Szántói Homonnay Tivadar (Kalocsa, 1888. május 3. – Budapest, 1964. június 29.Gyászjelentése) magyar keresztényszocialista politikus, Budapest főpolgármestere.
Életpályája Kolozsváron és Budapesten végezte el jogi tanulmányait. Külföldi tanulmányútja után vasúti tisztviselő volt. 1906–1919 között a MÁV munkatársa, 1919–1921 között fogalmazója, 1921–1922 között segédtitkára, majd 1922-ben titkára volt. 1911-ben doktorált.
A Tanácsköztársaság idején (1919) részt vett az ellenforradalmi mozgalomban. 1919-ben a Keresztény Szocialista Vasutasok Országos Egyesületének alapító elnöke volt. 1919-ben a Keresztény Szociális Gazdasági Párt tagja volt. 1919–1922 között a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja taga volt. 1920–1942 között a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja volt. 1920–1926 között nemzetgyűlési, 1927–1942 között országgyűlési képviselő volt.
Az első nemzetgyűlésen a botbüntetés bevezetéséről szóló törvényjavaslat előadója volt. 1923–1925 között az Országos Keresztényszocialista Párt tagja volt. 1924-ben kormányfőtanácsossá nevezték ki. 1925–1937 között a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt tagja volt. 1937–1939 között az Egyesült Keresztény Párt tagja volt. 1939–1944 között a Magyar Élet Pártja tagja volt. A fővárosi Keresztény Községi Párt (Wolff-párt) egyik vezetője volt. 1942–1944 között – Magyarország német megszállásáig – Budapest főpolgármestere volt.
1951-ben vagyonától megfosztották, Budapestről kitelepítették.
Több éven át a Magyar Úszó Szövetség elnöke volt. Sírja a Farkasréti temetőben található (2-3-169).Budapesti Negyed 40-41-42. (2003/2-2003/4)A Farkasréti Temető 3. - Budapesti Negyed 42. (2003. tél).
Családja Latin nyelvű születési anyakönyvi bejegyzése szerint Homonnay Theodorus Ernestus néven született 1888. május 3-án, Homonnay Nándor (a bejegyzés szerint Homonnay Ferdinandus) és Dőry Clarissa de Jobaháza [születési nevén Dőry Maria Clara Philippina Carolina] fiaként; keresztelése 1888. május 7-én zajlott.Keresztelése 139. sorszám alatt bejegyezve a kalocsai római katolikus egyházközség 1888. évi születési anyakönyvébe; online hozzáférés: 2025. január 13.Familysearch.org
1913. július 17-én, Budapesten kötött házasságot Lehotzky Irénnel. Három gyermekük született: László, Farkas és Mária.
1964. június 30-án hunyt el Budapesten, a VIII. kerület, Szentkirályi utca 46. szám alatt (vagyis a mai Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Hematológiai Klinika épületében), mint ny. főpolgármester, IX. kerület, Üllői út 59. szám alatti lakos, keringési elégtelenség következtében. A bejegyzésben édesanyja neve tévesen Dőry Krisztinaként szerepel.Halálesete bejegyezve a Bp. VIII. ker. állami halotti akv. 1670/1964. folyószám alatt. Hozzáférés: 2025. január 13.
Művei Beszéde a kötelező betegségi és baleseti biztosításról (Budapest, 1927)
Díjai II. osztályú magyar érdemkereszt (1929)
Jegyzetek
Források
Nemzeti Örökség Intézete Magyar katolikus lexikon https://mtda.hu/ADATBANK/MAGYAR%20POLITIKAI%20LEXIKON/MPL_1_H.pdf Országgyűlési almanach 1920-1922 Országgyűlési almanach 1922-1926 Országgyűlési almanach 1927-1931 Országgyűlési almanach 1931-1935 Országgyűlési almanach 1935-1939 Országgyűlési almanach 1939-1944
További információk
Ki-kicsoda? Kortársak lexikona. [Budapest.], Béta Irodalmi Rt., . Keresztény magyar közéleti almanach I-II. [3. kötet: Erdély. 4. kötet: Délvidék.]. Felelős szerkesztő és kiadó: Hortobágyi Jenő. Budapest, 1940. Vajay Szabolcs: A Máltai Rend magyar lovagjai 1530-2000. Budapest, Mikes Kiadó Kft., 2000. Magyar politikai és közigazgatási compass (1919-1939). Szerkesztette: Madarász Elemér. [Budapest], Magyar Politikai és Közigazgatási Compass Kiadóváll., .
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogú város adattára. Szerkesztette: Csatár István, dr. Hovhannesian Eghia és Oláh György. Budapest, 1939. Kultúra Könyvnyomdai Műintézet
Az új városháza. A főváros főtisztviselőinek és a törvényhatósági bizottság tagjainak életrajza, a főváros hivatalainak, intézményeinek és üzemeinek ismertetése. Az 1931-37. évi törvényhatóság. Szerkesztette: Weichert Béla. Budapest, 1931.
Kategória:1888-ban született személyek Kategória:1964-ben elhunyt személyek Kategória:Magyarországi politikusok Kategória:Budapest főpolgármesterei Kategória:Országgyűlési képviselők (1920–1922) Kategória:Országgyűlési képviselők (1922–1926) Kategória:Országgyűlési képviselők (1926–1931) Kategória:Országgyűlési képviselők (1931–1935) Kategória:Országgyűlési képviselők (1935–1939) Kategória:Országgyűlési képviselők (1939–1944) Kategória:KNEP-tagok Kategória:Országos Keresztényszocialista Párt (Csehszlovákia)-tagok Kategória:KGSZP-tagok Kategória:EKP-tagok Kategória:MÉP-tagok Kategória:Magyar sporttisztviselők Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:A Rákosi-kor kitelepítettjei Kategória:Kalocsaiak