Móker Zsuzsanna (Budapest, 1946. november 8. –) porcelántervező iparművész, aki 1974 és 1989 között – 15 éven át – a pécsi Zsolnay porcelángyár porcelántervezője volt.

Életpályája Budapesten született polgári családban, hárman voltak testvérek, közülük ő a legidősebb. (Két öccse közül Móker István a zene területén volt tehetséges, több zenekara is volt, Móker József pedig – aki bátyja egyik zenekarában is dobolt – szerszámkészítő, gyártástechnológus volt, majd a BASF solymári poliuretán üzemének vezetője lett.)

Szülei, felmenői Apai nagyapja detektív főfelügyelő volt Budapesten, édesapja, Móker József finommechanikai műszerészként dolgozott a Gamma Gépgyárban, de korábban részt vett a második világháborúban a Don-kanyarban (Magyar 2. hadsereg) zajló ütközetben, ahol az egyik tank híradósa-rádiósa volt. A tankot kilőtték, ő sebesültként Kijevbe került, felgyógyulása után gyalog tért haza Budapestre. A háborúban naplót vezetett, amely ma már a budapesti Hadtörténeti Múzeum gyűjteményében található. Apai ági unokatestvére Muray Róbert festőművész. Édesanyja, Nagyváthy Julianna női szabóként dolgozott, de eredetileg szobrásznak készült. A második világháború kitörése előtt egy budapesti ruhaszalonban előkelő hölgyeknek tervezett és készített ruhákat nagy precizitással és tervezői tehetséggel, ami miatt főnöknője Párizsba szerette volna kivinni őt, de a világháború kitörése ezt meghiúsította. Anyai nagyapja, Nagyváthy Imre műbútorasztalosként, fa (fogaskerék) mintakészítőként dolgozott a Ganz–MÁVAG Mozdony-, Vagon- és Gépgyárban és mellette a MÁV Szimfonikus Zenekarában csellózott, de felmenői „kutyabőrös” nemesek voltak. Anyai nagyanyja, Katona Julianna Katona József, a Bánk bán szerzőjének távoli rokona volt.

Iskolái Budapesten a Szent Margit Gimnáziumban (akkori nevén Kaffka Margit Gimnáziumban) érettségizett, majd 1969–1974-ig a Magyar Iparművészeti Főiskola porcelántervező szakán tanult, ahol megismerkedett későbbi férjével, Jegenyés János üvegtervező iparművésszel is.

Gyári tervezői munkássága 1974-től 1989-ig a pécsi Zsolnay porcelángyár porcelántervezőjeként dolgozott. Ez idő alatt tervezett porcelán étkészleteket gyári sorozatgyártásra, de épületkerámiákat, köztéri ivókutakat, virágtartókat is.

Ő tervezte meg a közkedvelt ún. „pöttyös bögre” alapformáját, amit nagy mennyiségben gyártottak különféle dekorokkal/matricákkal háztartási és vendéglátóipari felhasználásra. Az ő saját tervezésű dekorterveit nem részesítették előnyben, azokból csak mintadarabok készültek és maradtak fenn.

Gyári tervezőként mindvégig elsődleges szempont volt számára a forma és a funkció összhangja.

A visszafogott, egyszerű és jól körülhatárolható formák jellemzik.

Kerámiaszimpóziumokon való részvétele Több külföldi és hazai nemzetközi kerámiaművészeti szimpózium résztvevője volt.

1984-ben részt vett a Kunštátban (Csehország) és Dzintariban (Lettország) rendezett nemzetközi kerámiaszimpóziumokon, ahol szakmai ismereteit és kapcsolatait is bővíthette.

Magyarországon kezdetben elsősorban a Siklósi Kerámiaművészeti Alkotótelepen folytatott munkája volt meghatározó (1976, 1977, 1984, 1986, 1987 és 1988), később a kecskeméti és hódmezővásárhelyi nemzetközi kerámiaszimpóziumokon is részt vett.

Egyéni tervezői és művészeti munkássága 1989-től szabadúszóként saját műhelyében dolgozott, egyedi megrendelésekre készített különböző beltéri és kültéri kerámiákat – oszlopfőket, oszlopburkolatokat, cégért, egyedi cserépkályhákat és porcelán építészeti elemeket egyaránt.

A megrendelésre készített munkáin kívül egyedi, autonóm kerámia- és porcelántárgyakat is alkotott – elsősorban vázákat, porcelán világító plasztikákat, reliefeket, teáscsészéket, tálalóedényeket, de kisebb medálokat, kitűzőket is.

Magánélete 1974-ben Pécsre költözött és házasságot kötött Jegenyés János üvegtervező iparművésszel.

Három gyermekük született: Jegenyés Diána (Pécs, 1975. február 9.), aki szobrász szakon végzett a Pécsi Egyetem Művészeti Karán, Jegenyés Jusztina (Pécs, 1977. július 27.), aki üvegtervező iparművészként diplomázott Budapesten a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, valamint Jegenyés Martina (1979. május 19.), aki a Pécsi Egyetem Pollack Mihály műszaki karán építész képzésben vett részt és 2010 óta belsőépítészeti tervezéssel foglalkozik.

Két fiúunokája van.

Díjai, elismerései

1974: I. Országos Kerámia Kiállítás, Pécs, építészeti kategória, I. díj 1977: Kerámia a kertben, Siklós, Baranya Megyei Tanács díja 1982: Baranya Megyei Tárlat, Pécs, különdíj 1988: Országos terítéskultúra pályázat, Budapest, II. díj

Kiállításokon való részvétele Egyéni kiállítások:

1976 • Pataky I. Művelődési Ház, Budapest 1985 • Munkásművelődési Központ, Paks 1986 • Művelődési Ház, Komló • Ifjúsági Ház, Pécs • Művelődési Ház, Mohács 1987 • Művelődési Ház, Nagyatád 1991 • Kisgaléria, Pécs 1994 • Táltos Klub 1996 • Pécsi Galéria, Pécs Válogatott csoportos kiállítások:

1974 • I. Országos Kerámia Kiállítás, Pécs 1975, 1978, 1980, 1982, 1984, 1986, 1988, 1994, 1996, 1998 • Országos Kerámia Biennálé, Pécs 1976, 1977, 1984, 1986, 1987, 1997 • Kerámia Szimpozion Kiállítása, Siklós 1977, 79 • Formatervezési Biennálé, Valencia 1978 • Teríték, Józsefvárosi Galéria, Budapest 1979 • Művészet a kerámiaiparban, FIM Stúdió 1980 • A kéz intelligenciája, Műcsarnok, Budapest 1984 • Nemzetközi Mini Kerámia Triennálé, Zágráb 1984-1985 • Nemzetközi Kerámia Verseny, Faenza 1985 • Magyarországi szimpozionok eredményei, Műcsarnok, Budapest 1986, 1987, 1988 • Nemzetközi Kerámia Verseny, Gualdo Tadino 1987 • Terítéskultúra, Duna Galéria, Budapest 1988 • Országos Formatervezési Triennálé, Megyei Művelődési Központ, Kecskemét • Nemzetközi Kerámia Szimpozion kiállítása, Karlovy Vary 1996 • Sótartó, Kisgaléria, Pécs 1998 • Szolgáló tárgyaink, Iparművészeti Múzeum, Budapest

Köztéri művei

fagyálló virágtartók (kerámia térrácsok, 1981, Barcs) plasztika (pirogránit, 1982, Pécs, Nevelési Központ) virágtartók (kerámia, 1983, Balatonfüred, Paksi Atomerőmű Üdülője) virágtartók (kerámia, 1984, Pécs, Gyermekház) feliratok, burkolatok, betétlapok (porcelán, 1989, Pécs, Zsolnay Patika) díszkút (mázas pirogránit, 1990, Mohács) oszlopfők (kerámia, 1991, Pécs, FEMA Bevásárló Központ) homlokzati gömbjel (kerámia, 1993, Pécs, Opel Szerviz)

Művek közgyűjteményekben

Iparművészeti Múzeum, Budapest Iparművészeti Múzeum, Prága Janus Pannonius Múzeum, Pécs Kerámia Alkotótelep Gyűjtemény, Siklós Nemzetközi Kerámia Gyűjtemény, Bechyne Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár Szimpozion Gyűjtemény, Dzintari

Irodalom

Koczogh Á.: Kerámia, porcelán, üveg, Budapest, 1975 World Ceramics at Faenza, Ceramics Monthly, 1984/12. Rideg G.: Sómázas szimpozion, Siklós '86, Művészet, 1987/4.

Az adatok az Enciklopédia Kiadó által kiadott Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III. köteteinek digitális változatából származnak. A kötetek tartalmát nem frissítjük, csak közreadjuk.

Jegyzetek

További információk https://gyujtemeny.imm.hu/kereses/alkoto/moker-zsuzsanna/12

Kategória:Magyar iparművészek Kategória:1946-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar nők Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar keramikusok