Engin Akyürek (Ankara, 1981. október 12. –) török színész.

Pályafutása Édesapja kormányhivatalnok, édesanyja háztartásbeli. Egy bátyja van. 2002-ben szerzett diplomát az Ankarai Egyetemen történelem és idegennyelvek szakán.

2004-ben kapta első szerepét a Yabancı damat című sorozatban, itt Kadir szerepét alakította. 2006-ban a Végzet című drámában volt látható, majd megkapta Nizipli szerepét a Karayılan című sorozatban.

2009-ben a Bir bulut olsam című mini-sorozat Mustafáját alakította. 2010 és 2011 közt Beren Saat partnere volt a Fatmagül című drámasorozatban, amelyet Magyarországon a TV2 kereskedelmi csatorna mutatott be először. 2014-ben a Bi Küçük Eylül Meselesi című filmben kapott szerepet, illetve Ömer szerepét alakította a Piszkos pénz, tiszta szerelem című sorozatban. Ez utóbbiban Tuba Büyüküstün színésznő volt a partnere és ezt az sorozatot Magyarországon az Izaura TV sugározta először.

2017-ben az Ölene Kadar című TV sorozat főhősét, Dağhan Soysürt alakította, partnernője a Szerelemben, háborúban Mürvetje, Fahriye Evcen volt.

2018-ban egy misztikus drámát forgatott, 2019-ben pedig Bergüzar Korellel játszott a Bir Aşk İki Hayat című romantikus vígjátékban.

A nagykövet lánya című sorozatban Sancar Efe szerepét alakította, partnere Neslihan Atagül, majd Tuba Büyüküstün volt. Ezt a sorozatot Magyarországon a TV2 kereskedelmi csatorna sugározza.

Állandó magyar hangja Horváth Illés.

Szerepei Film- és sorozatszerepek Év Cím Magyar cím Szerepnév Magyar hang 2004 Yabancı Damat Kadir 2006 Kader Végzet Cevat 2007 Karayılan Nizipli Halim 2009 Bir Bulut Olsam Mustafa Bulut 2010 Fatmagül'ün Suçu Ne? Fatmagül Kerim Ilgaz Horváth Illés 2014 Bi Küçük Eylül Meselesi Emlékek útvesztőjében Tekin Horváth Illés 2014 Kara Para Aşk Piszkos pénz, tiszta szerelem Ömer Demir Horváth Illés 2017 Ölene Kadar Dağhan Soysür 2018 Çocuklar Sana Emanet Kerem 2019 Bir Aşk İki Hayat Umut 2019 Sefirin Kızı A nagykövet lánya Sancar Efeoğlu Horváth Illés

Jegyzetek

Források

Kategória:Török színészek Kategória:1981-ben született személyek Kategória:Ankaraiak Kategória:Élő személyek