A 2021–2022-es NBA-szezon a National Basketball Association 76. szezonja. Az alapszakasz 2021 októberében kezdődött és 2022 áprilisában fog befejeződni. Ez az első alkalom a Covid19-pandémia kezdete óta, hogy az NBA visszatért eredeti, októbertől áprilisig tartó és 82 mérkőzés hosszú szezonjához. Az All Star-gála Clevelandben, a Rocket Mortgage FieldHouse-ban került megrendezésre, 2022. február 20-án. A bajnok a Golden State Warriors lett.

Az NBA ezen szezon előtt jelentette be a 75. évfordulójának csapatát, amely a liga történetének legjobb hetvenöt játékosát sorolja fel.

Tranzakciók

Visszavonulások

2021. július 6-án Ian Mahinmi bejelentette, hogy visszavonul az NBA-ből. Tizenkét szezont játszott a ligában, egyszer volt bajnok a Dallas Mavericks csapatával, 2011-ben. 2021. július 18-án Omri Casspi bejelentette, hogy visszavonul az NBA-ből. Tizenegy éves NBA-karrierje során hét csapatban játszott. 2021. július 21-én Amile Jefferson bejelentette, hogy visszavonul az NBA-ből. Jefferson két szezont játszott az Orlando Magic színeiben. 2021. augusztus 7-én Jarrett Jack bejelentette visszavonulását. Tizenhárom éves karrierje alatt kilenc csapatban játszott. 2021. augusztus 11-én J. R. Smith a North Carolina A&T State University tanulója lett, hogy a Aggies golfcsapat tagja lehessen, ezzel lényegében lezárva karrierjét az NBA-ben. Tizenhat év alatt öt csapatban játszott, 2016-ban bajnoki címet nyert a Cleveland Cavaliers csapatával és 2020-ban a Los Angeles Lakersszel. 2021. augusztus 12-én Kyle Korver bejelentette, hogy visszavonul az NBA-ből. Tizenhét éves karrierje során hat csapatban játszott. 2021. augusztus 24-én Jared Dudley bejelentette, hogy visszavonul az NBA-ből és a Dallas Mavericks asszisztens edzője lett. Hét csapatban játszott tizennégy éves karrierje során, 2020-ban bajnok lett a Los Angeles Lakers tagjaként. 2021. szeptember 21-én JJ Redick bejelentette, hogy visszavonul az NBA-ből. Tizenöt éves karrierje alatt hat csapatban játszott. 2021. október 5-én Pau Gasol bejelentette, hogy visszavonul az NBA-ből. Öt csapatban játszott 18 éves NBA-karrierje alatt, 2009-ben és 2010-ben is bajnok lett a Los Angeles Lakers csapatával. 2021. október 22-én Gerald Green bejelentette, hogy visszavonul az NBA-ből és a Houston Rockets edzői stábjának tagja lett. Nyolc csapatban játszott tizenöt év alatt. 2021. november 11-én Damjan Rudež bejelentette, hogy visszavonul a kosárlabdától. Három éves NBA-karrierje során három csapatban játszott. 2021. november 26-án Alexis Ajinça bejelentette, hogy visszavonul a kosárlabdától. Tizenhárom éves karrierje során négy NBA-csapatban játszott. 2021. november 27-én Beno Udrih bejelentette, hogy visszavonul a kosárlabdától, miután az elmúlt két évben edző volt a New Orleans Pelicans csapatánál. Tizenhárom éves NBA-karrierje során nyolc csapatban játszott. 2022. január 18-án Chandler Parsons bejelentette, hogy visszavonul a kosárlabdától. Kilenc éves karrierje során négy csapatban játszott. 2022. március 9-én Jeff Teague bejelentette, hogy visszavonul a kosárlabdától. Tizenkét év alatt öt csapatban játszott, 2021-ben a Milwaukee Bucks csapatával NBA-bajnok lett. Egyszeres All Star, az Atlanta Hawks játékosmegfigyelője lett. 2022. március 21-én Jamal Crawford bejelentette, hogy visszavonul a kosárlabdától. Húsz év alatt kilenc csapatban játszott, rekordsokszor, háromszor (2010, 2014, 2016) nyerte el Az év hatodik embere díjat.

Igazolások Az igazolási időszak 2021. augusztus 2-án kezdődött. A fontosabb szerződések közé tartozott, hogy Kyle Lowry kilenc év után elhagyta a Toronto Raptorst, Lonzo Ball aláírt egy $85 millió dolláros szerződést négy évre a Chicago Bulls csapatával, csatlakozva DeMar DeRozanhoz, mint a Bulls igazolásai. A Los Angeles Clippers és a Phoenix Suns is új szerződést adott szupersztárjaiknak, Kawhi Leonardnek és Chris Paulnak. A keleti parti csapatok közül a Brooklyn Nets 198 millió dolláros szerződéshosszabbítást adott Kevin Durantnek.

Edzőváltások Csapat2020–21-es szezonIndok2021–22-es szezonFor.Szezon kezdete előttAtlanta HawksNate McMillanÁtmenetiNate McMillanBoston CelticsBrad StevensStevens a Celtics ügyvezetője lett.Ime UdokaDallas MavericksRick CarlisleLemondott.Jason KiddIndiana PacersNate BjorkgrenKirúgva.Rick CarlisleNew Orleans PelicansStan Van GundyKözös megegyezés.Willie GreenOrlando MagicSteve CliffordKözös megegyezés.Jamahl MosleyPortland Trail BlazersTerry StottsKözös megegyezés.Chauncey BillupsWashington WizardsScott BrooksCsapat nem hosszabbította meg szerződését.Wes Unseld Jr.Szezon közbenSacramento KingsLuke WaltonKirúgva.Alvin Gentry (átmeneti)

Játékos-tranzakciók

2021. június 18.: Boston Celtics – Oklahoma City Thunder Celtics kapta: Moses Brown, Al Horford, 2023-as második köri választás Thunder kapta: Kemba Walker, 2021-es első köri választás, 2025-ös második köri választás 2021. július 29.: draft napi tranzakciók 2021. július 30.: Houston Rockets – Oklahoma City Thunder Rockets kapta: Alperen Şengün draftjoga Thunder kapta: 2022-es védett első köri választás (Detroit választás), 2023-as védett első köri választás (Washington választás) 2021. július 30.: Indiana Pacers – Milwaukee Bucks Pacers kapta: Isaiah Todd draftjoga Bucks kapta: Szandro Mamukelasvili draftjoga, Georgios Kalaitzakis draftjoga, 2024-es második köri választás, 2026-os második köri választás 2021. július 30.: New York Knicks – Oklahoma City Thunder Knicks kapta: Rokas Jokubaitis draftjoga, Miles McBride draftjoga Thunder kapta: Jeremiah Robinson-Earl draftjoga 2021. július 30.: Utah Jazz – Oklahoma City Thunder Jazz kapta: 2027-es második köri választás, pénzösszeg Thunder kapta: Derrick Favors, 2024-es védett első köri választás 2021. július 31.: Boston Celtics – Dallas Mavericks Celtics kapta: Josh Richardson Mavericks kapta: Moses Brown 2021. augusztus 3.: Minnesota Timberwolves – Cleveland Cavaliers Timberwolves kapta: Taurean Prince, 2022-es második köri választás (Washington választás), pénzösszeg Cavaliers kapta: Ricky Rubio 2021. augusztus 6.: Brooklyn Nets – Phoenix Suns Nets kapta: Jevon Carter, Day’Ron Sharpe draftjoga Suns kapta: Landry Shamet 2021. augusztus 6.: Charlotte Hornets – Detroit Pistons Hornets kapta: Mason Plumlee, JT Thor draftjoga Pistons kapta: Balša Koprivica draftjoga 2021. augusztus 6.: Miami Heat – Toronto Raptors Heat kapta: Kyle Lowry Raptors kapta: Precious Achiuwa, Goran Dragić 2021. augusztus 6.: Brooklyn Nets – Indiana Pacers – Los Angeles Lakers – San Antonio Spurs – Washington Wizards Nets kapta: 2024-es második köri választás (Washingtonból), 2025-ös második köri választáscsere (Washingtonból), Nikola Milutinov (2015, 26.) draftjoga (San Antonióból) Pacers kapta: Isaiah Jackson draftjoga (Indianaból) Lakers kapta: Russell Westbrook, 2023-as második köri választás (CHI), 2024-es második köri választás, 2028-as második köri választás (WAS) Spurs kapta: Chandler Hutchinson (Washingtonból), 2022-es második köri választás (Washingtonból) Wizards kapta: Kentavious Caldwell-Pope (Los Angelesből), Spencer Dinwiddie (Netsből) Montrezl Harrell (Los Angelesből), Aaron Holiday (Indianaból), Kyle Kuzma (Los Angelesből), Isaiah Todd draftjoga (Indianaból), pénzösszeg (Indianaból) 2021. augusztus 7.: Chicago Bulls – Houston Rockets Bulls kapta: pénzösszeg Rockets kapta: Daniel Theis 2021. augusztus 7.: Golden State Warriors – Utah Jazz Warriors kapta: 2026-os második köri választás (Memphis választás) Jazz kapta: Eric Paschall 2021. augusztus 7.: Los Angeles Clippers – New Orleans Pelicans Clippers kapta: Brandon Boston Jr. draftjoga Pelicans kapta: 2022-es védett első köri választás (Sacramento választás), pénzösszeg 2021. augusztus 7.: Memphis Grizzlies – Milwaukee Bucks Grizzlies kapta: Sam Merrill, 2024-es második köri választás, 2026-os második köri választás Bucks kapta: Grayson Allen 2021. augusztus 7.: Memphis Grizzlies – Utah Jazz Grizzlies kapta: Santi Aldama draftjoga Jazz kapta: Jared Butler draftjoga, 2022-es második köri választás, 2026-os második köri választás 2021. augusztus 7.: Atlanta Hawks – Boston Celtics – Sacramento Kings Hawks kapta: Delon Wright (Sacramentóból) Celtics kapta: Kris Dunn (Atlantából), Bruno Fernando (Atlantából), 2023-as második köri választás (Portland választás, Atlantából) Kings kapta: Tristan Thompson (Bostonból) 2021. augusztus 7.: Charlotte Hornets – New Orleans Pelicans – Memphis Grizzlies Hornets kapta: Wes Iwundu (New Orleansből), Tyler Harvey draftjoga (2015, 51.) (Memphisből), 2022-es védett első köri választás (New Orleansből), pénzösszeg (New Orleansből) Pelicans kapta: Devonte’ Graham (Charlotte-ból), Jonas Valančiūnas (Memphisből), Trey Murphy III draftjoga (Memphisből), Brandon Boston Jr. draftjoga (Memphisből) Grizzlies kapta: Steven Adams (New Orleansből), Eric Bledsoe (New Orleansből), Ziaire Williams draftjoga (New Orleansből), Jared Butler draftjoga (New Orleansből), 2022-es védett első köri választás (New Orleansből) 2021. augusztus 8.: Chicago Bulls – New Orleans Pelicans Bulls kapta: Lonzo Ball Pelicans kapta: Tomáš Satoranský, Garrett Temple, 2024-es második köri választás, pénzösszeg 2021. augusztus 8.: Indiana Pacers – San Antonio Spurs Pacers kapta: 2023-as védett második köri választás Spurs kapta: Doug McDermott, 2023-as védett második köri választás, 2026-os második köri választáscsere 2021. augusztus 11.: Chicago Bulls – San Antonio Spurs Bulls kapta: DeMar DeRozan Spurs kapta: Al-Farouq Aminu, Thaddeus Young, 2022-es második köri választás, 2025-ös védett első köri választás, 2025-ös második köri választás 2021. augusztus 16.: Los Angeles Clippers – Memphis Grizzlies Clippers kapta: Eric Bledsoe Grizzlies kapta: Patrick Beverley, Daniel Oturu, Rajon Rondo 2021. augusztus 17.: Boston Celtics – New York Knicks Celtics kapta: pénzösszeg Knicks kapta: Evan Fournier, 2022-es védett második köri választás (Charlotte-ból), 2023-as második köri választás 2021. augusztus 25.: Minnesota Timberwolves – Memphis Grizzlies Timberwolves kapta: Patrick Beverley Grizzlies kapta: Jarrett Culver, Juancho Hernangómez 2021. augusztus 28.: Chicago Bulls – Cleveland Cavaliers – Portland Trail Blazers Bulls kapta: Derrick Jones Jr. (Portlandből), 2022-es védett első köri választás (Portlandből), 2023-as védett első köri választás (Denver választás, Clevelandből) Cavaliers kapta: Lauri Markkanen Trail Blazers kapta: Larry Nance Jr. (Clevelandből) 2021. szeptember 4.: Brooklyn Nets – Detroit Pistons Nets kapta: Sekou Doumbouya, Jahlil Okafor Pistons kapta: DeAndre Jordan, 2022-es második köri választás, 2024-es második köri választás, 2025-ös második köri választás, 2027-es második köri választás, pénzösszeg 2021. szeptember 10.: Los Angeles Lakers – Detroit Pistons Lakers kapta: Vang Cselin draftjoga (2016, 57.) Pistons kapta: Marc Gasol, 2024-es második köri választás, pénzösszeg 2021. szeptember 15.: Boston Celtics – Memphis Grizzlies Celtics kapta: Juancho Hernangómez Grizzlies kapta: Kris Dunn, Carsen Edwards, 2026-os második köri választáscsere 2021. október 6.: Brooklyn Nets – Houston Rockets Nets kapta: pénzösszeg Rockets kapta: Sekou Doumbouya, 2024-es második köri választás 2021. október 6.: Brooklyn Nets – Indiana Pacers Nets kapta: Edmond Sumner, 2025-ös védett második köri választás (Miami választás) Pacers kapta: Juan Pablo Vaulet draftjoga (2015, 39.) 2022. január 3.: Cleveland Cavaliers – Los Angeles Lakers – New York Knicks Cavaliers kapta: Rajon Rondo (Los Angelesből) Lakers kapta: Louis Labeyrie draftjoga (2014, 57.) (New Yorkból) Knicks kapta: Denzel Valentine (Clevelandből), Brad Newley draftjoga (2007, 54.) (Los Angelesből), Cselin Vang draftjoga (2016, 57.) (Los Angelesből), pénzösszeg (Los Angelesből) 2022. január 4.: Oklahoma City Thunder – Utah Jazz Thunder kapta: Miye Oni, 2028-as második köri választás Jazz kapta: pénzösszeg 2022. január 10.: Detroit Pistons – Denver Nuggets (visszavonva: január 13-án) Pistons kapta: Bol Bol