A Magyarságkutató Intézet (MKI) interdiszciplináris kutatásokat végez a magyarság múltjával, történelmével, nyelvével, hagyományaival, kultúrájával és eredetével kapcsolatosan. A szervezet a magyar kormány, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) irányítása alatt kezdte meg működését 2019. január 1-jén.
Nagyrészt áltudományos tevékenységet folytat az intézmény, emiatt több botrány is volt a tevékenysége kerül. Ugyanakkor zajlik értékes és érdemi tudományos munka is a Magyarságkutató Intézetnél: szakmailag széles kör által elismert régészeti publikációkat adtak ki, elsősorban Horváth Ciprián és Gáll Erwin tollából. A komolyan vehető, tudományos megalapozottságú kutatások ugyanakkor kisebbségben vannak az intézetnél.
Áttekintés Első főigazgatója Horváth-Lugossy Gábor volt, aki 2019-tól 2023-ig állt az intézmény élén. Őt Kásler Miklós követte, aki 2023-tól 2025-ig vezette az intézetet. 2025 júniusa óta pedig M. Lezsák Gabriella, áll a Magyarságkutató Intézet élén.
Az intézmény fő céljának tekinti, hogy a tudomány különböző területein született ismereteket, megállapításokat összegezze és azokat tudományos színvonalon értékelje a valószínűség legmagasabb fokán. A Magyarságkutató Intézet kezdeti terveinek megfelelően eredményeinek nagy részét online publikálja web- és közösségi oldalán, a tudományos (vagy annak beállított) előadások, tartalmak videó formátumban is elérhetők, az intézet emellett nyomtatott kiadványokat is megjelentet, amelyek online bárki számára hozzáférhetők.
Az intézet és munkatársai rendszeresen tudományos konferenciák tartásával és kiállítások szervezéssel is foglalkozik.
2022-ben az állam 2,21 milliárd forintot biztosított az intézet működéséhez, aminek több mint harmadát személyes juttatásokra fordították.Túl sokba kerül Kásler Miklós "hobbija" az adófizetőknek (mfror.hu, 2023. október 25.)
A pozsonyi csatát történelemhamisító módon bemutató animációs film 2020 decemberében az akkor Horváth-Lugossy Gábor által vezetett Magyarságkutató Intézet (MKI) bemutatott egy animációs filmet A pozsonyi csata címmel, melyet komoly kritikával illettek a benne a pozsonyi csatával elhangzott kapcsolatban történelemhamisító állítások miatt. Emellett a valaszonline.hu-nak a filmmel foglalkozó cikke rámutat, hogy a film eszközrekonstrukcióban minimum 10, technikai kivitelezésben 15 éves visszalépést jelent az adott korban elvárt színvonalhoz képest. A film tényként kezeli a tudományosan cáfolt szkíta–hun–avar–magyar folytonosságot, a honfoglalást „visszatérésnek” nevezi, emellett csúnya bakik sokasága látható az animációs filmben. Mindez határpontot jelentett az akkor két éve megalakult MKI működésében. A Kásler Miklós miniszter kezdeményezésére létrejött intézmény ezzel a filmmel ugyanis lényegében kivonult a bármennyire is tudományos céllal működő állami intézetek sorából, és helyet foglalt a történelmi fantasy világában.
A 895-ben kezdődött magyar honfoglalás zárópontjának tekinthető a 907-es pozsonyi csata, mely a korai magyar történelem egyik fontos eseménye. A történészek között konszenzus van azzal kapcsolatban, hogy ez a katonai győzelem tette egyértelművé a korabeli Nyugat-Európának Árpádék tartós kárpát-medencei jelenlétét. Még a 950-es években sem indítottak a magyarok ellen fegyveres akciót, amikor pedig már dokumentálhatóan fölényben voltak. Ebből kiindulva készített nagy médiafelhajtással beharangozott animációs filmet a Magyarságkutató Intézet és a Hyperion Interaktív Oktatásfejlesztő. Az 50 perces filmet 2020. december 21-én este mutatták be az állami televízióban. A film azonban nem nevezhető történelmi ismeretterjesztésnek, mivel jócskán túllép az ismert magyar történelmen, 100-150 éves mítoszokat és tévedéseket mutat be tényként, a hiteles tárgyi kultúra megismerésére pedig gyakorlatilag alkalmatlan.
A film a honfoglalás korában és az az követő időszak életmódjának és gazdaságának tárgyalásánál bemutat állatokat és kerteket, például így: Az egyik jelenetben a háttérben norvég vörös lapály marhához hasonló szarvasmarha legelészik, mely fajtát az 1930-as évek óta tartják számon. Az előtérben pedig a jellegzetes házi- vagy hússertés, amely a 19. század óta ismert. Egy másik jelenetben pedig sárgarépa látható, melyet ebben a nemesített formában csak a 17. század óta termesztik. A hússertés és a szarvasmarha többször is feltűnik a film folyamán. A film ugyanilyen nagyvonalúan kezeli szinte az összes keze ügyébe kerülő problémát: hatalmas bakik vehetőek észre a viselet- és fegyverábrázolásoknál, emellett – feltehetően – szándékos összemosások jelennek meg az egyes kultúrák ismertetőjegyei között. A vérszerződést megidéző jelenetnél a nagyszentmiklósi kincs bikafejes ivócsanakja tűnik fel a filmben. Az ötlet nem új: a 19. században Székely Bertalan festőművész is úgy ábrázolta a vérszerződést, mint ahol az ivócsanak foghatta fel a vezérek vérét. Azonban azóta a leletet kutató Bóna István és Bálint Csanád régészprofesszorok bebizonyították, hogy a kincs a 7–8. században készült, tulajdonosai pedig az avarok voltak. Azaz bikafejes edény sem magyar eredetű. Emellett a vérszerződéses jelenetben a táltos jóval korábbi, szkíta jellegű fejéket visel, a vezérek pedig olyan késsel vágják meg a kezüket, amilyen abban a korszakban egészen biztosan nem lehetett náluk.
A filmben 10–20 alkalommal közelről is mutattak egy az Árpád seregéhez sorolt harcost olyan felszerelésben, melynek nyoma sincs a honfoglaló leletanyagban, és korabeli ábrázolásokról sem lehet ismerős. Főbb ismertetőjegyei alapján a rajz a szászánida kataphraktoszról lett mintázva, vagyis az ókori kelet-iráni törzsek nehézlovasságáról. Mindez nagyon távol áll a 10. századi magyar hadi viselettől. Boldog Zoltán régész így fogalmazott a Honfoglalók fegyverben című kötetben: hitelesen feltárt, teljes bizonysággal a korai magyarsághoz köthető sírból páncélmaradvány eddig nem került elő. A honfoglalás korában a hadi viselet az ábrázolások alapján bélelt textil- vagy bőrvértből, (bőr) sisakból, fegyverövön viselt íjból, tegezből, szablyából és könnyű kopjából állhatott.
A film több pontján megjelenik egy jellegzetesen díszes ló, melynek fején szarvszerű ékítmény látható. Ez a kazahsztáni Berel közelében feltárt, kuriózumnak mondható szkíta lovas temető nyomán ismertté vált felszerelés. Csakhogy a szkíta kultúra 2500 éves, és semmilyen nyom, régészeti lelet, ábrázolás vagy bármilyen más bizonyíték sincs arra, hogy ez a fajta ékítmény felbukkant volna a 10. századi honfoglaló magyarok lovainál. Még néprajzi jellegű párhuzam sincsen, amely ezt megkockáztatná. Hogy akkor mégis miért tették a filmbe a készítők, arra a választ a filmnek az a része adja meg, melyben az látható, hogy a 907-es pozsonyi csata már éppen veszni látszik, amikor a magyar csapatok fordítani tudnak. A következő narráció hangzik el: „Ekkor Árpád szarmata eredetű elitcsapatát vezetve rontott rá a lándzsarengetegre. Selyempáncélos, nemezvértes élcsapat. Attila Turul-nemzetségének színe-java.”
Történettudományi szempontból nézve fenti rövid részletben gyakorlatilag semmi sem stimmel. Az, hogy Árpád vezér részt vett a csatában, semmiféle korabeli forrás nem bizonyítja. Veszprémy László történész az ezt tisztázó cikkében a következőt írta: még azt sem tudhatjuk biztosan, Árpád élt-e még a 907-es csata idején. Erről egyedül az 1200 körül alkotó névtelen történetíró, Anonymus írt: ő Árpád halálát 907-re teszi, ám ezt leginkább azért írhatta, hogy egy győztes csatával búcsúzzon el a magyarok vezérétől. Mindezzel azt állítják a filmkészítők, hogy Anonymus állítását készpénznek véve datálták 907-re Árpád halálát, mely a történelemszemléletben 100-150 éves visszalépést jelent. Arra viszont még ennyi forrás sincs, hogy Árpádnak lett volna szkíta lódíszes „szarmata” „elitcsapata”. A szarmaták az ókori kelet-európai sztyeppeövezet egyik iráni nyelven beszélő népe; egyes csoportjaik a Krisztus előtti harmadik századot követően letelepedtek a Kárpát-medencében, majd ezután nomadizáló kultúrájukat feladták, és fokozatosan beolvadtak a környező népek közé. A kora újkori lengyel nemesi hagyományban ugyan szerepel a „szarmatizmus”, amely szerint a lengyel előkelők ettől a népcsoporttól származnak, azonban a magyar hagyományban egyáltalán nincs ilyen.
Az állítólagos „szarmata” „elitcsapat” filmbeli megjelenítése a valaszonline.hu szerzőjének következtetése szerint egyértelműen történelemhamisítás. A narráció következő mondata úgy jellemzi a szarmata eredetű elitcsapatot, mint „Attila Turul-nemzetségének színe-java”. A turulról az egyetlen rendelkezésre álló forrás Kézai Simon 1285 körül keletkezett krónikája. Ez annyit mond – Sudár Balázs történész-turkológus rövid összefoglalása szerint –, hogy a magyarok „címere” a kereszténység felvétele előtt a turul volt. Ez a szó magyar nyelvi környezetben a későbbiekben – egészen a reformkorig – nem tűnik fel. Kézainál a turul tulajdonnévi mivoltában kifejezetten az Árpádokra vonatkoztatott nemzetségnév. „Attila Turul-nemzetségéről” beszélni tehát – különösen a nem létező elitcsapat összefüggésében – a cikk szerzőjének következtetése szerint teljesen történelmietlen.
A filmben a honfoglalást nem egyszerűen honfoglalásnak, hanem honfoglaló „visszatérésnek” nevezik, és hangsúlyozzák a tudományosan cáfolt szkíta–hun–avar–magyar folytonosságot. Magyarán az MKI filmje szerint a Krisztus előtti 7. században a Kárpát-medencében megtelepedő szkíták, a Krisztus utáni 4. században megjelenő hunok, majd később az avarok és a magyarok között nincs is semmilyen lényegi különbség, ez ugyanaz a történelmi entitás, mely időnként eltűnik a Kárpát-medencébe, majd vissza-visszatér oda. Ezen a ponton a valaszonline.hu cikke szerint a Magyarságkutató Intézet az „iszfaháni kódex”, és más hírhedt hamisítványok szintjére süllyed. Egyetlen forrás, sem régészeti lelet, sem archeogenetikai vizsgálat nem igazolta soha, hogy a korabeli írásos források szerint iráni nyelven beszélő, egy idő után nyom nélkül eltűnő szkíták, a máig ismeretlen nyelvű, és szintén hírmondó nélkül maradó hunok és a 10. században a Kárpát-medencébe érkező magyarok között folytonosság lenne.
Az állítólagos folytonosság alátámasztására több száz évnyi régészeti fekete lyukat kellene betömni, feloldhatatlan – többek között nyelvi – ellentmondásokat kellene feloldani. Az, hogy mind a négy nép kelet felől érkezett és íjfeszítő harci kultúrát képviselt, az állítólagos folytonosság alátámasztásához édeskevés. A Válasz Online 2020 nyarán mutatta be a leletpontosan dolgozó történelmi rekonstruktőrök munkáját, akik módszeresen újjáépítették az említett kultúrák íjait, és munkájuk egyik tanulsága éppen az, hogy a messziről nézve hasonló eszközök között számtalan különbség van, emiatt egy szkíta, egy avar és egy magyar íj egy hozzáértő számára összetéveszthetetlen, és nem kizárólag az időbeli távolság miatt.
Nem csak a történelem, hanem a kézműves hagyományőrzés is súlyos csapást szenved el a filmben. A film készítését megelőző 10-15 évben a leletekből kiinduló, tudományos igénnyel dolgozó tárgy- és fegyverépítés, valamint az azokat használó „gyakorló régészet” hatalmas fejlődésen ment keresztül, és számos eredményt tett le az asztalra, melyek azonban egyáltalán nem köszönnek vissza az MKI animációs filmkében. Nem stimmelnek a filmben látható ruhák, ahogy kiegészítők számos eleme sem (újkorinak tűnő mellények, túlméretezett süvegcsúcsok, 14-15. századi kések, nem korhű lószerszámok stb.), az animáció pedig a legkevésbé sem alkalmas arra, hogy finom gyakorlati részleteket helyesen mutasson be (pl. vesszőtartás). Ugyanakkor egyes elemeknél a filmkészítők törekedtek a pontosságra: a magyar tegez megjelenítése, a nyílvesszők tárolása nyugalmi állapotban, emellett a jurtabelsők elrendezése nagyjából megfelel a legfrissebb kutatásoknak.