A Honthy-díj a Budapesti Operettszínház, valamint a magán- és vállalati szféra együttműködésében, Korani Eleni felismerése alapján kezdeményezett elismerés, mely Honthy Hanna életművének velünk élő folytatása előtt tiszteleg.

Szabályozása

A díj adományozásáról (a közönség- és a színházi díj kivételével) az alapítók által felkért független grémium (Honthy-díj-bizottság) dönt, mely a kitüntetés adományozásának útján fontos céljának tartja ösztönözni a magyar nemzeti operett színjátszás hagyományainak Honthy Hanna szellemi örökségéhez méltó folytatását, a nemzeti dalszínház méltóságának reprezentálását, a színházban folyó művészeti munka minél szélesebb körben való bemutatását mind a hazai, mind a nemzetközi nyilvánosság előtt.

A díj megtiszteltetés jellege mellett kötelezettség is a Budapesti Operettszínház művészi hagyományainak további folytatására és a színház nemzeti jellegének kifejezésére. Az alapítók szándékai szerint jelen díj nem vetélytársa az állam által nyújtott kitüntetéseknek, de törekednek arra, hogy az állami döntéshozók figyelmét felhívják érdemes teljesítmények elismerésére.

Az adományozók a kitüntetettek kiválasztása során törekednek arra, hogy a díj súlyában és kommunikációjában legyen egyenlő más, évtizedes múltra visszatekintő szakmai-színházi elismerésekkel, de legyen egyedi is abban a tekintetben, hogy az odaítélő bizottság tagjai minél szélesebb körből kikerülvén a szűkebb szakmai ismérvek mellett a szélesebb  közönség reakciójáról is visszajelzést nyújtsanak.

A díj egyedi példányszámban készülő kisplasztika, amely –  a primadonnára való utalásként –  egy női fejet mintáz. A kisplasztikát Ernst Wastl, a budapesti Ernst Galéria névadó társtulajdonosa tervezte.

A díjat a Honthy-díj-bizottság adja át.

A bizottság tisztségviselői 2021-ben: elnök: Eleni Korani, főtitkár: Molnár Zoltán.

Díjazott kategóriák A Honthy-díj-bizottság minden színházi évad lezárását követően az alábbi kategóriákban művészeti díjakat ítél meg és ad át a Budapesti Operettszínház művészeinek és munkatársainak az évadban végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként:

a. az évad női főszereplője,

b. az évad férfi főszereplője,

c. az évad női karakterszínésznője,

d. az évad férfi karakterszínésze,

e. az évad alkotója.

Egyedi döntés alapján meghirdetésre kerülhet a közönség számára való döntésként:

f. közönségdíj.

A Budapesti Operettszínház döntéshozói számára adományozási lehetőség:

g. back stage és produkció közreműködő elismerése.

Korani Eleni, az Ernst Galéria tulajdonosa, alapító a Honthy-díjról "Büszkék vagyunk arra, hogy a Budapesti Operettszínház Honthy-díjának főtámogatójaként a magyar művészeti élet nélkülözhetetlen elemével, a ma még sokszor hiányzó mecenatúrával, példát mutathatunk. A XX. század első felében a művészetek egymásból inspirálódtak – festők, művészek, költők, zeneszerzők, írók, színészek szoros  baráti és szakmai szálakon keresztül kapcsolódtak egymáshoz. Megannyi festmény, vers, dal született együttműködésükből, barátságukból, amelyek szép példái a közös műhelymunkának. Ez a kapcsolódás és zenés színház iránti szeretet mely elindította bennünk a Honthy-díj támogatásának a gondolatát. Örömmel tölt el minket, hogy kedvenc színpadi műfajainkat, magát a zenés színházat, és értékes művészeit van lehetőségünk támogatni. A Budapesti Operettszínház által képviselt műfajok, a magyar operett, a népszerű, klasszikus musicalek világszínvonalúak, elegancia és minőség jellemzi őket, s a magyar képzőművészet is egyedülálló. Ez a közös többszörös a Operettszínházban és bennünk."

„Olyan szobrot szerettem volna, amelyet rang elismeréseként megkapni. Egy maszkot, amely egy női fejet ábrázol, hiszen az operettek központi figurája mindig a primadonna. A tervezett tárgyat olyan stílusjegyekkel szerettem volna felruházni, amely az 1920-30-as évekbe repítenek vissza bennünket, a világhírű magyar operettek virágkorába. Kedvenc stílusirányzatom az art deco volt segítségemre, hiszen az akkor készült műtárgyak képviselik mindazt, amely számomra maga a művészet. Egy elegáns, modern, de egyben merész, időtlen alkotást szerettem volna megtestesíteni. A maszk néhány vonal tökéletes összhangjából épül fel, így lett egy egyszerű, de karizmatikus műtárgy. A rézből elkészült plasztikát, a férjem Ernst tervezte. A két hónap alatt, rohamléptekben elkészült kvalitásos egyedi műtárgy nagyon sok ember áldozatos munkájával készülhetett el. Örülök, hogy sikerült a Budapesti Operettszínházzal közös értéket teremtenünk. Az Ernst Galéria és személyes filozófiánk szerint is, a művészet kell, hogy mindannyiunkhoz szóljon. Én ezt találtam meg az operettek és a musicalek világában, és ezt képviseljük azokkal a festményekkel és tárgyakkal, melyek nálunk a galériában láthatók.” – mondta Korani Eleni.

Díjazottak

2017/2018-as évad KategóriaDíjazottakSzerepaz évad női főszereplőjeGubik Petraa Notre Dame-i toronyőrben és a Dorian Grayben nyújtott alakításáértaz évad férfi főszereplőjeHomonnay Zsolta Macskadémon és a Dorian Gray című előadásokban nyújtott alakításáértaz évad női karakterszínésznőjeSzendy Szilvia Luxemburg grófja című előadásban, Juliette szerepében nyújtott alakításáértaz évad férfi karakterszínészePeller Károlya Kékszakáll című előadásban, Popolani szerepében nyújtott alakításáértaz évad alkotójaDuda Évaa Notre Dame-i toronyőr című előadás koreográfiájáértközönségdíjVeréb Tamása Notre Dame-i toronyőrben nyújtott alakításáértback stageMátrai Boriművészeti titkáraz évad közreműködőjeRikker Máriaénekes

2018/2019-es évad KategóriaDíjazottakSzerepaz évad női főszereplőjeFischl Mónikaa Maya című előadás címszerepében nyújtott alakításáértaz évad férfi főszereplőjeDolhai Attila és Kocsis Dénesaz István, a király című előadásban Koppány, illetve István, a király szerepében nyújtott alakításaikértaz évad női karakterszínésznőjeNádasdi Veronikaa Semmelweis című operában Mária és a Carousel musical Nettie-jének szerepében nyújtott alakításáértaz évad férfi karakterszínészeBálint Ádáma Carousel című előadásban EnochSnow szerepében nyújtott alakításáértaz évad alkotójaTúri Erzsébeta Pendragon-legenda című előadás díszlet- és jelmezterveiértközönségdíjSándor Pétera Carousel, az István, a király és a Kék madár című előadásokban nyújtott teljesítményéértback stageBori Tamásjátékmesteraz évad közreműködőjeAltsach Gergelybravúros beugrásáért, amellyel megmentette a színház dubaji turnéján a Víg Özvegy-előadást, amelynek főszereplője lebetegedettaz évad zenekari művészeMorzsa Róbert hegedűművész

2021/2022-es évad KategóriaDíjazottakaz évad női főszereplőjeJanza Kataaz évad férfi főszereplőjeSándor Péteraz évad női karakterszínésznőjeSiménfalvy Ágotaaz évad férfi karakterszínészeLaki Péteraz évad alkotójaBalázs Zoltánback stageKirály Anna (főügyelő)

2022/2023-as évad

KategóriaDíjazottakaz évad női főszereplőjeFüredi Nikolettaz évad férfi főszereplőjeSzomor Györgyaz évad női karakterszínésznőjeKalocsai Zsuzsaaz évad férfi karakterszínészeCsuha Lajosaz évad alkotójaSzomor György

2023/2024-es évad

KategóriaDíjazottakaz évad női főszereplőjeDancs Annamariaz évad férfi főszereplőjeDolhai Attilaaz évad női karakterszínésznőjeSzéles Flóraaz évad férfi karakterszínészeErdős Attilaaz évad alkotójaBerzsenyi Krisztinabackstage díjBodor ÁkosPosztumusz díjVadász Zsolt középre|bélyegkép|621x621px|A Honthy-díj. Fotó: Art and Lens Photo A 2019/2020-as évadban a díj a pandémia miatt nem volt kiosztva.

Jegyzetek

Kategória:Magyar színházművészeti díjak