Az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának előírása szerint 1808. november 4-től, péntektől december 7-ig, szerdáig az országban elnökválasztást tartottak. A demokrata-republikánus jelölt, James Madison döntően legyőzte Charles C. Pinckney föderalista jelöltet. Madison győzelmével ő lett az első, aki ugyanannak a pártnak az elnökét követte.
Madison Thomas Jefferson elnök 1801-es hivatalba lépése óta külügyminiszterként tevékenykedett. Jefferson miután nem volt hajlandó harmadik ciklust keresni, erősen támogatta a hozzá hasonlóan szintén virginiai Madisont utódjául. George Clinton alelnök és James Monroe volt nagykövet is kihívta Madisont, ám ő elnyerte pártja jelölését, Clintont pedig újra alelnökjelöltként indították. A föderalisták úgy döntöttek, hogy újra jelölik Pinckney-t, aki a párt 1804-es jelöltje volt.
Az 1807-es embargótörvény népszerűtlensége ellenére – amely megtiltotta az amerikai hajóknak a külföldi kikötőkben történő kereskedelmet – Madison nyerte a föderalista központú Új-Anglia szavazatainak többségét. Clinton hat elektori szavazatot kapott az elnöki posztra hazájából, New York államból. Az a választás az első az amerikai történelem két olyan esete közül, amikor új elnököt választottak, de a hivatalban lévő alelnök megnyerte az újraválasztást, a másik ehhez hasonló eset 1828-ban történt.
Jelölések
Demokrata-Republikánus Párt A Demokrata-Republikánus Párt jelöltjei, 1808 elnökjelöltalelnökjelölt Az Egyesült Államok külügyminisztere(1801–1809) Az Egyesült Államok alelnöke(1805–1812) A demokrata-republikánusok kongresszusi jelölőgyűlést tartottak jelöltjeik kiválasztására. Thomas Jefferson elnök visszavonulásával James Madison külügyminiszter támogatói gondosan dolgoztak azon, hogy ő lehessen Jefferson utódja. Ám az előválasztáson Madisont kihívta George Clinton alelnök és James Monroe diplomata. Monroe-t támogatta az a párton belüli frakció, amely támogatta a központi kormányt és elégedetlenek voltak Louisiana megvásárlásával. Clinton az északi demokrata-republikánusoktól kapott támogatást, akik nem helyeselték az embargó törvényt, mely szerintük potenciálisan egy Nagy-Britanniával való háború felé vezethet és arra törekedtek, hogy véget vessenek a Virginia-dinasztiának. A kongresszusi testület 1808 januárjában ülésezett, Madisont választották elnökjelöltnek, Clintont pedig alelnökjelöltnek.
Monroe és Clinton támogatói közül sokan nem fogadták el a jelölőgyűlés eredményét. Monroe-t a virginiai demokrata-republikánus frakció jelölte és bár nem kívánta aktívan legyőzni Madisont, nem volt hajlandó visszalépni a versenyből. Clintont a New York-i demokrata-republikánusok egy csoportja is támogatta elnökként, még akkor is, amikor ő volt a párt hivatalos alelnökjelöltje. 1808-as demokrata-republikánus elnökjelölt választás eredményei220x220px James Madison
Az Egyesült Államok külügyminisztere
83220x220px James Monroe
Nagy-Britannia volt amerikai nagykövete
3220x220px George Clinton
Az Egyesült Államok alelnöke
3 Az 1808-as demokrata-republikánus alelnökjelölt választás eredményei: JelöltSzavazatGeorge Clinton79John Langdon 5Henry Dearborn3John Quincy Adams1
Föderalista Párt A Föderalista Párt jelöltjei, 1808 elnökjelöltalelnökjelölt Franciaország volt amerikai nagykövete(1796–1797) Nagy-Britannia volt amerikai nagykövete(1796–1803) A föderalista képviselő-testület 1808 szeptemberében ülésezett és úgy döntöttek, hogy újra jelölik az 1804-es elnökválasztás jelöltjeit. Charles C. Pinckney tábornok lett az elnökjelölt, Rufus King pedig alelnökjelölt.
A választás
Kampány jobbra|300x300px A választáson Jefferson mindvégig ellenezte az 1807-es embargótörvényt, mely megállította az Európával folytatott kereskedelemet és aránytalanul sértette az új-angliai kereskedőket és úgy vélték, hogy Franciaországot részesíti előnyben Nagy-Britanniával szemben. Mindazonáltal Jefferson ekkor még minden nagyon népszerű volt az amerikaiak körében és Madison nagy vereséget mért Pinckney-re. Pinckney azonban sokkal jobb eredményt ért el, mint 1804-ben.
Eredmények Pinckney megtartotta az 1804-ben megszerzett két állam, Connecticut és Delaware szavazatait és magával vitte New Hampshire-t, Massachusettset, Rhode Islandot és megkapott három észak-karolinai és két marylandi szavazókörzetet. A hat új-angliai államból csak egyet nem ő vitt.
Monroe Virginiából és Észak-Karolinából kapott néhány szavazatot, míg New York szavazatai megosztoztak Madison és Clinton között. +Választási eredményekElnökjelöltPártÁllamSzavazatokElektor szavazatFutótársSzavazat számSzázalékAlelnökjelöltÁllamJames MadisonDemokrata-Republikánus PártVirginia124 73264,7%122George ClintonNew YorkCharles C. PinckneyFöderalista PártDél-Karolina62 43132,4%47Rufus KingNew YorkGeorge ClintonDemokrata-Republikánus PártNew York––6James MadisonVirginiaJames MonroeVirginiaJames MonroeDemokrata-Republikánus PártVirginia4 8482,5%0Nincs–Egyéb6800,4%0Teljes192 691100%175Ennyi szükséges a győzelemhez88
Népszavazás államonként bélyegkép|330x330px|A választás eredményei megyénként ÁllamJames Madison Demokrata-RepublikánusCharles C. Pinckney Föderalista James Monroe Demokrata-Republikánus#%#% Kentucky 2 679 98,02% 54 1,98%Nincs szavazat Maryland 15 336 63,31% 8 886 36,69%Nincs szavazat New Hampshire 12 793 47,60% 14 085 52,40%Nincs szavazat New Jersey 18 670 55,97% 14 687 44,03%Nincs szavazat Észak-Karolina 8 829 51,08% 7 523 43,53% 931 5,39% Ohio 3 645 60,82% 1 174 19,59% 1 174 19,59% Pennsylvania 42 518 78,37% 11 735 21,63%Nincs szavazat Rhode Island 2 692 46,70% 3 072 53,30%Nincs szavazat Tennessee 1 016 11 Nincs szavazat Virginia 15 683 78,62% 761 3,81% 3 505 17,57%
Szoros eredmények A különbség 5% alatt volt: New Hampshire, 4,8% (1 292 szavazat)
A különbség 10% alatt volt: Rhode Island, 6,6% (380 szavazat) Észak-Karolina, 7,55% (1 306 szavazat)
Az elektori kollégium tagjainak kiválasztása Az elektorok megválasztásának módszereÁllamMinden választót az állami törvényhozás nevez kiConnecticut Delaware
Dél-Karolina
Georgia
Massachusetts
New York
VermontMinden választót a választópolgárok választanakNew Hampshire New Jersey
Ohio
Pennsylvania
Rhode Island
VirginiaAz állam választási körzetekre oszlik, körzetenként egy választót választanak az adott körzet választóiÉszak-Karolina Kentucky
Maryland
Tennessee
Jegyzetek
Források U.S. President National Vote. Our Campaigns. (February 10, 2006). A New Nation Votes: American Election Returns 1787-1825 Brant, Irving, "Election of 1808" in Arthur Meier Schlesinger and Fred L. Israel, eds. History of American presidential elections, 1789-1968: Volume 1 (1971) pp 185-249 Carson, David A. "Quiddism and the Reluctant Candidacy of James Monroe in the Election of 1808," Mid-America'' 1988 70(2): 79–89
Külső linkek Election of 1808 in Counting the Votes Presidential Election of 1808: A Resource Guide from the Library of Congress
A New Nation Votes: American Election Returns, 1787-1825
Kategória:Elnökválasztások az Amerikai Egyesült Államokban Kategória:1808 Kategória:James Madison