Jérémy Doku (Antwerpen, 2002. május 27. –) belga válogatott labdarúgó, a Manchester City játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban Az Olympic Deurne, a Tubantia Borgerhout, a Beerschot és az Anderlecht korosztályos csapataiban nevelkedett. 2018 elején a holland AFC Ajax és az angol Liverpool is szerette volna szerződtetni. November 25-én mutatkozott be az első csapatban a Sint-Truiden ellen mindössze 16 évesen. 2019-ben amikor Vincent Kompany vette át a csapatot akkor Doku teljesítménye fokozatosan javult. 2020. október 5-én a francia Rennes öt évre szerződtette. 2021. március 20-án megszerezte első gólját új klubjában az FC Metz elleni bajnoki találkozón.

2023. augusztus 24-én az angol Manchester City ötéves szerződést kötött vele, és a 11-es mezszámot kapta meg.

A válogatottban Többszörös korosztályos válogatott. Részt vett a 2018-as és a 2019-es U17-es labdarúgó-Európa-bajnokságon. 2020. szeptember 5-én mutatkozott be Dánia ellen a 88. percben Youri Tielemans cseréjeként a 2–0-ra megnyert Nemzetek Ligája találkozón. Három nappal később első gólját is megszerezte Izland ellen. 2021. március 30-án a Fehéroroszország ellen 8–0-ra megnyert mérkőzésen egy gólt és két gólpasszt jegyzett. Május 17-én bekerült a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokságra utazó 26 fős keretbe. 2026. május 15-én bekerült Rudi Garcia 26 fős keretébe, akik a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon részt vesznek.

Statisztika A válogatottban 2026. április 1-i állapot szerint. BelgiumÉvMérk.Gólok 2020512021512022402023602024120202595202620Összesen417

Góljai a válogatottban #DátunHelyszínEllenfélGólVégeredményVerseny12020. szeptember 8.Baldvin király Stadion, Brüsszel, Belgium5–15–1 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligája (A liga)22021. március 30.Den Dreef, Leuven, Belgium4–08–02022-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező

Sikerei, díjai Manchester City Angol bajnok: 2023–2024 Angol kupa: 2025–26 Angol ligakupa: 2025–26 Angol szuperkupa: 2024 FIFA-klubvilágbajnokság: 2023

Jegyzetek

További információk

Jérémy Doku adatlapja a Transfermarkt oldalon

Kategória:2002-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Belga labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Antwerpeniek Kategória:Az Anderlecht labdarúgói Kategória:A Stade Rennais labdarúgói Kategória:A Manchester City labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A 2020-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2024-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók Kategória:Angol bajnok labdarúgók Kategória:Angol Ligakupa-győztes labdarúgók