Khadija Monifa Shaw (Spanish Town, 1997. január 31. –) jamaicai női labdarúgó. Az angol Manchester City és a jamaicai válogatott támadója.
Pályafutása Lakóhelyén testvéreivel játszott gyermekkorában, tehetsége révén pedig hamar hírnévre tett szert környezetében. A Jamaicai labdarúgó-szövetség is értesült képességeiről és 12 évesen egy serdülő edzőtáborban bizonyíthatta rátermettségét. Sikeres szereplésének köszönhetően már az utánpótlás válogatottakban találta magát és 14 évesen már az U20-as tizeneggyel is pályára léphetett.
Klubcsapatokban EFSC Titans A főiskola befejezése után ösztöndíjjal került a Eastern Florida State College cocoai campuszára 2014-ben. Tanulmányai mellett intézménye csapatában is helyt állt és 24 találatot jegyzett 21 mérkőzésen az EFSC Titans színeiben két szezonja alatt.
Tennessee Volunteers 2017-ben a Tennessee-i Egyetem kommunikációs szakán folytatta és remekelt a Volunteers-nél 35 meccsen 27 góljával mindemellett a Délkeleti Konferencia az Év támadója díjjal tüntette ki. Eredményes szezonja végeztével azonban nem vett részt az NWSL draftján, úgy döntött más kihívások után néz.
Florida Krush Egy találkozón egy gólt szerzett a Krush együttesében a WPSL bajnokságában.
Bordeaux Első profi szerződését 2019. június 7-én írta alá a francia Girondins Bordeaux gárdájához. Augusztus 24-én a FC Fleury ellen két góllal mutatkozott be új csapatában, majd két héttel később a Dijon ellen megismételte teljesítményét. Az idény végén pedig 15 mérkőzésen 10 gólt ért el. Következő évében bajnoki bronzérmet szerzett és a liga legeredményesebb játékosaként 22 találattal végzett a góllövőlista élén.
Manchester City 2021. június 17-én hároméves szerződést írt alá a Manchester City csapatához.
A válogatottban Az utánpótlás csapatoknál elért sikerek után 2015. augusztus 23-án két góllal debütált a Dominikai Köztársaság elleni olimpiai selejtezőn, az októberben rendezett bronzéremmel végződött Aranykupán háromszor volt eredményes. Részt vett országa első világbajnokságán, azonban nem sikerült betalálnia ellenfeleinek.
Magánélete Spanish Townban született tizenhárom gyermekes családban. Édesapja cipész, édesanyja baromfitenyésztő. Gyermekként négy testvérét – hárman a környék bandái közötti ellenségeskedések áldozatai lettek – és két unokatestvérét is elveszítette. 2018-ban a Guardian az Év labdarúgójává választotta.
Sikerei Klubcsapatokban Francia bajnoki bronzérmes (1): Bordeaux (1): 2020–21
Egyéni Francia gólkirálynő (1): 2020–21 (22 gól)
A válogatottban
Aranykupa bronzérmes (1): 2018
Statisztikái Klubcsapatokban 2021. június 5-ével bezárólag KlubSzezonBajnokságKupaNemzetköziÖssz.Mérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólEFSC Titans2015–2016212400002124Összesen212400002124Tennessee Volunteers2017–2018352700003527Összesen352700003527Florida Krush201811000011Összesen11000011Bordeaux2019–201510000015102020–21202212002124Összesen353212003634Manchester City2021–2200000000Összesen00000000Karrier összesen928412009386
A válogatottban 2024. december 3-áig bezárólag színeiben szerzett góljai Gól Dátum Helyszín Ellenfél Találat Eredmény Esemény Forrás1 2015. augusztus 23. Estadio Panamericano, San Cristóbal, Dominikai Köztársaság 1–0 6–0 Olimpiai selejtező2 3–0 3 2015. augusztus 25. 3–0 12–04 2018. május 9. Stade Sylvio Cator, Port-au-Prince, Haiti 1–0 13–0 2018-as Aranykupa selejtező5 4–06 5–07 7–08 9–09 11–010 2018. május 11. 3–0 3–011 2018. május 13. 2–2 2–212 2018. július 19. Estadio Moderno Julio Torres, Barranquilla, Kolumbia 1–0 1–2 2018-as Közép-amerikai és karib-szigeteki játékok13 2018. július 21. 1–0 1–214 2018. augusztus 25. Függetlenségi Park, Kingston, Jamaica 3–0 9–0 2018-as Aranykupa selejtező15 5–016 6–017 2018. augusztus 27. 3–0 4–018 2018. augusztus 31. 2–1 4–119 3–120 2018. szeptember 2. 2–0 6–121 5–022 2018. október 8. H-E-B Park, Edinburg, Egyesült Államok 1–0 1–0 2018-as női CONCACAF-aranykupa23 2018. október 11. 9–024 2018. október 17. Toyota Stadion, Frisco, Egyesült Államok 2–225 2019. március 3. Montego Bay Sports Complex, Montego Bay, Jamaica 1–1 3–2 Barátságos mérkőzés26 2–127 2019. április 7. Moses Mabhida Stadion, Durban, Dél-afrikai Köztársaság 1–1 1–128 2019. május 19. Függetlenségi Park, Kingston, Jamaica 1–0 3–129 2–030 2019. május 28. Hampden Park, Glasgow, Skócia 1–0 2–331 2–232 2019. október 4. Függetlenségi Park, Kingston, Jamaica 7–0 7–0 Olimpiai selejtező33 2019. október 6. 1–0 11–034 3–035 6–036 2019. október 8. 1–0 7–037 3–038 4–039 5–040 7–041 2020. február 4. H-E-B Park, Edinburg, Egyesült Államok 1–0 7–042 4–0432022. február 17.Függetlenségi Park, Kingston, Jamaica 3–04–02022-es Aranykupa selejtező444–0452022. február 20.Kirani James Stadion, St. George’s, Grenada3–06–1466–1472022. április 9.Truman Bodden Sports Complex, George Town, Kajmán-szigetek6–09–0487–0498–0502022. április 12.Sabina Park, Kingston, Jamaica4–15–1515–1522022. július 4.Estadio Universitario, San Nicolás de los Garza, Mexikó1–01–0532022. július 11.Estadio BBVA Bancomer, Guadalupe, Mexikó2–04–0543–0552022. november 13.Függetlenségi Park, Kingston, Jamaica1–21–2Barátságos mérkőzés562024. december 3.Montego Bay Sports Complex, Montego Bay, Jamaica2–03–0573–0
Jegyzetek
Források
Kategória:Élő személyek Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Jamaicai női labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A 2019-es női világbajnokság labdarúgói Kategória:A Bordeaux női labdarúgói Kategória:A Manchester City női labdarúgói Kategória:A 2023-as női világbajnokság labdarúgói