Az ezerjófű (Centaurium) a tárnicsfélék (Gentianaceae) családjába tartozó növénynemzetség, melybe 20 növényfajt sorolnak. Az ezerjófüvek egy- vagy kétéves, illetve évelő lágy szárú növények, portokjaik spirális csavarodásúak. Elsősorban a Mediterráneum térségében élnek.

Magyarországon három fajuk honos: a kis ezerjófű (C. erythraea), a lápi ezerjófű(C. uliginosum vagy C. littorale ssp. uliginosum) és a csinos ezerjófű (C. pulchellum). Habár mindhárom gyógynövény, közülük mégis a kis ezerjófű az, amelyiket Magyarországon gyógynövényként elsősorban felhasználnak, mivel a három közül ez a leggyakoribb – ezt a fajt is nevezik egyszerűen ezerjófűnek. Ennek megfelelően a Centaurii herba tulajdonképpen a kis ezerjófű drogját jelenti.

Elnevezése A latin Centaurium nevet egyesek szerint egy Khiron nevű kentaurtól kapta, aki fölfedezte a növény gyógyító hatását, mások szerint a centum és az aureum szavak összevonásából származik, amely arra vonatkozik, hogy igen becses, 100 aranyat érő fű.

Rendszertani helyzete 2004 előtt a nemzetségbe mintegy 50 növényfajt soroltak, melyek Európa, Ázsia, Amerika, Ausztrália és Óceánia területén élnek, azonban ekkor a nemzetség még polifiletikus csoportnak számított. 2004-ben rendezték ezt a helyzetet, a polifiletikus nemzetséget négy monofiletikus csoportra bontották: a közel 50 fajból mindössze 20 faj maradt a monofiletikus ezerjófű (Centaurium) nemzetségben, a többi faj pedig átkerült a szintén monofiletikus Gyrandra, Schenkia és Zeltnera nemzetségekbe.

Fajok A 2004-es rendszertani rendezés után az alábbi fajok tartoznak az ezerjófű (Centaurium) nemzetségbe: Centaurium barrelieri (Duf.) F. Q. & Rothm. Centaurium bianoris (Sennen) Sennen Centaurium calycosum (Buckley) Fernald Centaurium capense Broome Centaurium centaurioides (Roxb.) Rolla Rao & Hemadri Centaurium chloodes (Brot.) Samp. Centaurium davyi (Jeps.) Abrams Centaurium erythraea Rafn – kis ezerjófű Centaurium exaltatum (Griseb.) W. Wight ex Piper Centaurium favargeri Zeltner Centaurium gypsicola (Boiss. & Reut.) Ronniger Centaurium littorale (D. Turner) Gilmour – tengerparti ezerjófű Ebben a rendszertani felfogásban a lápi ezerjófű (itt: C. littorale subsp. uliginosum) a tengerparti ezerjófű egyik alfaja Centaurium mairei Zeltner Centaurium majus (Hoffmgg. & Link) Ronniger Centaurium malzacianum Maire Centaurium maritimum (L.) Fritch Centaurium pulchellum (Sw.) Druce – csinos ezerjófű Centaurium quadrifolium (L.) Centaurium scilloides (L. fil.) Samp. Centaurium serpentinicola A. Carlström Centaurium somedanum Lainz Centaurium suffruticosum (Griseb.) Ronniger Centaurium tenuiflorum (Hoffmgg. & Link) Fritsch Centaurium turcicum (Velen.) Ronnige

Jegyzetek

Források

Kategória:Növénynemzetségek Kategória:Tárnicsfélék