John William Aldridge (Liverpool, 1958. szeptember 18. –) ír válogatott labdarúgó.
Pályafutása Klubcsapatban Liverpoolban született. Pályafutását a walesi Newport Countyban kezdte, ahol 1979 és 1984 között játszott. 1984-ben az Oxford United szerződtette, melynek tagjaként 1985-ben a másodosztályt megnyerve feljutott az első osztályba, 1986-ban pedig megnyerte a ligakupát. 1987-ben a Liverpoolhoz igazolt, ahol első idényében bajnoki címet és szuperkupagyőzelmet szerzett, 1989-ben FA-kupát és egy újabb szuperkupát nyert. 1989-ben Spanyolországba igazolt a Real Sociedad csapatához, ahol két szezont töltött. 1991 és 1998 között a Tranmere Rovers játékosa és játékosedzője volt.
A válogatottban Nagymamája révén lehetősége adódott, hogy az ír válogatottat képviselje. Egy Wales elleni barátságos alkalmával mutatkozott be 1986. március 26-án. 1986 és 1996 között 69 alkalommal szerepelt az ír válogatottban és 19 gólt szerzett. Részt vett az 1988-as Európa-bajnokságon, illetve az 1990-es és az 1994-es világbajnokságon. Utóbbin a Mexikó ellen 2–1-re elveszített csoportmérkőzésen Aldridge szerezte az írek gólját.
Sikerei, díjai Oxford United Angol másodosztályú bajnok (1): 1984–85 Angol harmadosztályú bajnok (1): 1983–84 Angol ligakupa (2): 1985–86 Liverpool Angol bajnok (1): 1987–88 Angol kupa (2): 1988–89 Angol szuperkupa (2): 1988, 1989 Egyéni Az Angol másodosztályú bajnokság gólkirálya (1): 1984–85 Az Angol bajnokság gólkirálya (1): 1987–88
Jegyzetek
Források
Kategória:1958-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Liverpooliak Kategória:Angol labdarúgók Kategória:Ír labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Newport County labdarúgói Kategória:Az Oxford United labdarúgói Kategória:A Liverpool FC labdarúgói Kategória:A Real Sociedad labdarúgói Kategória:A Tranmere Rovers labdarúgói Kategória:Az 1988-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Az 1990-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Az 1994-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Angol bajnok labdarúgók Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók