A mizofónia (a görög μῖσος misos, gyűlöletμῖσος In: Henry George Liddell, Robert Scott: A Greek-English Lexicon. itt: perseus.tufts.edu és φωνή phonḗ, hang, zaj szavakbólφωνή In: Henry George Liddell, Robert Scott: A Greek-English Lexicon. itt: perseus.tufts.edu), szó szerint a zajok gyűlölete csökkent toleranciát jelent bizonyos zajokkal szemben. Vitatott, hogy neurológiai vagy pszichés zavarról van-e szó. Jellemzője, hogy bizonyos zajok negatív reakciót váltanak ki, hangerejüktől függetlenül. A ICD-10, illetve a DSM-5 nem tartalmazza.
Az elnevezést a 21. század elején Pawel és Margaret Jastreboff amerikai idegtudósok vezették be. Angolul szinonimaként használják a Selective Sound Sensitivity Syndrome elnevezést is, ami magyarul szelektív hangérzékenység szindrómát jelent. Habár a hosszabb elnevezés egyben pontosabb is, a kutatásban is inkább mizofóniának nevezik. A reakciókat kiváltó ingereket triggereknek nevezik.T. H. Dozier: Counterconditioning Treatment for Misophonia. In: Clinical Case Studies. 14, 2015, S. 374, doi:10.1177/1534650114566924.
Egyes kutatók szerint a mizofónia nem anomália, hanem klasszikus kondicionálással jön létre.Jastreboff, M.M., & Jastreboff, P.J. (2014). Treatments for Decreased Sound Tolerance (Hyperacusis and Misophonia). Seminars in Hearing 35(2), 105-120. doi:10.1055/s-0034-1372527Dozier, T. H. (2015). Etiology, composition, development and maintenance of misophonia: A conditioned aversive reflex disorder . Psychological Thought, Vol. 8(1), 114–129, doi:10.5964/psyct.v8i1.132 Ez azt jelenti, hogy a zajok azért válnak idegesítővé, mivel tudat alatt negatív vagy traumatikus események kapcsolódnak hozzájuk. Így, amikor meghallják az adott zajt, tudat alatt felidéződik a kontextus is, így a zaj idegesítővé válik. Egyes érintettek pozitívan reagáltak az ellenkondicionálásra, ami abból áll, hogy pozitív élményeket kapcsolnak a zajokhoz. Ez az eljárás képes feltételes reflexeket kioltani. A feltételes reflexeket a vegetatív idegrendszer szabályozza. Elhatárolás A zajintolerancia heterogén jellegű, amit többféleképpen is definiálnak. A hyperacusis és a mizofónia között többnyire a zajintolerancia alapján tesznek különbséget. Gyakran azonban más klinikai kórképeket is zajintoleranciaként definiálnak. A határ keskeny, illetve a leírások is különfélék. A hyperacusis és a mizofónia alapvetően a zaj fizikai tulajdonságai, kontextusa és jelentése alapján különböztethető meg. A hangok iránti általános érzékenységgel, a hyperacusissal szemben a mizofónia csak bizonyos hangokra vonatkozik, melyek hangerejüktől függetlenül szenvedést okoznak. A szubjektív jelentéstől és kontextustól függetlenül elkerülő reakciókat váltanak ki.
Egyes kutatók a fonofóbiák (zajtól való félelem) közé sorolják a mizofóniát, azzal a megkötéssel, hogy a félelem predomináns érzelmi reakció a különféle zajokra.
Ezek alapján az észlelési zavarokat is bevonják.Arjan Schröder, Nienke Vulink, Damiaan Denys: Misophonia: Diagnostic Criteria for a New Psychiatric Disorder. In: PLoS ONE. 8(1), S. e54706, 2013. Azonban ennek a koncepciónak még alacsony a validitása, így ezt az összefüggést egyelőre nehéz bizonyítani. A kutatók a szenzoros túlaktiválódással látnak összefüggést. A szerzők a szindrómát abból származtatják, hogy a természetszerűleg nem káros érzékleteket tartósabbnak, fájdalmasnak, veszélyesnek vagy zavarónak élik meg. Az érintetteknél hiányozhat a hozzászokás, és az a képesség, hogy az ingerek jelenlétében az elvárt módon viselkedjenek.
Ugyanennyire releváns a tinnitustól való megkülönböztetés. A tinnitus a fülben keletkezett hang, ami lehet egy- vagy kétoldali is. A kutatók szerint a neurológiai alapok hasonlóak. A különbséget az jelenti, hogy a mizofóniát a külvilágból származó, többnyire ember által produkált hangok váltják ki, a tinnitus pedig csak belülről érzékelt, absztrakt zaj.
Mindemellett fontos azt kiemelni, hogy sem a hyperacusis, sem a mizofónia nem áll közvetlen kapcsolatban a fizikai hanghullámmal. Normál, illetve korlátozott hallással, nagyothallással együtt is előfordulhatnak. Okuk nem a hallórendszer aktiválása, hanem a központi idegrendszeré.
Epidemiológia A mizofónia epidemiológiájának vizsgálata nem egyszerű, mivel nincsenek érvényes és rendszeres becslések előfordulására. A következőkben a gyakoriságról, az új megbetegedések arányáról, illetve a kísérő betegségekről lesz szó. Előfordulása A mizofónia gyakoriságára vonatkozó adatokat fenntartásokkal kell kezelni. Ellenben bizonyos tanulmányok szerint gyakoribb, mint ahogy eddig feltételezték. A fülcsengés a népesség 4-5%-át érinti; egyes tanulmányok szerint 60%-ukakat érinti a mizofónia is. A kutatók ebből egy 3,2%-os becslést vezettek le, hiszen a mizofónia a zajintoleracia mellett 92%-os gyakorisággal jellemző. Egy 2010-es cikk szerint a fülcsengés mellett 10% a mizofónia előfordulása. Egy 2015-ös értekezés 375 személyt vizsgált. Közülük 35%-nál állapítottak meg hallási túlérzékenységet, és 15–63% mutatta a mizofónia tüneteit. Egy floridai tanulmány 483 hallgatót vizsgált, amiből 19,9%-os arány jött ki. Azonban ez nem számít konzervatív mértéknek, illetve felülről becsli a valós értéket.
Komorbiditás A mizofóniakutatás egyik fő kérése, hogy a mizofónia fiziológiás reakció-e, egy másik pszichés zavar tünete-e, vagy pedig önálló pszichés zavar. Választ a komorbiditás vizsgálata adhat. Ha nagy, rendszeres és reprezentatív tanulmányok azt mutatják ki, hogy a komorbiditás magas, akkor nem tekinthető önálló pszichés zavarnak, hanem csak tünetnek. Mivel ilyen tanulmány nem készült, azért erre a kérdésre még nincs válasz.
Az eddigiekből az látszik, hogy a mizofónia összefügg más pszichés zavarokkal. Egy gyermekgyógyászati tanulmány összefüggést mutatott ki a kényszeres zavarokkal. Míg más pszichés zavarok esetén 2,4 – 7,1% volt az arány, addig a kényszeres személyiségzavarnál az arány 52,4%-nak adódott egy 2013-as holland tanulmány szerint. Az autizmussal és más neurológiai fejlődési rendellenességekkel kapcsolatban is nagyobb keresztmetszetet tudtak kimutatni. Egy 2014-es szúrópróbaszerű vizsgálat 184 mizofóniás között 5%-nál találtak más pszichés zavart. Ez azt mutatja, hogy a mizofónia létrejöttében nincs szerepe más pszichés zavaroknak.
Egy 2018-as tanulmány 826 résztvevővel vizsgálta az összefüggést a mizofónia súlyossága és a félelem iránti érzékenységgel és közvetve a kényszeres tünetekkel. A modell a súlyosság szórásának 9%-át magyarázza (R² = 0,09, p < 0,001). A félelem iránti érzékenység közvetlen hatása kis mértékű, , és a közvetett hatás sem sokkal nagyobb, · . Azonban a kényszeres tünetekkel kapcsolatban erős a korreláció (r = 0,42, p < 0,001). Összességében a kényszeres tünetekkel mutattak ki összefüggést.
Mivel a legtöbb tanulmány a mizofónia fogalmát nem határozza meg élesen, és bizonyos érzékelési zavarokat is annak értékel, az eredmények csak korlátozottan érvényesek. További reprezentatív, nagy méretű tanulmányokra lenne szükség, ahol a komorbiditást rendszeresen vizsgálják. Eddig csak a megkülönböztetés és a más pszichés zavarokkal való csekély magyarázó erőt tudtak kimutatni.
Okok A mizofónia keletkezését még csak kevéssé vizsgálták. A pszichológiai magyarázatok mellett a neurofiziológiai magyarázatok is fókuszt kapnak. Az eddigi eredményeket fenntartással kell kezelni; olyan kiindulópontként, ami még sokat változhat. Pszichológiai magyarázatok Egyes kutatók egyetértenek abban, hogy egy mélyen fekvő utálat áll a háttérben, ami gyermekkorban kezdődött, amikor a családtagokat hallgatták. A zaj ismételt társítása elkerülő reakcióban testesült meg.
Hasonló, de általánosabb felvetéssel jelentkeztek 2015-ben. Eszerint a mizofónia klasszikus kondicionálással keletkezik. Az inger először fiziológiás izomreflexet vált ki, melyet érzelmi reakció követ. A fiziológiai reflex tartja fenn a mizofóniát. Az eddigiekhez újabb inger is társulhat, ami ugyanezt az eredményt okozza.
A mizofónia tünetei és az idegesség közötti kapcsolatot kutatók szerint a düh teremti meg. Az erősebb tünetek erősítik a dühöt, majd az erősebb düh erősíti az idegességet. A közvetett hatás csekély: · = 0,018.
Neurofiziológiai magyarázatok Más kutatók inkább fiziológiai okokat keresnek. Eszerint a hallórendszer normálisan működik, viszont a hallórendszer, a limbikus rendszer és az autonóm idegrendszer közötti kapcsolat érzékenyebb bizonyos zajokra. Így a tudat alatti folyamatok domináns szerephez jutnak az idegrendszer túlaktiválásában. Spekulációk szerint az anomáila központibb helyen van, mint a hiperakuzisznál.
A teljes feldolgozási folyamat nem tisztázott minden részletében, és így potenciális mechanizmusként kezelik. Egy zaj szubkortikális, így tudat alatti feldolgozást vált ki. Ennek során az információ eljut a limbikus rendszerbe, illetve a hallókéregbe, ahol tudatossá válik. Az észlelés és a zaj kiértékelése további érzelmi képzettársításokat vált ki, és aktiválják az autonóm rendszert, ami megmagyarázza az autonóm reakciókat a mizofóniában.
2014-ben egy 34 résztvevős EEG-tanulmány 20 mizofóniást és egy kontrollcsoportot vizsgált arra, hogy reagál az agyuk egy meghatározott ingerre. A kutatók egyenletes hangzású hangingerhez kevertek véletlenszerűen egy váratlan zajt, miközben EEG-vel mérték az agyi aktivitást. Az eredmények szerint a mizofóniások agyának N1-aktivitása csökkent, ami a hallórendszer speciális neurológiai hiányosságát jelezheti. Azonban nem lehet tudni, hogy ez az elváltozás más neurológiai zavarok esetén is fennáll-e. Az sem világos, hogy ez az elváltozás a megváltozott hallásra, a feldolgozás zavarára vagy a kortikális kontroll zavarára vezethető-e vissza.
2017-ben kutatók először mutatták ki fMRT-adatokkal a mizofónia neurológiai alapjait. A legfontosabb eredmények szerint a funkcionális vizsgálat erősebb hálózatot mutatott ki a ventromediális prefrontális kéregben, illetve az elülső inzuláris kéreg aktiválódását jelezte. A prefrontális kéreg végzi az érzékszervi információ feldolgozását, másrészt aktivál más agyterületeket is, például az emlékek feldolgozását és az amigdalát, ami az érzelmi feldolgozásért felelős. Az inzuláris kéreg veszi észre a kiugrásokat, és részt vesz az érzékszervi információk, illetve az érzelmek feldolgozásában.
Tünetek 2014-ben jellemezték mind a lehetséges reakciókat, mind a kiváltó zajokat. A megfigyelt reakciók lehetnek érzelmiek, mind ingerlékenység, idegesség, frusztráció, aggodalom és félelem; konatív reakciók, mint a sírás és a menekülés; és pszichofiziológiai reakciók, mint fájdalom, rosszullét, stressz, figyelemzavar. A zajok listája hosszú, de úgy néz ki, hogy minden zaj szerepel rajta. Faktoranalízissel egy sor osztályt, illetve reakciót mutattak ki. A következő osztályok adódtak: étkezési hangok, repetitív gépelés, zörgés, nazális zajok, lélegzési zajok, beszédhangok, környezeti zajok.
A kiváltható reakciók közé tartozik az extrém félelem és az elkerülő viselkedés, ami szociális izolációhoz vezethet, például az érintett még saját családjával sem tud együtt enni. Néhányan kényszeresen megismétlik a látottakat vagy hallottakat.
A kutatásban fontos szerephez jut a szenzoros reakció és a mizofóniás reakció megkülönböztetése. Többnyire abból indulnak ki, hogy más érzékletek is hozzájárulnak. Kérdéses, hogyan. Megmutatták, hogy a látásnak (láb- és testmozgások észlelése) és a tapintásnak (textúrák) is van szerepe. Nem ismert, hogy ezek egyedül vagy csak a hanggal együtt is kiválthatnak-e mizofóniás reakciót. Ezzel szemben a hanginformáció által kiváltott mizofóniás reakció bizonyított. 2013-ban arról tudósítottak, hogy nem a látottak, hanem a hallottak váltották ki. Felismerése Kritériumok A mizofóniára nincsenek standardizált diagnosztikai kritériumok, mivel nem szerepel sem az ICD-10-ben, sem a DSM-5-ben. A tudományban azonban kutatási kritériumok javasoltak, melyek irányadó keretet alkotnak a további kutatás számára.