A Szőke Tisza (II.) egy 1916–1917-ben épített magyar lapátkerekes gőzhajó, egyes források szerint a legnagyobb magyar folyami személyszállító gőzhajó,Egy halom rozsdás roncs maradt a legnagyobb magyar gőzhajóból amelyet több évtizedes szolgálat után kivontak a forgalomból. Állaga ezt követően folyamatosan romlott, és ugyan többször felmerült teljes elbontásának gondolata, a magyar hajózás emlékeinek megmentését akarók erőfeszítése miatt ez mindeddig nem történt meg.
Története A Szőke Tisza 1916–1917-benA Szőke Tisza gőzhajó története épült a Ganz és Társa-Danubius Villamossági-, Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt. újpesti üzemében két két kéményes, lapátkerekes hajóként. Hossza 77,4 m, szélessége 15,29 m volt. Belsejét fényűzően díszesre építették, amelyről korabeli fényképek tanúskodnak.A Szőke Tisza gőzhajó Eredetileg az akkor uralkodó IV. Károly magyar királyról lett elnevezve. 1919-től Sasra, 1930-ban Szent Imrére keresztelték át Szent Imre magyar herceg halálának 900. évfordulójához közeledve. A második világháború után a Felszabadulás nevet kapta.
1957–1958 felújították, és sétahajóként működött 1976-ig. Ezt követően Budapesten tartották állóhajóként, majd 1978-ban Szegedre vontatták, és ugyanilyen funkcióban működött tovább. 1980-tól egy étterem költözött fel rá, majd az 1980-as évek végétől már egy szórakozóhely üzemelt rajta. Rendszeres karbantartás hiányában a szegedi önkormányzat végül az eladásáról döntött, és (jelképes összegért) a Mahart Tiszayacht Kft. vásárolta meg, majd 2000-ben a tápéi öbölbe vontatta. Ez a vállalat ugyancsak elhanyagolta a karbantartást. A hajó fizikai állapota végül olyan szintre romlott, hogy 2012. február 29-én kettétört, és az alacsony öbölben félig elsüllyedt. Ekkor elbontásáról döntöttek, de ez végül csak – a fémfeldolgozó vállalat csődbemenése miatt – részlegesen tudott megvalósulni: a berendezések, és a hajó felső része szét lett szedve, a hajótörzs a gépekkel azonban továbbra is a vízben maradt.
Kiemelésére többen vállalkoztak volna, azonban nem tudták előre garantálni a hajótest egyben maradását. Évekkel később, 2020 januárjában mégis sikerült kivontatni a hajótestet az öböl melletti szárazföldre, és a hajótest nem tört további darabokra.
Egy 2020 végi nyilatkozat a következőket tartalmazta: „Heizler Tamás, a MA-HARD Vízépítő Kft. ügyvezetője a rádiónak elmondta, hogy eddig 100 milliós nagyságrendben költöttek a gőzös kiemelésére és biztosítására, a hajó rekonstrukciója és kialakítása pedig akár 4 milliárd forintba is kerülhet, attól függően, hogy a leendő befektető mit szeretne belőle kihozni.”
A szárazon álló hajó 2026. augusztus 5-én kigyulladt, a tüzet a helyi tűzoltók eloltották.Képeken: kigyulladt a Szőke Tisza gőzhajó Szegeden, HVG, 2026-08-05Kigyulladt Szeged legendás hajója, a Szőke Tisza (frissítve, fotókkal), Dobai Tamás, Szeged365, 2026. augusztus 5.
Újjáépítés Kreinbacher József, magyar vállalkozó és borász, turisztikai fejlesztései keretében 2023 végén bejelentette, hogy újraépítteti és a Lánchíd pesti hídfőjéhez költözteti a történelmi magyar folyami gőzhajó,rekonstrukcióját. A projektet a Chain Bridge Experience Kft. vezeti, és a Kisfaludy Turisztikai Program keretében az állam 5 milliárd forinttal támogatja. A megépítendő, mintegy 80 méter hosszú múzeum- és rendezvényhajó nem szállodahajóként funkcionál majd, hanem interaktív látványosságként, rendezvényeinek helyszíneként üzemel. A teljes beruházás – beleértve a környezetrendezést és infrastruktúra‑fejlesztést – a tervek szerint 10–12 milliárd forintba kerülhet, és a hajó Komárnóban (Révkomárom), helyi hajógyárban készül majd. A cél az, hogy Budapest és Magyarország a turizmus élvonalába kerüljön az élményszervezés terén is.
Érdekességek jobbra|bélyegkép|200px|A Szőke Tisza I.
1918-ban megépült a hajó méretben, kialakításban azonos párja, amelyet IV. Károly feleségéről, Bourbon–parmai Zitáról Zitának neveztek el. 1950-ben Szent Istvánná keresztelték át. 1965-ben leselejtezték, és szétvágták. Létezett egy másik Szőke Tisza nevű hajó is (gyakran „Szőke Tisza I.”). Ezt 1918-ban gyártották, és 1960-ban vonták ki a forgalomból. Szegeden állomásították, de 1978-ban elsodorta a Tisza. A Szegedi Partfürdőn futott szárazra, és 1979-ben itt is vágták szét. Ezt követően szállították oda a közismert Szőke Tiszát („Szőke Tisza II.”), amely nevét is a másik hajóról kapta.
Jegyzetek
Források https://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/szivszorito-latvany-a-partra-emelt-szoke-tisza-236698 https://szegedma.hu/2020/11/akar-milliardokba-is-kerulhet-a-szoke-tisza-helyreallitasa https://szellemvarosok.blog.hu/2015/03/28/a_szoke_tisza_gozhajo https://www.hajoregiszter.hu/hajoadatlap/szoke_tisza_ii_exfelszabadulas_exszent_imre_exsas_exiv_karoly/15 https://hajosnep.hu/Media/Default/hu-HU/tevekenyseg/egyeb/szoke-tisza/szoke-tisza-tortenete.pdf https://www.hajozasert.hu/ https://telex.hu/gazdasag/2023/12/26/kreinbacher-jozsef-ujraepiti-es-a-lanchid-melle-hozza-a-legnagyobb-magyar-gozost
Kategória:Magyar építésű hajók