló szakmai eredményeket elért Szentpétery Imre (1923–1950), aki a Bölcsészettudományi Kar 1635–1935 közötti történetét dolgozta fel.
Áldásy Antal (1812–1832), a középkori egyetemes történet professzora is tanított az egyetemen, aki a karra hagyta könyvtárát (ez lett a mai Történeti Könyvtár törzsanyaga). A szellemtörténet két legnagyobb magyarországi meghatározó alakja, Szekfű Gyula (1925–1955) és Hóman Bálint (1925–1932), a népiségtörténet legnagyobb magyarországi művelője, Mályusz Elemér (1934–1946), a művelődéstörténet és a kora újkori mezőgazdaság-történet ismert kutatója, Domanovszky Sándor (1914–1948), valamint a modern szociológiai irányzatot magas szinten művelő Hajnal István (1930–1949) is az egyetemen oktatott.
Mályusz Elemér 1934 óta vezette a Középkori Magyar Történeti Tanszéket, majd igaztalanul megvádolták, s az igazolóbizottság a vádat nem igazolta, ezért 1945. október 22-én nyugdíjazták. 1946-ban Deér Józsefet nevezték ki, de ő 1948-ban elhagyta Magyarországot. A Középkori Magyar Történeti Tanszéket, ahogy az egyetemnek küldött levelében Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter írta, meghívás útján a magyar marxista történetírás kiváló alakjával kell betölteni. 1949-ben Molnár Eriket nevezték ki, aki 1957-ig állt a tanszék élén, majd Elekes Lajos nyert kinevezést, aki korábban a Lenin Intézet illetékes tanszékét vezette. Elekes 1982. május 21-én bekövetkezett haláláig volt a Középkori Magyar Történeti Tanszék vezetője.
A Középkori Magyar Történeti Tanszéket 1985 és 1995 között Sz. Jónás Ilona irányította, 1995 és 1997 között Klaniczay Gábor volt a tanszékvezető, 1997-től pedig Poór János. A később Középkori Történeti Tanszék vezetését Nagy Balázs látta el 2017 és 2026 között. Jelenleg Thoroczkay Gábor a kinevezett tanszékvezeő.
A Kora Újkori Történeti Tanszék élén 1984 és 1993 között R. Várkonyi Ágnes állt. Őt 1993-ban Bertényi Iván követte; 2002-ben Izsák Lajos intézetigazgató megbízottként vezette a tanszéket, 2003-tól Solymosi László, 2005-től 2020-ig pedig Horn Ildikó volt a tanszék vezetője. A Kora Újkori Történeti Tanszék jelenlegi tanszékvezetője Krász Lilla habilitált egyetemi docens.
Az Újkori Magyar Történeti Tanszéket Szekfű Gyula vezette 1925 és 1949 között. Azonban Szekfű Gyulát 1945-ben moszkvai nagykövetté nevezték ki, így helyettes tanárként Kosáry Domokos és Ember Győző oktatott. 1949-től a marxista magyar történetírás reprezentánsát, Andics Erzsébetet nevezték ki. A forradalom után Andics Erzsébet 1957 és 1960 között a Szovjetunióban tartózkodott; ezt az időszakot leszámítva 1972-ig vezette az Újkori Magyar Történeti tanszéket.
Hajnal István 1930 és 1949 között vezette az Újkori Egyetemes Tanszéket. Hajnal István 1944 és 1947 között dékánként is vezette a kart. 1951-től Bolgár Elek, 1953-tól Fazekas Erzsébet kapott tanszékvezetői kinevezést. 1955 és 1958 között Incze Miklós volt megbízott tanszékvezető.
Sarkady János vezette az Ókortörténeti Tanszéket 1987 és 1995 között. Puskás Ildikó 1995-ben vette át a vezetést, és egészen 2007-ig vezette az Ókortörténeti Tanszéket, majd 2007-től Németh Györgyöt bízták meg a tanszék vezetésével. 2021-től Patay-Horváth András az Ókortörténeti Tanszék tanszékvezetője.
Az Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszéket Pölöskei Ferenc 1972-től 1995-ig vezette. 1995 és 2009 között Gergely Jenő, 2009-től Erdődy Gábor áll a tanszék élén. A tanszék neve 2000-ben Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék lett. A tanszéket 2016-tól Varga Zsuzsanna egyetemi tanár vezeti.
Az Új- és Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszéken 1978-tól 1995-ig Diószegi István irányította a munkát. 1995 és 2004 között Balogh András, 2004 és 2007 között Székely Gábor, 2007-től 2009-ig Majoros István volt a tanszék vezetője. A tanszék neve 2000-től Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék, amelynek vezetője 2009-től Szilágyi Ágnes Judit.''
A Kelet-Európa Története Tanszéket 1980 és 2001 között Palotás Emil irányította, utóda 2002-től Krausz Tamás volt. Jelenleg Bagi Dániel tölti be ezt a tisztséget, amelynek jelenlegi neve: Kelet-, Közép-Európa Története és Történeti Ruszisztikai Tanszék.
A Történelem Segédtudományai Tanszéken 1980-ban Kállay István kapott tanszékvezetői kinevezést, és 1997-ig vezette azt. Őt Kardos József követte 1997 és 1999 között. Kardos utóda, Bertényi Iván 2004-ig állt a tanszék élén. 2004-ben Borsodi Csaba kapott tanszékvezetői kinevezést, amelyet egészen nyugdíjazásáig, 2018-ig töltöt be. 2018 februárjától Körmendi Tamás Jenő, habilitált egyetemi docens, a Történeti Intézet intézetigazgató-helyettese vette át a tanszék irányíását és jelenleg is ő tölti be ezt a pozíciót.
2019. február 6-án a Történeti Intézet szolidaritási nyilatkozatban állt ki az Magyar Tudományos Akadémia dolgozói mellett.
Vezetés Pozíció Név Intézetigazgató Horn Ildikó Oktatási intézetigazgató-helyettes Körmendi Tamás Jenő
Tanszékek Tanszék Tanszékvezető Atelier Interdiszciplináris Történeti Tanszék Sonkoly Gábor ( –2018 ) Czoch Gábor(2018– ) Digitális Bölcsészet Tanszék Palkó Gábor Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszék(1990-től) Bácskai Vera (1990–1995) Gerő András (1995–2017) Szívós Erika (2017– ) Kelet-, Közép-Európa Történeteés Történeti Ruszisztikai Tanszék (korábbi neve: Kelet-Európa Története Tanszék) Perényi József (1957–1980) Palotás Emil (1980–2001) Krausz Tamás (2002–?) Bagi Dániel Kora Újkori Történeti Tanszék H. Balázs Éva (1982-1984) R. Várkonyi Ágnes (1984-1993) Bertényi Iván (1993-2002) Solymosi László (2003- 2005)Horn Ildikó (2005-2020) Krász Lilla (2020- ) Középkori Történeti Tanszék Mályusz Elemér (1934–1945) Deér József (1946–1948) Molnár Erik (1949–1957) Elekes Lajos (1957–1982) Sz. Jónás Ilona (1985–1995) Klaniczay Gábor (1995–1997) Poór János (1997–?) Nagy Balázs (2017-2026) Thoroczkay Gábor (2026-) Művelődéstörténeti Tanszék(1981-ben alapították;1990-től a Történeti Intézet tanszéke) Németh G. Béla (1981–1987) Kósa László (1987–2007) Tőkéczki László (2007–?) Várkonyi Gábor Ókortörténeti Tanszék Sarkady János (1987–1995) Puskás Ildikó (1995–2007) Németh György (2007–2020) Patay-Horváth András (2021– ) Történelem Segédtudományai Tanszék Kállay István (1980–1997) Kardos József (1997–1999) Bertényi Iván (1999–2004) Borsodi Csaba (2004–2018) Körmendi Tamás (2018–) Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék (neve 2000-ig: Új- és LegújabbkoriEgyetemes Történeti Tanszék) Hajnal István (1930–1949) Bolgár Elek (1951–1953) Fazekas Erzsébet (1953–1955) Incze Miklós (1955–1958) Diószegi István (1978–1995) Balogh András (1995–2004) Székely Gábor (2004–2007) Majoros István (2007–2009) Szilágyi Ágnes Judit (2009– ) Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék (neve 2000-ig: Új- és LegújabbkoriMagyar Történeti Tanszék) Szekfű Gyula (1925–1949) Andics Erzsébet (1949–1972) Pölöskei Ferenc (1972–1995) Gergely Jenő (1995–2009) Erdődy Gábor (2009–2016) Varga Zsuzsanna (2016– )
Oktatók Tanszék Oktatók Atelier Interiszciplináris Történeti Tanszék Czoch Gábor, Erdősi Péter, Eszik Veronika, György Eszter, Klement Judit, Mravik Patrik Tamás, Oláh Gábor Csaba, Tóth Kelemen, Veress Dániel Digitális Bölcsészet Tanszék Horváth Péter, Nemeskey Dávid Márk, Palkó Gábor, Vida Bence Tivadar Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszék Bolgár Dániel, Bácskai Vera†, Benda Gyula†, Gerő András†, Koloh Gábor, Kövér György, Szíjártó István, Mátay Mónika, Szívós Erika,Vári András† Kelet-, Közép-Európa Története és Történeti Ruszisztikai Tanszék Bagi Dániel, Balázs István Miklós, Buják Gábor, Gyóni Gábor, Juhász József, Krausz Tamás, Mezei Bálint, Mészáros Andor Ákos, Palotás Emil†, Ring Éva, Ruzsa György, Szokola László, Szvák Gyula, Kora Újkori Történeti Tanszék Fazekas István, Gózonné Etényi Nóra, H. Balázs Éva†, Horn Ildikó, Kökényesi Zsolt, Krász Lilla, Molnár Antal, Tapolcai László, Virovecz Nándor Balázs Középkori Történeti Tanszék Ciegerné Novák Veronika, Draskóczy István, Dreska Gábor István, Klaniczay Gábor, Mikó Gábor, Nagy Balázs, Székely György†, Solymosi László, Sz. Jónás Ilona†, Thoroczkay Gábor, Uhrin Dorottya Művelődéstörténeti Tanszék Ablonczy Balázs, Bertényi Iván Jakab, Csorba László, Géra Eleonóra, Kiss Gy. Csaba, Kósa László, Kőszegi Margit, Richly Gábor, Várkonyi Gábor János Ókortörténeti Tanszék Alföldi András, Devecseri Gábor, Fröhlich Ida, Hahn István†, Hegyi Dolores, Hegyi György, Kató Péter, Németh György, Patay-Horváth András Történelem Segédtudományai Tanszék Bertényi Iván, Fóris Ákos, Glatz Ferenc, Jakab Péter József, Körmendi Tamás Jenő, Oborni Teréz, Mihalik Béla Vilmos, Rácz Balázs Viktor, Ribi András, Ring Orsolya, Rudolf Veronika, Schweininger Péter, Szabó Roland Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék Balogh András, Byrappa Ramachandra, Csunderlik Péter Tibor, Diószegi István†, Juhász Balázs, Maruzsa Zoltán, Németh István†, Pál István, Pölöskei Ferenc†, Dr. Stempler Ádám, Székely Gábor, Tarafás Imre, Szilágyi Ágnes Judit Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék Dobszay Tamás, Erdődy Gábor, Fazekas István, Fehér György, Földes György, Fónagy Zoltán, Gergely András†, Gergely Jenő†, Sipos Balázs, Szerencsés Károly, Zeidler Miklós, Cúthné Gyóni Eszter, Ivánfi Miklós, Manhercz Orsolya, Dr. Melkovics Tamás, Miru György, Varga Zsuzsanna
Kutatók A következő lista az ismertebb kutatókat tartalmazza. Az ismertség a Google Tudós idézetek alapján lett megállapítva.
Frissítve: 2021. június 30. + Ismertebb oktatók a Google Tudós idézetek alapján Idézetek száma Oktató 100–500 Zeidler Miklós, Németh György, Bartha Eszter, Sonkoly Gábor
Ismertebb hallgatók Albert Györgyi újságíró (1987) Csoma Mózes orientalista (2002) Engel Pál történész Forgách András író Feldman Zsolt politikus Fröhlich Ida, történész (francia-történelem) Katus László történész Kertész István történész (1967) Kiss László politikus (2004) Lakatos László szociológus (történelem, szociológia, francia) Lánczi András politológus (1981) Molnár Attila Károly, szociológus (történelem-szociológia, 1985) Oborni Teréz történész (1983) Piti Ferenc történész Sudár Balázs történész Számadó Emese régész Száray Miklós, középiskolai földrajz–történelem szakos vezetőtanár Szávay István politikus (2008) Szőts Zoltán Oszkár történész Tringli István történész (1984) Wintermantel Péter közgazdász, diplomata, orientalista–diplomáciatörténész Zsoldos Attila történész (1986)
Könyvtár Az intézet könyvtára a Szekfű Gyula Könyvtár. Nevét Szekfű Gyula történészről kapta.
Hivatkozások
Kategória:Eötvös Loránd Tudományegyetem