Richard Bright, teljes születési nevén Richard James Bright (Brooklyn, New York, 1937. június 28. – Manhattan, New York, 2006. február 18.), amerikai színész. Nemzetközi hírnevét Al Neri alakításával szerezte meg, Francis Ford Coppola A Keresztapa c. maffia-trilógiájában, amelynek mindhárom filmjében szerepelt.
Élete Származása, tanulmányai
Brooklynban született, Ernest Bright hajóács és Matilda Scott fiaként. Négyen voltak fivérek, keresztneveiket Anglia királyairól kapták, Richardot Oroszlánszívű Richárd után nevezték el.
Színészi pályája Első filmszerepét, ahol neve szerepelt a színlapon, 18 éves korában, 1959-ben kapta, Robert Wise rendező bűnügyi thrillerjében, az Odds Against Tomorrow-ban.
1966-ban San Franciscóban Billy, a Kölyök szerepét játszotta Michael McClure The Beard („A szakáll”) című színdarabjában, a Jeant alakító női főszereplővel, Billie Dixon színésznővel együtt. Az igen szabadszájú előadást a rendőrség megfigyelés alá vonta, és a harmadik előadás után Brightot és Dixont letartóztatták. Eljárást indítottak ellenük, a büntető törvénykönyv 647(a) cikkelyében foglalt „trágár beszéd”, „csoportosan elkövetett erkölcstelen viselkedés” és „nyilvánosan végzett szexuális tevékenység” vádjával. Védelmüket az 1920-ban alakult American Civil Liberties Union (ACLU) civil polgárjogi szervezet látta el. A védelem az amerikai alkotmány első módosítására hivatkozott, amely mindenki számára biztosítja a szólás szabadságát. Tizenkét hónappal később a darabot ismét előadták Berkeley-ben, a Florence Schwimley Little Theatre színpadán. A nézőtéren az ACLU által toborzott szakértők, politikai aktivisták, akadémikusok, írók, a klérus meghívott tagjai, továbbá a berkeley-i rendőrség és a kerületi ügyészség képviselői ültek. Az előadás után Berkeley városa is panaszt nyújtott be a rendező és a szereplők ellen, „erkölcstelen viselkedésre buzdítás” miatt. Hosszú bírósági huzavona után a San Franciscó-i Legfelső Bíróság ejtette a vádakat.
1972-ben Francis Ford Coppola Bright-ot választotta Al Neri szerepére A Keresztapa című maffiózó-filmjéhez, amely Mario Puzo regényéből készült. A film világsikere Bright-nak is meghozta a nemzetközi ismertséget. A jéghideg pillantású, könyörtelenséget sugárzó testőr–bérgyilkos karaktert Coppola a Keresztapa folytatásában is Bright-ra osztotta (1974).
Bright jó barátságban állt Sam Peckinpah filmrendezővel. Az ő néhány filmjében is szerepelt: A szökés (1972); Pat Garrett és Billy, a kölyök (1973); Hozzátok el nekem Alfredo Garcia fejét! (1974) címűekben. Komikus szerepben tűnt fel az 1979-es a Hair c. zenés filmben, ő játszotta azt az amerikai őrmestert, akit Beverly D’Angelo leitat és elszedi az egyenruháját.
Az 1970-es, 1980-as években Bright számos bűnügyi és kalandfilmben kapott szerepet, legtöbbször a Nerihez hasonló keménykötésű gyilkosokat, testőröket, rendőröket, kemény fiúkat alakított. Ezt a karaktertípust ötvenes életéveiben is hitelesen alakította, a Gengszterek földje Adam Richetti-jeként (1987), a Vörös zsaru Gallagher őrmestereként (1988), és a Szirénázó halál McClosky nyomozójaként (1990). 1990-ben újra Al Nerit játszotta A Keresztapa III. részében. Az 1990-es években további rendőröket, gengsztereket játszott, hangját adta videojátékokhoz, animációs filmekhez. A 2000-es évek első felében is aktívan dolgozott, utolsó filmjét, a Day on Fire című kanadai politikai thrillert 2005-ben forgatta. Pályáját tragikus utcai balesetben bekövetkezett halála törte meg (2006).
Magánélete
Első felesége Elisa Theresa Granese volt, akit Bright 1956-ban vett feleségül, egy gyermekük született, 1960-ban elváltak. 1967-ben Bright újra nősült, Sue Douglas Wallace-t vette feleségül, 1976-ban elváltak. Harmadik házasságát 1977-ben kötötte Rutanya Alda Skrastiņa (*1942) lett származású amerikai színésznővel. Egy közös fiuk született, Jeremy Bright (*1988), aki később szintén színészi pályára lépett.
Halála A Video Hound Movie Guide nevű média-kiadvány 1986-ban leközölte Bright halálhírét, de ez téves értesülésnek bizonyult, a szerkesztőséget helyreigazításra kötelezték.
Bright 2006. február 18-án Manhattanben, az Upper West Side környékén halálos közlekedési balesetben vesztette életét. Gyalogosan állt vagy haladt a járda szélén, amikor egy mellette elhaladó autóbusz elsodorta. Olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás közben meghalt. A buszvezető észre sem vette az incidenst, tovább hajtott, a rendőrök a végállomáson vonták kérdőre. Vizsgálat indult, de bírósági eljárás nem lett az ügyből, a buszvezető jogosítványát átmenetileg bevonták.
Főbb filmszerepei 1959: Odds Against Tomorrow; Coco 1959: Sea Hunt, tévésorozat; pribék 1969: Lions Love; Billy, a Kölyök 1971: Pánik a Tű parkban (The Panic in Needle Park); Hank 1971: A Death of Innocence; Jimmy Retko 1972: A Keresztapa (The Godfather); Al Neri 1972: A szökés (The Getaway); a tolvaj 1973: Pat Garrett és Billy, a kölyök (Pat Garrett & Billy the Kid); Holly 1974: Sugarlandi hajtóvadászat (The Sugarland Express); Marvin Dybala 1974: Hozzátok el nekem Alfredo Garcia fejét! (Bring Me the Head of Alfredo Garcia); bártulajdonos 1974: A Keresztapa II. (The Godfather: Part II); Al Neri 1976: Maraton életre-halálra (Marathon Man); Karl 1977: Nappalok és éjszakák (Looking for Mr. Goodbar); George 1977: The Godfather: A Novel for Television; tévésorozat; Al Neri 1978: Az udvaron (On the Yard); Nunn 1979: Most és mindörökké (From Here to Eternity), tévé-minisorozat; Doehm őrmester 1979: Hair; Fenton őrmester 1980: A sztárcsináló (The Idolmaker); Tony bácsi 1982: Girls Nite Out; Greenspan nyomozó 1983: Két fél egy egész (Two of a Kind); Stuart uzsorás 1984: Volt egyszer egy Amerika (Once Upon a Time in America); Chicken Joe 1985: Bűnözési hullám (Crimewave); Brennan rendőrtiszt 1985: Szállj el messze (Inferno in diretta), Bob Allo 1985: Cagney és Lacey (Cagney & Lacey), tévésorozat; Tommy Van Dusen 1986: Külvárosi Körzet (Hill Street Blues); Stubby 1986: Kamaszkorom története (Brighton Beach Memoirs); Recruiting Sergeant 1987: Gengszterek földje (The Verne Miller Story); Adam Richetti 1988: Vörös zsaru (Red Heat); Gallagher őrmester 1990: Szirénázó halál (The Ambulance); Jerry McClosky detektív 1990: A Keresztapa III. (The Godfather: Part III); Al Neri 1991: Dowling atya nyomoz (Father Dowling Mysteries), tévésorozat; Jimmy C. 1987–1992: Jake meg a dagi (Jake and the Fatman), tévésorozat; Marty Stein 1992: A politika színpadán (Teamster Boss: The Jackie Presser Story); The Bomber 1994: Én és a maffia (Who Do I Gotta Kill?); Belcher 1995: Blue Funk; apa 1995: Édes kis semmiség (Sweet Nothing); Jack, a zsaru 1996: Gyönyörű lányok (Beautiful Girls); Dick Conway 1996: Manhattanre leszáll az éj (Night Falls on Manhattan); rendőrhadnagy 1998: A maffia tanúja (Witness to the Mob), tévéfilm; Joe Paruta 1998: Fiatal és kegyetlen (Jaded); Zack Brown 1999: Tudni akarom, ki vagy (Getting to Know You); idősebb férfi 1999: Harmadik műszak (Third Watch), tévésorozat; Alchy Joe / részeg ember 1997–2003: Oz, tévésorozat; Robert Stransky detektív 2001: Óvakodj a gazditól! (Dead Dog); Cunningham 2002: Maffiózók (The Sopranos), tévésorozat; Frank Crisci 1992–2002: Esküdt ellenségek (Law & Order), tévésorozat; Dru Hunt / rendőrkapitány / Mr. Quinn / … 2001–2005: Esküdt ellenségek: Bűnös szándék (Law & Order: Criminal Intent), tévésorozat; Frank Lowell 2005: Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály (Law & Order: Special Victims Unit), tévésorozat; Robert Sawyer
Jegyzetek
További információk
Kategória:1937-ben született személyek Kategória:2006-ban elhunyt személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:New York-iak Kategória:Közúti balesetben elhunyt személyek