Marcus Andreas Danielson (Eskilstuna, 1989. április 8. –) svéd válogatott labdarúgó. Unokatestvére David Fällman az Aalesunds játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban A Skogstorps korosztályos csapataiban nevelkedett, majd a felnőttek között az Eskilstuna csapatába bizonyíthatott először, majd 2007-ben szerződtette a Helsingborgs. 2009. július 27-én távozott a Västerås csapatába, miután nem tudott az első csapat tagjává válni. 2010-ben megnyerték a harmadosztályt, majd a következő idénybe kiestek. 2012. február 8-án a GIF Sundsvall szerződtette, amely az élvonalban szerepelt. Március 31-én mutatkozott be a bajnokságban a Kalmar FF ellen. 2018. február 12-én a Djurgårdens csapatába szerződött. Április 1-jén góllal mutatkozott be az Östersunds elleni bajnoki találkozón. 2018. május 10-én megnyerte csapatával a kupát a Malmö FF ellen.Djurgården cupmästare 2020. február 28-án klubja legdrágább eladott játékosa lett, amikor 50 millió svéd koronáért szerződtette a kínai Talien. Július 26-án góllal debütált a Santung Lüneng ellen.

A válogatottban 2019. október 7-én hívták először be a felnőtt válogatottba a sérült Pontus Jansson helyére a Málta és Spanyolország elleni 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság selejtező mérkőzésekre. Október 12-én Málta ellen be is mutatkozott góllal a 4–0-ra megnyert találkozón. 2020. november 14-én második válogatott gólját is megszerezte Horvátország elleni Nemzetek Ligája találkozón. 2021. május 18-án bekerült a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokságra utazó keretbe. 2022-ben nem jutottak ki a labdarúgó-világbajnokságra és ezt követően bejelentette visszavonulását a válogatottban.

Statisztika A válogatottban 2022. március 29-én frissítve. NemzetÉvMérkőzésGól Svédország2019212020512021101202220Összesen193

Válogatott góljai # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1. 2019. október 12. Nemzeti Stadion, Ta’ Qali, Málta 1–0 4–0 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság selejtező 2. 2020. november 14. Friends Aréna, Solna, Svédország 2–0 2–1 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligája 3. 2021. június 5. Friends Aréna, Solna, Svédország 2–0 3–1 Barátságos mérkőzés

Sikerei, díjai Klub Västerås Ettan Fotboll: 2010

Djurgårdens Allsvenskan: 2019 Svéd kupa: 2017–18

Egyéni Az Allsvenskan legértékesebb játékosa: 2019 Az Allsvenskan legjobb védője: 2019 Allsvenskan – Hónap Játékosa: 2019. július

Jegyzetek

További információk Marcus Danielson adatlapja a Transfermarkt oldalon

Kategória:Svéd labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:1989-ben született személyek Kategória:A GIF Sundsvall labdarúgói Kategória:A Djurgården labdarúgói Kategória:A Helsingborg labdarúgói Kategória:Az Allsvenskan labdarúgói Kategória:A Kínai Szuperliga labdarúgói Kategória:A 2020-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek