A National Basketball Association év edzője-díj (vagy Red Auerbach-trófea) egy évente átadott elismerés a National Basketball Association (NBA) adott alapszakaszának legjobb edzőjének. A győztes megkapja a Red Auerbach Trófeát, amelyet a Boston Celtics edzőjéről neveztek el, aki kilenc bajnoki címet nyert a csapattal 1956 és 1966 között. A győztest amerikai és kanadai újságírók választják, akik első, második és harmadik helyezett edzőre adják le választásaikat. Minden első helyezésért öt pont, másodikért három pont és harmadikért egy pont jár. Az edző, aki a legtöbb pontot szerzi (az első helyezett szavazatoktól függetlenül), nyeri meg a díjat.

Alapítása óta a díjat 44 különböző edző nyerte el, a legutóbbi díjat a Cleveland Cavaliers vezetőedzője, Kenny Atkinson kapta. Gregg Popovich, Don Nelson és Pat Riley nyerték el legtöbbször a díjat, háromszor – míg Hubie Brown, Mike Budenholzer, Mike D'Antoni, Bill Fitch, Cotton Fitzsimmons, Gene Shue, Tom Thibodeau és Brown kétszer. Egyetlen edző se nyerte el sorozatba kétszer a díjat. Riley az egyetlen, aki három különböző csapattal nyerte el az elismerést. Larry Bird az egyetlen győztes, aki játékosként MVP is volt az NBA-ben. Tom Heinsohn, Bill Sharman és Lenny Wilkens az egyetlen győztesek, akik játékosként és edzőként is be lettek iktatva a Naismith Memorial Basketball Hall of Fame-be. Johnny Kerr az egyetlen, aki úgy nyerte el a díjat, hogy csapata több mérkőzést vesztett a szezonban, mint nyert (33–48 – Chicago Bulls – 1966–67). Kerr azért nyerte el a díjat, mert a Bulls történetének első szezonjában a rájátszásba vezette a csapatot. Doc Rivers az egyetlen, aki elnyerte a díjat és csapata nem jutott be a rájátszásba (41–41 – Orlando Magic – 1999–2000). Csak öt győztes csapata nyerte el ugyanabban a szezonban a bajnoki címet: Red Auerbach, Red Holzman, Bill Sharman, Phil Jackson és Gregg Popovich. Popovich az egyetlen díjazott, aki kétszer is elnyerte az adott szezonban a bajnoki címet, 2003-ban és 2014-ben a San Antonio Spurs csapatával. Nick Nurse (Toronto Raptors, 2020) az egyetlen edző, aki az NBA mellett az NBA G-League-ben is elnyerte a díjat (2011).

A 2015–2016-os győztes Steve Kerr a csapat 82 mérkőzéséből csak 39-en volt az edző egy műtét miatt. A további 43 mérkőzésen Luke Walton volt a csapat átmeneti edzője, aki összesen 5 pontot szerzett a szavazáson. 2023-ban Mike Brown lett a díj történetének első győztese, aki megkapta az összes szavazatot.

Győztesek alt=|bélyegkép|Red Auerbach nyerte el a díjat az 1964–1965-ös szezon után. Később róla nevezték el azt.|244x244px alt=|bélyegkép|Gregg Popovich vezetésével a San Antonio Spurs elnyerte az ötödik bajnoki címét a 2012–2013-as szezonban, ezzel elnyerve a díjat harmadjára is, amely holtversenbyen a legtöbb.|242x242px alt=|bélyegkép|Phil Jackson az 1995–1996-os szezonban nyerte el a díjat, mikor a Chicago Bulls 72 mérkőzést nyert meg.|283x283px alt=|bélyegkép|A Chicago Bulls és a New York Knicks edzője, Tom Thibodeau a 2010–2011-es és a 2020–2021-es szezonban nyerte el a díjat.|227x227px bélyegkép|George Karl vezetésével a Denver Nuggets a 2012–2013-as szezonban 57 mérkőzést nyert meg All Star-játékos nélkül.|327x327px ^Jelenleg is aktív vezetőedzőként az NBA-ben.*Beiktatták a Naismith Memorial Basketball Hall of Fame-be edzőként.FélköverA csapat bajnok lett az adott szezonban.G–VGyőzelmek és vereségek a szezonban.Gy%Megnyert mérkőzések százaléka SzezonEdzőNemzetiségCsapatG–VGy%1962–63 Egyesült ÁllamokSt. Louis Hawks48–32.6001963–64* Egyesült ÁllamokSan Francisco Warriors48–32.6001964–65* Egyesült ÁllamokBoston Celtics62–18.7751965–66 Egyesült ÁllamokPhiladelphia 76ers55–25.6881966–67 Egyesült ÁllamokChicago Bulls33–48.4071967–68 Egyesült ÁllamokSt. Louis Hawks (2)56–26.6831968–69 Egyesült ÁllamokBaltimore Bullets57–25.6951969–70* Egyesült ÁllamokNew York Knicks60–22.7321970–71 Egyesült ÁllamokChicago Bulls (2)51–31.6221971–72* Egyesült ÁllamokLos Angeles Lakers69–13.8411972–73* Egyesült ÁllamokBoston Celtics (2)68–14.8291973–74 Egyesült ÁllamokDetroit Pistons52–30.6341974–75 Egyesült ÁllamokKansas City-Omaha Kings44–38.5371975–76* Egyesült ÁllamokCleveland Cavaliers49–33.5981976–77 Egyesült ÁllamokHouston Rockets49–33.5981977–78 Egyesült ÁllamokAtlanta Hawks (3)41–41.5001978–79* Egyesült ÁllamokKansas City Kings (2)48–34.5851979–80* (2) Egyesült ÁllamokBoston Celtics (3)61–21.7441980–81 Egyesült ÁllamokIndiana Pacers44–38.5371981–82 (2) Egyesült ÁllamokWashington Bullets (2)43–39.5241982–83* Egyesült ÁllamokMilwaukee Bucks51–31.6221983–84 Egyesült ÁllamokUtah Jazz45–37.5491984–85* (2) Egyesült ÁllamokMilwaukee Bucks (2)59–23.7201985–86 Egyesült ÁllamokAtlanta Hawks (4)50–32.6101986–87 Egyesült ÁllamokPortland Trail Blazers49–33.5981987–88 Egyesült ÁllamokDenver Nuggets54–28.6591988–89* (2) Egyesült ÁllamokPhoenix Suns55–27.6711989–90* Egyesült ÁllamokLos Angeles Lakers (2)63–19.7681990–91 Egyesült ÁllamokHouston Rockets (2)52–30.6341991–92* (3) Egyesült ÁllamokGolden State Warriors (2)55–27.6711992–93* (2) Egyesült ÁllamokNew York Knicks (2)60–22.7321993–94* Egyesült ÁllamokAtlanta Hawks (5)57–25.6951994–95 Egyesült ÁllamokLos Angeles Lakers (3)48–34.5851995–96* Egyesült ÁllamokChicago Bulls (3)72–10.8781996–97* (3) Egyesült ÁllamokMiami Heat61–21.7441997–98 Egyesült ÁllamokIndiana Pacers (2)58–24.7071998–99 Egyesült ÁllamokPortland Trail Blazers (2)35–15.7001999–00^ Egyesült ÁllamokOrlando Magic41–41.5002000–01* Egyesült ÁllamokPhiladelphia 76ers (2)56–26.6832001–02^ Egyesült ÁllamokDetroit Pistons (2)50–32.6102002–03^ Egyesült ÁllamokSan Antonio Spurs60–22.7322003–04 (2) Egyesült ÁllamokMemphis Grizzlies50–32.6102004–05^ Egyesült ÁllamokPhoenix Suns (2)62–20.7562005–06 Egyesült ÁllamokDallas Mavericks60–22.7322006–07 Egyesült ÁllamokToronto Raptors47–35.5732007–08 Egyesült ÁllamokNew Orleans Hornets56–26.6832008–09 Egyesült ÁllamokCleveland Cavaliers (2)66–16.8052009–10^ Egyesült ÁllamokOklahoma City Thunder50–32.6102010–11^ Egyesült ÁllamokChicago Bulls (4)62–20.7562011–12^ (2) Egyesült ÁllamokSan Antonio Spurs (2)50–16.7582012–13* Egyesült ÁllamokDenver Nuggets (2)57–25.6952013–14^ (3) Egyesült ÁllamokSan Antonio Spurs (3)62–20.7562014–15^ Egyesült ÁllamokAtlanta Hawks (6)60–22.7322015–16^ Egyesült ÁllamokGolden State Warriors (3)73–9.8902016–17^ (2) Egyesült ÁllamokHouston Rockets (3)55–27.6702017–18^ Egyesült ÁllamokToronto Raptors (2)59–23.7202018–19^ (2) Egyesült ÁllamokMilwaukee Bucks (3)60–22.7322019–20^ Egyesült ÁllamokToronto Raptors (3)46–18.7192020–21^ (2) Egyesült ÁllamokNew York Knicks (3)41–31.5692021–22^ Egyesült ÁllamokPhoenix Suns (3)64–18.7802022–23^ (2) Egyesült ÁllamokSacramento Kings (3)48–34.5852023–24^ Egyesült ÁllamokOklahoma City Thunder (2) 57–25.6952024–25^ Egyesült ÁllamokCleveland Cavaliers (3) 64–18.780

Többszörös győztesek Díjak számaEdzőkCsapatokÉvek3Don NelsonMilwaukee Bucks (2), Golden State Warriors (1)1983, 1985, 1992Pat RileyLos Angeles Lakers (1), New York Knicks (1), Miami Heat (1)1990, 1993, 1997Gregg PopovichSan Antonio Spurs2003, 2012, 20142Gene ShueBaltimore Bullets (1), Washington Bullets (1)1969, 1982Bill FitchCleveland Cavaliers (1), Boston Celtics (1)1976, 1980Hubie BrownAtlanta Hawks (1), Memphis Grizzlies (1)1978, 2004Cotton FitzsimmonsKansas City Kings (1), Phoenix Suns (1)1979, 1989Mike D'AntoniPhoenix Suns (1), Houston Rockets (1)2005, 2017Mike BrownCleveland Cavaliers (1), Sacramento Kings (1)2009, 2023Mike BudenholzerAtlanta Hawks (1), Milwaukee Bucks (1)2015, 2019Tom ThibodeauChicago Bulls (1), New York Knicks (1)2011, 2021

Csapatok szerint Díjak számaCsapatokÉvek6Atlanta Hawks / St. Louis Hawks1963, 1968, 1978, 1986, 1994, 20154Chicago Bulls1967, 1971, 1996, 20113Boston Celtics1965, 1973, 1980Los Angeles Lakers1972, 1990, 1995Chicago Bulls1967, 1971, 1996San Antonio Spurs2003, 2012, 2014Golden State Warriors1964, 1992, 2016Houston Rockets1977, 1991, 2017Milwaukee Bucks1983, 1985, 2019Toronto Raptors2007, 2018, 2020New York Knicks1970, 1993, 2021Cleveland Cavaliers1976, 2009, 20252Denver Nuggets1988, 2013Detroit Pistons1974, 2002Indiana Pacers1981, 1998Sacramento Kings / Kansas City-Omaha Kings1975, 1979Philadelphia 76ers1966, 2001Phoenix Suns1989, 2005Portland Trail Blazers1987, 1999Washington Wizards / Baltimore Bullets / Washington Bullets1969, 19821Memphis Grizzlies2004Miami Heat1997New Orleans Pelicans / New Orleans Hornets2008Oklahoma City Thunder2010Orlando Magic2000Utah Jazz1984Dallas Mavericks20060Minnesota Timberwolves–Brooklyn NetsLos Angeles Clippers

Források Általános

NBA.com: Coach of the Year Basketball Reference: NBA & ABA Coach of the Year Award Winners

Hivatkozások

Kategória:NBA-díjak