Jendrassik Loránd (Alsópakony, 1896. augusztus 18. – Budapest, 1970. július 19.Gyászjelentése) orvos, fiziológus, egyetemi tanár, az orvostudományok doktora (1969).

Életpályája 1918–1923 között a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Élettani Intézetében dolgozott. 1921-től Leidenben, 1925-től Berlinben ösztöndíjas volt. 1925–1940 között Pécsett az Ángyán János vezette belgyógyászati klinikán a kémiai laboratórium vezetője volt. 1927-ben egyetemi magántanár lett. 1929–1930 között részt vett a Magyar Élettani Társaság (MÉT) megszervezésében, melynek szervező-, majd főtitkára volt. 1936-ban címzetes rendkívüli egyetemi tanár lett. 1940–1945 között a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen az általános élettan tanszékvezetője volt. 1950–1966 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsész-, majd Természettudományi Kara keretében működő Általános Élettani Intézet egyetemi tanára volt. 1966-ban nyugdíjba vonult.

Munkássága Munkássága során a klinikai gyakorlatban használható kémiai és fizikai vizsgáló módszereket dolgozott ki, fotometriás eljárásokat vezetett be, megindította a klinikai kémiai metódusok szabványosítását. Kutatta az idegingerület-átvevő mediátorok szerepét, a harántcsíkolt izomzat összehúzódásának mechanizmusát, a sejtek membránjainak élettanát.

Sírja a Farkasréti temetőben található (7/7-1-40/41).A Farkasréti Temető 2. - Budapesti Negyed 41. (2003. ősz)

Családja Szülei Jendrassik Kornél (1868–1931) gépészmérnök és Kégl Aranka voltak. 1926-ban, Pécsett házasságot kötött Katona Margittal.Halálesete bejegyezve a Bp. II. ker. állami halotti akv. 923/1970. folyószám alatt. Jendrassik Jenő (1824–1891) fiziológus unokája. Testvére, Jendrassik György (1898–1954) gépészmérnök, Jendrassik Aurél (1904–1927) filozófus, Jendrassik Kornélia (1910–1985).A Jendrassik család és a fiatal Jendrassik György

Művei Az agyvelő fiziológiai hatóanyagairól (Budapest, 1929) Kolloid változások sima izmokon ingeranyagok hatására (Tihany, 1931) Die ersten chemischen Prozesse der Muskelkontraktion (Faiszt Józseffel, Budapest, 1957) Das Le Chateliersche Prinzip und die Gesetze der Störung dynamischer Gleichgewichte (Budapest, 1965)

Díjai, elismerései Heim Pál-díj (1931)

Jegyzetek

Források

Tudósnaptár Magyar Orvoséletrajzi Lexikon Nemzeti Örökség Intézete További információk Sós József: Jendrassik Loránd (Orvosi Hetilap, 1970. 36. sz.). A m[agyar] kir[ályi] Erzsébet Tudományegyetem és irodalmi munkássága. Az egyetem 25 éves fennállása alkalmából írta, szerkesztette és kiadta: vitéz Szabó Pál. Pécs, 1940. Dunántúli ny.

Százhuszonöt éve nyílt meg a Kolozsvári Tudományegyetem. Emlékkönyv. Összeállította: Gazda István. Piliscsaba, Magyar Tudománytörténeti Intézet, 1997. 1-2. kötet.

Nobilitas 2009. Szerkesztette: Gudenus János József. Budapest, Magyar Történelmi Családok Egyesülete Közhasznú Szervezet, 2009.

Kategória:1896-ban született személyek Kategória:1970-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar fiziológusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek