Eusebio Sacristán Mena (La Seca, 1964. április 13. –) spanyol válogatott labdarúgó, edző.
Pályafutása Klubcsapatban La Secában született, Kasztília és Leónban. Pályafutását is szülőhelyén, a Real Valladolidban kezdte, ahol először a B csapatban, majd 1983 és 1987 között az első csapatban játszott. Az 1987–88-as szezonban az Atlético Madrid játékosa volt. 1988-ban a FC Barcelona szerződtette és pályafutása legsikeresebb időszakát töltötte a katalán klubnál. 1988 és 1995 között négy bajnoki címet, egy spanyol kupát és három spanyol szuperkupát nyert. 1989-ben a kupagyőztesek Európa-kupáját, 1992-ben pedig és a bajnokcsapatok Európa kupáját is sikerült elhódítania csapatával. 1995 és 1997 között a Celta Vigo csapatában játszott, majd visszatért a Real Valladolidhoz. 2002-ben, 38 évesen vonult vissza az aktív játéktól.
A válogatottban 1986 és 1992 között 15 alkalommal szerepelt a spanyol válogatottban. Egy Gijónban rendezett Görögország elleni barátságos mérkőzés alkalmával mutatkozott be 1986. szeptember 24-én. Részt vett az 1988-as Európa-bajnokságon.
Edzőként Miután befejezte a pályafutását, edzőként kezdett el dolgozni. A Valladolidnál 6–12 éves gyerekeket edzett. 2003 és 2008 között a Barcelonánál Frank Rijkaard segítője volt. 2009 márciusában kinevezték korábbi csapata, a Celta Vigo élére, mely ekkor a másodosztályban szerepelt. A következő szezonban nem sikerült feljuttatnia a Celtát az első osztályba és 2010 júniusában távozott. 2011-ben a Barcelona B csapatánál vállalt munkát, miután a korábbi edző Luis Enrique távozott és az AS Roma vezetőedzője lett. 2015-ig edzette a Barcelona második számú csapatát, legjobb eredménye egy harmadik helyezés volt.
2015. november 19-én a Real Sociedad vezetőedzői posztjára nevezték ki, ahol a skót David Moyest váltotta. 2018. június 7-én a Girona FC vezetőedzője lett. 2019 májusában elbocsátották a klubtól, miután az kiesett az élvonalból.
Sikerei, díjai Játékosként Real Valladolid Spanyol ligakupa (1): 1984 FC Barcelona Spanyol bajnok (4): 1990–91, 1991–92, 1992–93, 1993–94 Spanyol kupa (1): 1989–90 Spanyol szuperkupa (3): 1991, 1992, 1994 Kupagyőztesek Európa-kupája (1): 1988–89 Bajnokcsapatok Európa-kupája (1): 1991–92 UEFA-szuperkupa (1): 1992 Spanyolország U21-es Európa-bajnok (1): 1986
Jegyzetek
Külső hivatkozások
Kategória:1964-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Spanyol labdarúgóedzők Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Real Valladolid labdarúgói Kategória:Az Atlético Madrid labdarúgói Kategória:A Barcelona labdarúgói Kategória:A Celta Vigo labdarúgói Kategória:Az 1988-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Spanyol bajnok labdarúgók Kategória:KEK-győztes labdarúgók Kategória:BEK-győztes labdarúgók Kategória:Európai Szuperkupa-győztes labdarúgók