Šaban Bajramović, (Niš, 1936. április 16. – Niš, 2008. június 8.) szerbiai cigány énekes, dalszerző.
Életútja 1936. április 16-án a niši cigány negyedben született. 19 éves korában szerelmi okok miatt nem vonult be a sorkatonai szolgálatra a Jugoszláv Néphadseregbe, ezért hároméves börtönbüntetést kapott, amit a Goli otokon található börtönben töltött le. Itt sikeres börtönzenekart alapított. 1964-ben rögzítette első dalait, amelyet aztán több mint húsz album követett. A zene mellett gyakran szerepelt filmekben is, például Goran Paskaljević 1987-es Az őrangyal (Анђео чувар) és Stole Popov 1997-es Cigányvarázs (Циганска магија) című filmjeiben. Közreműködött az 1998-as Macska-jaj (Црна мачка бели мачор) című Emir Kusturica-filmben is, ahol a Bubamara (Katicabogár) című dalt adta elő.
2008. június 8-án a niši kardiológiai központban hunyt el.
Emlékezete 2009-ben szülővárosában utcát neveztek el róla. 2010. augusztus 12-én Nišben, a Nišava folyó partján avatták fel a szobrát, amelyet Ivan Blagojević, a Nišville Jazz Fesztivál igazgatójának kezdeményezésére állítottak. Az alkotás Vlado Ašanin szobrászművész munkája. A szobor elkészítéshez közösségi gyűjtést szerveztek, amelyben részt vett Goran Bregović zenész, Ljubiša Samardžić színész és rendező, valamint Miloš Simonović Niš polgármestere is.
Diszkográfia
Nagylemezek Шабан Бајрамовић – Дискос (1979) Ашуненма Ромален / Слисајте ме лјуди (1980) Опа,Цупа – Југотон (1981) Ту Роминије / Ти жено (1981) Ме Сијум Чавеја Тари Југославија / Ја сам момче из Југославије (1982) Нишка Бања (1983) Камерав / Умирем (1983) Судбина си мурни / Судбина је моја (1984) Моро Ило / Моје Срце – Војводина Концерт Издавачка Делатност Нови Сад (1985) Пијаница – Војводина Концерт Издавачка Делатност Нови Сад (1986) Шабан Бајрамовић и Беба Ибишевић (1987) Лутка,Лутка (1988) Даје / Мајко (1990) Акава ли живото / Ово ли је живот (1992) Звезда, Звезда (1993) Каламанге Авера / Узечу си другу (1995) Веруј Ми (1996) Кало Чабо / Црн Дечко (1997) Касандра (1997) Е Папосо Унуко – Дедин Унук (1998) Кажи Сине (1999) Мостар Севдах Реунион Пресентс Шабан Бајрамовић – A Gipsy Legend (2001) Романо Рај / Цигански Рај (2006) Шабан Привате (2008)
Filmjei Недељни ручак (1982) – énekes Az őrangyal (Анђео чувар) (1987) – Sain apja Cigányvarázs (Циганска магија) (1997) – Omer Macska-jaj (Црна мачка бели мачор) (1998, a Bubamara című dalt énekli)
Jegyzetek
További információk
Kategória:1936-ban született személyek Kategória:2008-ban elhunyt személyek Kategória:Szerb zenészek Kategória:Cigány zenészek Kategória:Dalszerzők