A légió (latinul legio, kiejtése „legió”) a Római Birodalom története folyamán hosszú ideig a római hadsereg alapvető szervezeti egysége volt. Létszáma és szerkezete hosszú története során sokszor és sokat változott, hogy a késő császárkorra végül a hatékonyabb, mozgékonyabb alakulatok vegyék át a helyét. thumb|300px|right|Erődített várost ostromló legionáriusok Traianus oszlopáról

A királyság idején

A Római Királyság idején a légió maga volt a teljes római hadsereg. Létszáma 3000 gyalogos volt. Ezt egészítette ki 300 lovas. A hagyomány szerint a római társadalmat ekkor alkotó 30 curia mindegyike 100 gyalogost (centuria) és 10 lovast (decuria) állított ki, akiket feltehetően a centurio és a decurio vezetett. 10-10 curia egy-egy nemzetségi törzsben (tribus) egyesült, így a tribusonkénti katonák száma 1000 gyalogos és 100 lovas volt, akiknek feltehetően 1-1 tribunus militum parancsolt, azaz ekkor 3 tribunus militum volt az egész hadseregben.

A köztársaság idején

A katonai tribunusok száma a köztársaság elején duplázódhatott meg, a történetileg dokumentált időkből számuk már hat volt légiónként, amelyek száma előbb kettőre majd a szamnisz háborúk (Kr. e. 343-290) idején négyre nőtt.

Manipulus rendszer

Camillusi rendszer A hadsereg számára végzetes alliai csata után Camillus új hadsereget szervezett, új rendszer szerint, melyet róla neveztek el. A katonákat vagyon szerint osztotta be, és öt (hastati, principes, triarii, rorarii, accensi) csatasorba szervezte őket. Az eddig ugyanúgy a megszokott falanxhoz hasonló felállásban a taktikai újdonság a manipulus, mint 60 fős legkisebb taktikai alapegység létrehozása volt, ami így megtartotta a falanx ütőerejét, de mobilisabb lett. Cammilus által egy állandó létszámú hadsereg jött létre, ami csatasoronként 15 manipulust azaz 900 főt számlált, plusz ehhez hozzáadva 300 főt és 2-300 fő lovasságot kb. 5000 fős légiót kapunk.

Az akkori római légió a következő egységekből állt:

Equites (lovasság): Gazdag rómaiak alkották az egységet, számuk a térség és kor szokásaihoz híven elenyésző volt, kb 300 fő, melyet tíz 30 fős egységre bontottak. A szárnyakon kaptak helyet, feladatuk az ellenséges lovasság legyőzése, a gyalogsági egységek hátába kerülése volt. Nehézgyalogság: a légió főereje, mely három sorból állt. Hastati: 25 év alatti katonák. Kr. e. 387-ig lándzsákkal és nagy pajzzsal voltak felszerelve, viszont a lándzsát felváltotta a gladius és mellé egy vagy két pilum társult. Páncélzatuk bronzsisakból, és különböző könnyebb mellvértekből állt. Azért voltak ők az első sorban, mert így a fontosabb, ütőképesebb egységeket sértetlenül hagyhatták, ha túlélték a csatát, akkor pedig tapasztaltabb katonák lettek. Principes: 25 és 35 év közti katonák. Fegyverzetük, és annak változása megegyezik a hastatiéval (gladius és pilum), páncélzatuk volt jobb, ők már láncinget hordtak. Ha a hastati kudarcot vallott és nem menekült el, akkor helyet cserélve ők léptek az arcvonalba. Triarii: 35 év feletti katonák. A legtapasztaltabb vonal. A görög hoplitákhoz hasonlók, lándzsáikat a végig megtartották az első két sorral ellentétben, de kardjuk is volt arra az esetre ha a lándzsa eltört vagy az ellenség túl közel ért. Páncélzatuk láncing, de gyakran nehezebb lemezvért volt. Gyakran féltérdre ereszkedve vagy ülve kellett várniuk bevetésüket, ami csak a legszükségesebb helyzetben történt meg. Egy régi római közmondás azt mondja: "res ad triarios venit" – most már a triariin múlik, ami azt jelenti hogy valami baljós véghez közeleg. Könnyűgyalogság: A camillusi vagyoni besorolás szerint a legszegényebb réteg. Leves: Taktikai szerepük szerint előcsatározók voltak, fegyverzetük dárdákból állt jórészt. A főerők előtt vonultak, dárdáikkal próbálták az ellenség vonalait minél jobban szétzilálni. majd visszavonultak a seregtest mögé. A hastati egységeihez voltak sorolva, és kb 300 főt tett ki létszámuk. (A 15 hastati manipulushoz sorolódtak húszasával.) Rorarii, accensi: A triarii mögött álló negyedik és ötödik, legszegényebb sor, ebben a sorrendben. Hajítódárdákkal és parittyákkal, könnyebb kézifegyverekkel voltak felszerelve. Szerepük pontosan nem ismert, valószínűleg ők képviselték a tömeget, akik vészhelyzetben betöltötték a főerők sorain ejtett réseket, és távolsági fegyvereikkel támogatták azt, vagy az ő továbbképzésükkel pótolták a többi (valószínűleg hozzájuk közel eső vagyoni stástuszú) csoport hadjáratban elszenvedett veszteségeit. Velites: A camillusi rendszer megszüntetése során a leves, rorarii és accensi rétegek összeolvadásából jött létre, de csak előcsatározói feladatuk volt. Lényegében a leves szerepét vitték tovább, felduzzasztott létszámmal. Először Kr. e. 211-ben, a capuai csatánál jelentek meg. Manipuluson kívüli egységek, a nehézgyalogos manipulusokhoz vannak osztva negyvenesével, csatában vonulnak a hastatusok elé.

Polübioszi rendszer A pun háborúk idejére a camillusi doktrína már nem volt hatékony, így áttértek az életkor és katonai tapasztalat szerinti besorolásra, amit lejegyzője után Polübioszi rendszernek hív a szakirodalom. Ahogy fent említettem, a kisebb harcértékű rétegeket felszámolták, így a vonalakat 3-ra plusz előcsatározókra és lovasságra redukálták. A triariit leszámítva a nehézgyalogos manipulusok létszámát 120-ra duplázták, valamint két centuriára osztották (a triariit is), de Polübiosz egyértelműen leírja, hogy a legkisebb harcászati egység továbbra is a manipulus maradt. Ezt bizonyítja az is, hogy két centuriára egy harci jelvény, signum jutott.

A 15 helyett 10 manipulus alkotott egy sort, és a 30 manipulushoz szerveztek 40-40 fő velest, így a légió így épült fel: 1200 fő hastatus, 1200 fő princeps, 600 fő triarius és 1200 fő veles plusz változó létszámú lovasság, ami összesen kb 4500 embert takar. Viszont mind Polübiosz, mind Titus Livius említést tesz 5-6000 fős légiókról, ami azt jelenti hogy a köztársaság-kori légiók létszáma nem volt állandó, a körülményekhez mérten hozzáadott manipulusokkal, vagy a meglévők kiegészítésével lehetett hadszervezeti és vezényleti gondok nélkül ütőképesebb hadsereget felállítani.

Reformok Mariustól Antoniusig

Megváltozott a sorozás módja. A légiók számára már nem csak Rómában soroztak, hanem egész Itáliában, az a mód lett általánossá, amely addig rendkívülinek számított. A polgárháborúk alatt már a libertinusokat is felvették a szárazföldi hadseregbe, holott addig csupán a tengerészetnél volt helyük, Marius külön cohorsokat alakított ki belőlük. Pompeius, Julius Caesar a tartományokban soroztak úgynevezett legiones vernaculaet, ezek tagjai a belépésük után azonnal római polgárjogot nyertek. Brutus és Antonius gladiátorokból és más rabszolgákból alakítottak csapatokat, amire ezt megelőzően csupán egyetlen alkalommal volt példa, a cannaei csatavesztés után. A szolgálati időt azelőtt hadjáratonként számították, ezt Marius egységesen 16 évben állapította meg, de igyekezték a már leszolgált katonákat továbbszolgálatra bírni. Ezért a veteránokból külön csapatokat szerveztek, amelyeket később, a császárkorban vexillumukról vexillariinek neveztek. Az olyan veteránokat, akik ez idő letöltése után is a seregben maradtak, evocatinak nevezték, és természetesen különféle kedvezményekben részesültek. Magában a légió szervezetében is változásokat vittek végbe, ezek: a) Megszűnt a triarii, principes, hastati és velites életkoron és censuson alapuló megkülönböztetése, mindössze emlékük maradt meg a centuriók elnevezésében. b) A manipulus-szervezet helyébe a cohors-szervezet lépett. Ezt a változtatást is Mariusnak szokás tulajdonítani. A cohors név azelőtt is előfordult a socii csapataira vonatkoztatva, sőt legionárius csapatoknál is találkozhatunk az elnevezéssel, mint a triarii, principes és hastati egy-egy manipulusának – tehát a háromnak – együttes nevével, taktikai egységgé azonban csak e korban lett. Az új szervezet szerint a légió 10 cohorsra oszlott, amelyek a taktikai egységek voltak. A cohors rendes létszáma 600 ember, a légióé tehát 6000. c) A harmadik újítás a jelvényekre vonatkozott. Addig csupán a manipulusoknak volt jelvényük, Marius óta a légiónak: a sas. Ez a jelvény – az aquila – általában ezüstből készült, igen ritkán aranyból. Hordozóját aquilifernek nevezték. Béke idején az aerariumban őrizték a köztársaság korában, háborúkor a táborban egy kis szentélyben tartották (sacellum), s mint numen legionis tisztelet tárgya volt. Azt, hogy a légióbeli cohorsoknak is volt-e külön jelvényük, nem tudjuk. d) A légiók, most már mint önálló csapattestek, sorszámot kaptak. Eleinte a köztársaság összes légióját folytatólagosan számozták, később a – Octavianus és Antonius polgárháborújától – minden fővezér külön számozta a saját légióit. e) A légió kizárólag gyalogságból állt. A római lovagok már Julius Caesarnál is külön, a cohors praetoriába voltak sorozva. A lovasságot már nem a polgárok közül sorozták, s a légió mellé sokkal nagyobb számban voltak beosztva, mint eddig. A légión kívül volt az auxilia, a maga gyalogos és lovas csapataival. Részint a tartományokból toborozták, részint a szövetséges népek és uralkodók szolgáltatták őket a Rómával kötött szövetségi szerződésben megállapított számban, ritkábban idegen országokból fogadták őket. Számerejük nem volt arányban a légióval, mindig esetleges volt, amennyi épp rendelkezésre állt. A gyalogságot itt is cohorsokba osztották, ezekről szinte semmit sem tudunk. Egy részük megőrizte eredeti nemzeti jellegét, mint funditores (parittyások), sagittarii (nyilasok), cohortes cetratae (hispániai rövid pajzsosok), scutate (hosszú pajzsosok). A lovasságot alákra (szárnyakra) osztották, ezek létszáma 3-400 fős volt, de néha kisebb egységekre is tagolták őket, ezeket turmának nevezték. Az alae feje a praefectus equitum volt: általában római, de néha abból az országból származott, ahonnan a segédcsapat érkezett.

A császárkor idején Augustus császár Kr. e. 30-ban bevezetett reformjai tiltották a katonák házasodását, Kr. e. 13-ban pedig a szolgálati időt 6-ról 16 (néha több) évre emelték. A légió jelentett mindent, a légiósnak a bajtársi közeg lett a családja.

Légiók a korai császárkorban

thumb|300px|right|A római legiok állomáshelyei i. sz. 80 körül Számuk a polgárháborúk alatt komolyan megnövekedett, Augustusnak az actiumi csata után korabeli források szerint 50 légiója volt. Ezek egy részét később a tényleges katonai szolgálat alól felmentette, és katonai coloniákba telepítette, más részét pedig az állandó hadsereg megalapítására használta fel. A megtartott seregrészekből nem új légiókat alapított, hanem a régi csapatok régi neveiket tarthatták meg. Ez talán a kiszolgált katonák önérzetének tett engedmény volt, megvolt azonban az a következménye, hogy Augustus újjászervezett seregében három III. és két-két IV., V., VI. és X. számú légió volt, amelyeket mellékneveik különböztettek meg egymástól. Theodor Mommsen szerint Augustus csak 18 légiót tartott meg Actium után, amelyek sorszáma I-XII; a többi, XIII-XX. sorszámúakat 4 után szervezték a Germaniai, pannoniai és dalmatiai hadjáratok alkalmával.

A császárkori hadsereg légióiról és azok elosztásáról az első hiteles tudósítás 23-ból származik. Eszerint volt:

Germania inferiorban: 4 légió (I., V. Alaudae, XX. Valeria Victrix, XXI. Rapax) Germania superiorban: 4 légió (II. Augusta, XIII. Gemina, XIV. Gemina Martia Victrix, XVI.) Hispaniában: 3 légió (IV. Macedonica, VI. Victrix, X. Gemina) Africában: 2 légió (III. Augusta, IX. Hispana) Aegyptusban: 2 légió (III. Cyrenaica, XXII. Deiotariana) Syriában: 4 légió (III. Gallica, VI. Ferrata, X. Fretensis, XII. Fulminata) Pannoniában: 2 légió (VIII. Augusta, XV. Apollinaris) Dalmatiában: 2 légió (VII. XI.) Moesiában: 2 légió (V. Macedonica, IV. Schythica)

Ez volt az a huszonöt légió, amelyet Augustus hátrahagyott, miután a XVII., XVIII. és a XIX. számúak a Publius Quinctilius Varus-féle teutoburgi csatában 9-ben megsemmisültek. Kegyeletből e sorszámokat később sem adományozták másoknak.