thumb|200px|A Tomics-féle zsoltároskönyv (Томичов псалтир) a 14. századból Az óbolgár irodalom a bolgár irodalomnak a bolgár írásbeliség előtti időktől körülbelül a 18. század közepéig terjedő időszaka. Az írásbeliség kialakulása előtt a területen élő népek irodalmáról lehet beszélni, illetve görög írású óbolgár feliratokról és szájról szájra terjedő népköltészetről, népdalokról. Mintegy 80 óbolgár felirat maradt az utókorra a 9. és 10 századból, zömében sírfeliratok, események, hódítások kőbe vésett lenyomatai, az egyik ilyen lelet Omurtag bolgár kán kőbe vésett felirata Tarnovóban. A bizánci kereszténység felvétele fontos fordulópont volt az elszlávosodott bolgárok történetében, lehetővé tette a bolgárok számára, hogy az egyház nyelve a nép nyelve legyen, ami jelentősen elősegítette a szláv írás és irodalom fejlődését. A szláv írásbeliség alapjait Cirill és Metód fektette le, az ő tanítványaik vitték a cirill és a glagolita ábécét Bulgária területére.
Az ortodox vallás elterjedését követően a bolgár irodalom gyakorlatilag a keresztény hitnek lett alárendelve. Metód tanítványai iskolákat alapítottak Bulgáriában, Ohridi Kelemen Ohridban hozott létre egyet, a másik nagy központ Preszlavban létesült, olyan személyiségekkel, mint Preszlavi Konstantin, Joan Ekzarh, Csernorizec Hrabar, Csernorizec Doksz vagy I. Simeon bolgár cár. Simeon 893-ban Preszlavba helyezte át a székhelyét, ahol a preszlavi gyűlésen az óbolgár nyelvet tették meg az ország és az egyház hivatalos nyelvének. Ennek köszönhetően itt alakult ki az óbolgár irodalom „aranykora”.
A középkori világi próza népszerű műfaja az elbeszélés lett, bizánci és görög szövegek átültetése folyt. Az elbeszéléseket két nagy csoportra osztják az irodalomtörténészek: erkölcsoktató elbeszélésekre és hősi-történelmi jellegű elbeszélésekre. Az egyik legnépszerűbb irodalmi alkotás ebben az időszakban a Nagy Sándor legendáit tartalmazó Sándor-regény volt. A keresztény irodalmi alkotások megjelenésével egy időben az úgynevezett apokrif, azaz kánonon kívüli irodalmi művek is elterjedtek Bulgáriában, bizánci közvetítéssel. A 10. századtól vált jellemzővé a műfaj. A művek többségét görög nyelvből fordították, de léteznek ismeretlen szerzőségű, eredeti bolgár apokrif történetek is, ilyenek például a Balgarszki apokrifen letopisz vagy a Szolunszka legenda. Születtek féltudományos művek is, amelyek a középkori ember számára próbálták megmagyarázni a világ jelenségeit. Ilyen volt pl. a Razumnik, mely egyfajta enciklopédiaként igen népszerű volt.
Ugyancsak a 10. században jelentek meg Bulgáriában a bogumilok, egy eretneknek nyilvánított vallási irányzat követői, akik mindenféle intézményt – beleértve a templomokat is – a Sátán művének tartottak. Bogumilok által írt mű alig maradt fenn, mert az egyház ezeket a műveket rendre elégette. Az egyik ilyen megmaradt írás 10-11. században keletkezett Tajnata kniga vagy Tajna kniga, melyben Jézus által szólaltatnak meg a bogumil tanok. Jelentősek a bogumilok ellen írt vallásos művek is ebben az időszakban.
A 13. és 14. századra tehető a bolgár irodalom második aranykora. Tarnovo és az uralkodó által támogatott rilai kolostor mellett Vidin is jelentős irodalmi központnak számított ekkor. Az irodalom nyelve azonban elmaradott volt, ami miatt Evtimij pátriárka azon fáradozott, hogy létrehozza a nyelvi és nyelvtani egységet. A török hódoltság idejében megszűntek a kulturális központok, az oszmánok felszámolták a nemzeti egyházat, rengeteg könyv és kézirat elpusztult, az irodalmi élet egy időben a szófiai irodalmi iskolában koncentrálódott (melynek jelentős személyiségei közé tartozik Pejo pópa és Matej Gramatik), majd ahogy a 17. és 18. században egyre inkább hanyatlani kezdett az irodalmi élet az elnyomás alatt, már csupán néhány kolostorban foglalkoztak könyvírással és -másolással. Ebben az időszakban kiemelkednek a gyűjteményes munkák, melyek már nem az elavult egyházi nyelven íródtak, hanem sokkal közelebb állnak a nép beszélt nyelvéhez.
Az írásbeliség előtt thumb|right|250px|Bulgária és balkáni szomszédjai I. Borisz uralkodása idején Az óbolgár írásbeliség kialakulása előtt a mai Bulgária területén lakó trákok, majd a területen megjelenő görögök, makedónok és rómaiak irodalmáról, művészetéről lehet beszélni. A római időszakban a latin nyelv és a görög nyelv is igen elterjedt volt a területen, de a trák művészeteket kiszorítani teljesen nem tudták, ez csak a 7. században beáramló, Bizáncot is legyőző szlávoknak sikerült, akik mintegy két évszázad alatt teljesen asszimilálták a hellenizált trákokat, megtelepedtek Bizánc közvetlen szomszédságában, és a bolgár-törökökkel összeolvadva független államot hoztak létre. A birodalmuk északon a Tiszáig húzódott, nyugaton egészen az Adriai-tengerig. Ebből az időszakból származnak az első óbolgár, görög nyelvű feliratok.
Az írásbeliség előtti óbolgár költészet művei eredeti formájukban nem ismertek, létezésüket történelmi utalások jegyezték fel. Hitvalló Szent Theophanész történetíró szerint 592-ben három szláv énekes látogatott Maurikiosz bizánci császár udvarába, akik guszlán játszottak. I. Miklós pápa 866-ban I. Borisz bolgár kánnak írt levelében arra kéri a kánt, hogy tagadják meg a pogány népszokásokat, köztük a pogány dalokat. A pogány bolgár-török népköltészet beleolvadt a szlávok kultúrájába, és motívumai ma már nem lelhetők fel a bolgár népköltészetben. Ezekre ma már legfeljebb következtetni lehet a rokon csuvas nép költészete, valamint a görög nyelven fennmaradt, 7–9. századból származó, kőbe vésett óbolgár feliratok alapján. A ma ismert bolgár népmesék, népdalok motívumai a szláv törzsek pogány időszakába nyúlnak vissza. Ebből az ősvallásból származhat Lada istennő neve, melyet megőriztek a Rila környékén énekelt népdalokban. Ugyancsak a kereszténység felvétele előtti időszakra vezethetők vissza a különféle bájolók, igézők, siratók, lakodalmi énekek, mondák és legendák. A 8. és 9. században a költészetben a földműveléssel és állattenyésztéssel kapcsolatos szokásokhoz, szertartásokhoz fűződő lírai dal volt a leggyakoribb műfaj.
A bolgár írásbeliség kezdetei
A bolgárok elődei a területen már használták a görög nyelvet és írást, ezt a bolgárok is átvették. A görög nyelvű szövegekbe bolgár szavak kezdtek beszivárogni, például görögre nem fordítható személy- és helységnevek formájában; ilyen volt például az Első bolgár kánok névlajstroma. Mintegy 80 óbolgár felirat maradt az utókorra a 9. és 10 századból, zömében sírfeliratok, események, hódítások kőbe vésett lenyomatai, jobbára az ország északi részéről. Az egyik érdekes ilyen lelet Omurtag bolgár kán kőbe vésett felirata, melyet Tarnovóban találtak:
Ugyancsak jelentős lelet az a 865-ből, az albániai Ballshból származó felirat, mely Borisz kán megkeresztelkedését írja le. A keresztény vallás felvétele fontos fordulópont volt az immáron elszlávosodott bolgárok történetében. Borisz felismerte, hogy a vallás fontos szerepet tölt be mind a külpolitikában, mind a nép irányíthatósága terén. Először a nyugati kereszténységgel ismerkedett, azonban III. Mikhaél bizánci császár hathatós, hadsereggel támogatott nyomásának köszönhetően végül a bizánci kereszténység felvétele mellett döntött. Ez lehetővé tette a bolgárok számára, hogy az egyház nyelve a nép nyelve legyen, ami jelentősen elősegítette a szláv írás és irodalom fejlődését. A környező, szlávok lakta területeken is hasonló változások mentek végbe, például Rasztiszláv morva fejedelem is inkább bizánci vallású szláv papokat kért, hogy megállítsa a Keleti Frank Királyság agresszív hódító törekvéseit, melyeket német papok segítségével igyekezett véghezvinni. Bizánc a két tehetséges szerzetest, Cirillt és Metódot küldte el, akik aztán munkájukkal megalapozták a szláv írásbeliséget.
Metód tanítványai vitték el a Cirillnek tulajdonított két új ábécét, a cirillt és a glagolitát, valamint különféle szláv könyveket Bulgáriába. Arról, hogy a cirill vagy a glagolita ábécé jött létre előbb, illetve, hogy mindkettő a szerzetes munkája lenne, megoszlik a kutatók véleménye. Az mindenesetre biztos, hogy a két ábécé egy ideig együtt létezett az óbolgár irodalomban, majd a galgolitát fokozatosan kiszorította a cirill írás. Cirill és Metód maga is írt több költeményt, imakönyvet, különféle vallási dokumentumokat ültettek át az új ábécére.
Keresztény irodalom a 9. és 10. században
Az ortodox vallás elterjedését követően a bolgár irodalom gyakorlatilag a keresztény hitnek lett alárendelve. Az egyház fontosnak tartotta a szent iratok lefordítását, szertartáskönyvek, szentbeszédek, hitszónoklatok születtek, szentek életét mesélték el a hívők okítására. Ebben az időszakban az írott irodalmat kevesen olvasták, hiszen csak néhány kiváltságosnak adatott meg az írás és olvasás ismerete, köztük az egyházi embereknek. A néphez ezen művek egy része jutott csak el, az is felolvasott formában.
Metód tanítványai iskolákat alapítottak Bulgáriában, Ohridi Kelemen Ohridban (ma Macedónia) hozott létre egyet, a másik nagy központ Preszlavban létesült, olyan személyiségekkel, mint Preszlavi Konstantin, Joan Ekzarh, Csernorizec Hrabar, Csernorizec Doksz vagy I. Simeon bolgár cár, Borisz papnak szánt kisebbik fia. Simeon utasítására készült el az úgynevezett Simeon-féle gyűjtemény, mely nehezen érthető egyházi szövegek magyarázatát tartalmazza. Simeon 893-ban Preszlavba helyezte át a székhelyét, ahol a preszlávi gyűlésen az óbolgár nyelvet tették meg az ország és az egyház hivatalos nyelvének. Ennek köszönhetően itt alakult ki az óbolgár irodalom „aranykora”, többek között Preszlavi Konstantin, a főváros első szláv érseke és Doksz, Borisz testvére részvételével.
Az ohridi iskola Az ohridi iskola két fő személyisége Kelemen és Naum volt. Kelemen amellett, hogy érseki kötelességeit teljesítette, hatalmas oktatási munkát is végzett, életrajza szerint mintegy 3500 diákja volt, és mindemellett számos egyházi munkát is írt, köztük 50 szlovát, azaz prédikációt. Kelemen volt az egyik első a szláv irodalomban, aki aposztrofálta (megszólította) a szentek egyes testrészeit. Retorikai stílusa meggyőző és hatásos volt, összetett melléknevekkel és szótő-ismétlésekkel (például: „dörgött akár a mennydörgés”). Naum Metód és Kelemen tanítványa volt és Kelemen után vette át az ohridi iskola vezetését, ha írt műveket, azok nem maradtak fenn.
A preszlavi iskola A preszlavi iskola fontos képviselője volt Konstantin, akit valamikor 906-ban neveztek ki püspökké. Legismertebb műve a prédikációkat tartalmazó Ucsitelno evangelie (Учително евангелие, „Oktató evangélium”). Ebben a kötetben található az úgynevezett „ábécés ima” (Азбучна молитва, Azbucsna molitva) is, ezt tartják az első, szláv nyelven írt versnek, és érdekessége, hogy a sorok kezdőbetűiből az ábécé olvasható ki. A vers szerzősége vitatott, egyes tudósok Cirillnek tulajdonítják, mások Konstantinnak. Konstantin nevéhez fűződik még a Történetek (Историкии, Isztorikii) című, görögből fordított krónika is, mely új műfajjal ismertette meg a bimbózó szláv irodalmat. Konstantin számos más művet is írt, ezek egyike sem maradt fenn eredeti formájában, csupán 12–13. századi másolatokból ismertek.
A világi próza
A világi könyvek iránti szükséglet is megjelent már a 10. század környékén, görögből fordított krónikákkal és természettudományos művekkel, mint például Joan Ekzarh Nebesza (Небеса, „Egek”) című munkája, vagy Csernorizec Hrabar O piszmeniha (óegyházi szláv nyelven: О писмєньхъ, bolgárul: За буквите, Za bukvite, „A betűkről”) című publicisztikai műve. A középkori bolgár irodalom népszerű műfaja az elbeszélés lett, melynek elemei felbukkannak a bibliai történetekben, szentek legendáiban is, így nem meglepő, hogy az első elbeszélések keresztény felhangúak voltak. Néhány elbeszélés tárgya felbukkan a népmesékben és népdalokban is. Jobbára fordításokról van szó, bizánci és görög szövegek átültetéséről. Két nagy csoportra osztják az irodalomtörténészek: erkölcsoktató elbeszélésekre és hősi-történelmi jellegű elbeszélésekre.